A pitvarfibrilláció (PF) a leggyakoribb krónikus szívritmuszavar; becslések szerint 15%-ban áll PF az ischaemiás stroke hátterében, továbbá a PF az emboliás eredetű stroke valószínűségét ötszörösre növeli. A PF-fel összefüggésben kialakult stroke prognózisa rosszabb, mint a PF nélkül létrejött szélütésé. Alapvető bizonyítékok támasztják alá, hogy pitvarfibrilláló betegek esetében a bal pitvari fülcsében (BPF) gyakori a thrombusok kialakulása, ezért jelenleg elterjedt, hogy szívsebészeti beavatkozások során a BPF-et profilaktikus célból elválasztják a szisztémás keringéstől, mivel feltételezik, hogy ez a beavatkozás csökkenti a pitvarfibrilláló betegek thromboemboliás kockázatát.

Circulation, 2016

A szerzők a nonvalvuláris pitvarfibrilláció miatt apixabant, dabigatrant, rivaroxabant vagy warfarint szedő közel 75 ezer beteg adatainak restrospektív analízisét végezték el annak érdekében, hogy megvizsgálják, az elsődleges hatékonysági végpontok (ischaemiás és/vagy haemorrhagiás stroke vagy szisztémás embolizáció), és az elsődleges biztonságossági végpontok (gasztrointesztinális, intracranialis és egyéb lokalizációjú major vérzés) különböznek-e az egyes csoportokban, illetve a nem K vitamin-függő orális antikoagulánsok (NOACs) és a warfarin összevetésében.

Journal of the American Heart Association, 2016

Az ARISTOTLE vizsgálatban az apixaban standard dózisa napi kétszer 5 mg, a legalább két dóziscsökkentési kritériummal – életkor ≥80 év, testsúly ≤60 kg, kreatininszint ≥1,5 mg/dl – rendelkező betegek csökkentett, kétszer 2,5 mg adagban kapták az apixabankezelést. Kevés információ áll rendelkezésre az egy dóziscsökkentési kritériummal rendelkező betegekről, akik napi kétszer 5 mg apixabant alkalmaztak. Ezért jelen elemzés célja az volt, hogy a 2x5 mg apixabankezelésben részesülő, de csak egy dóziscsökkentési kritériummal rendelkezők körében van-e különbség a terápiás dózisú warfarinhoz képest a thromboemboliás események kialakulása és a vérzéses szövődmények előfordulása között.

JAMA Cardiology, 2016

A pitvarfibrilláció az agyvérzés és a szisztémás embolizáció fontos kockázati tényezője. Az orális antikoagulánsok alapvetően csökkentik a thromboemboliás események kockázatát, azonban növelik a vérzés előfordulását. Ezért az orális antikoaguláció pitvarfibrilláló betegekben abban az esetben lehet előnyös, ha sikerül megtalálni az egyensúlyt az ischaemiás stroke kockázatának csökkentése és a súlyos vérzés kockázatának növekedése között.

Lancet, 2016

A pitvarfibrilláció hazánkban is a leggyakoribb hosszasan fennálló szívritmuszavar. Nem ártalmatlan, mivel a stroke egyik legfontosabb kockázati tényezője. Tekintettel arra, hogy a pitvarfibrilláció gyakorisága az életkor emelkedésével nő, nagyon sok idős és károsodott vesefunkciójú beteget kell antikoagulálnunk. Hijazi és mtsai az apixaban hatásosságát és biztonságosságát a vesefunkció változásával összefüggésben értékelték – az ARISTOTLE vizsgálat utólagos elemzésében.

JAMA Cardiology, 2016

Ahogy a Föld lakosságának életkora növekszik, remélhetőleg egyre bővül az idősek speciális problémáival foglalkozó szakirodalom. A jelen közlemény is ide tartozik: szerzői a bizonyítékokon alapuló döntéshozatalt kívánták segíteni a 75 év feletti, pitvarfibrilláló betegekre vonatkozóan. Két területre összpontosítanak: a stroke kockázatának csökkentésére és a tünetek kontrollálására, és áttekintik az antikoaguláció és a thrombocyta-gátló kezelés mellett és ellen szóló érveket.

Journal of the American Geriatrics Society, 2017

Ez a több mint 3 millió beteg adatait elemző, országos szintű dán vizsgálat azt állapította meg, hogy a pitvarfibrilláció kevésbé növeli a stroke bekövetkezésének kockázatát, mint az életkor 10 évnyi emelkedése, és hogy semmivel sem jelent nagyobb kockázatnövekedést, mint a leggyakrabban figyelembe vett más rizikófaktorok. Az eredmény rámutat, hogy szinuszritmusban is fontos mihamarabb tisztázni az orális antikoagulánsok szerepét a stroke prevenciójában.

Europace, 2016