A carotis angioplastica és sztentbeültetés (CAS) a nyaki verőér endarterectomiájának alternatívája lehet nagyfokú szűkület megoldására. Mindkét technika szövődmények veszélyét rejti magában, melyek közül leginkább a neurológiai deficitek érdemelnek említést. A CAS-ról eddig még nem bizonyosodott be nagy, véletlen besorolásos klinikai vizsgálatokban, hogy a 30 napon belüli stroke vagy a halálozási arányt tekintve biztonságosabb technika lenne, mint az endarterectomia. Az érvényben lévő irányelvek ennek megfelelően a carotis endarterectomiát jelölik meg választandó eljárásként az arteria carotis szűkülete esetén. A perioperatív periódus letelte után azonban a CAS a carotis endarterectomiával megegyező hatásosságúnak tűnik az azonos oldali stroke középtávú prevenciójában, ami arra utal, hogy megfelelően megválasztott betegeknél a CAS elfogadható választási lehetőséget kínál olyan esetekben, ahol a CAS 30 napon belüli szövődményeinek kockázata csekély. Miközben az endarterectomia szövődményeit széles körben elemezték, a CAS-t követő nem kívánt eseményekre hajlamosító tényezőkről még messze nem teljes a tudásunk.

A szív- és érrendszeri kórképek a cukorbetegek körében is fő haláloknak számítanak, melyek e betegcsoport 65–80%-ának halálozásáért tehetők felelőssé. Bár a kardiovaszkuláris kockázati tényezők és betegségek kezelése nyomán az elmúlt négy évtizedben jelentősen csökkent az átlagos népességben regisztrált kardiovaszkuláris morbiditás és mortalitás, nem mondható el ugyanez diabetes mellitus kapcsán.

A spontán intracerebralis vérzés (ICH, intracerebral hemorrhage) kedvezőtlen funkcionális kimenetellel társul, és halálozási aránya magas. Bár az ischaemiás stroke kezelésében igazolt az intravénás trombolízis hatása, az ICH eredményes kezelési módja még kifejlesztésre vár.

A stroke a betegek funkcionális képességein túl jelentősen rontja a kognitív képességeket és dementiához vezethet: stroke-ot követően csaknem kétszeresére emelkedik a dementia kialakulásának valószínűsége a 65 évesnél idősebb betegek körében.

A stroke a rokkantság és a halálozás egyik vezető okának számít világszerte. Az angliai statisztikák szerint évente közel 700 ezer sürgős kórházi felvételre kerül sor stroke miatt. A stroke ellátása évente 8 milliárd fontot emészt fel, melyből 3 milliárd font az állami egészségügyi ellátó rendszerben (NHS) felhasznált közvetlen költség.

A nyaki verőér nagyfokú szűkülete esetén a carotis endarterectomia (CEA) igazoltan eredményes az ischaemiás stroke megelőzésében. Az irányelvek jelentős része CEA végzését javasolja akkor, ha a 70%-nál nagyobb mértékű szűkület tüneteket okoz, vagy egy tünetmentes betegnél legalább 60%-os stenosis áll fenn. Egy beszámoló szerint a CEA a belgyógyászati kezelésnél eredményesebben csökkenti a későbbi stroke kockázatát akkor, ha a nyaki verőér közepes fokban beszűkült (50–79%-os stenosis). A véletlen besorolásos vizsgálatok némelyikében ugyanakkor kizárási kritériumnak számított a nagy műtéti kockázat (szív- és érrendszeri szövődmények, pitvarfibrilláció fennállása, idős kor stb.). Ennek eredményeként a súlyos stenosisban szenvedő betegek jelentős hányada CEA helyett belgyógyászati terápiában részesül a sebészeti ellenjavallat okán. Az utóbbi időben egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a betegek ellátásában a belgyógyászati beavatkozások, köztük a kockázati tényezők lehetőség szerinti kiiktatása.

Sternotomiát követően nagyobb a szívműtétek operatív mortalitása és morbiditása. A legfrissebb beszámolók szerint a halálozási arány többféle reoperáció esetében is emelkedett marad; ezek közé tartozik a coronaria bypass műtét (CABG, coronary artery bypass grafting) és a szívbillentyűműtétek. Mindezek ismeretében folyamatos erőfeszítések történnek a kardiális reoperációk sebészeti kimenetelének javítására. Egyre szélesebb körben teret nyer a szívműtétek előtti képalkotó vizsgálatok – elsősorban a CT-vizsgálat – végzésének gyakorlata. E technológia segítségével a sebész pontosabb képet kaphat a substernalis, mediastinalis és kardiális képletek anatómiai helyzetéről, az esetleges anatómiai variációkról és kóros eltérésekről, és megtervezheti a kanülálási stratégiát is. Ily módon a modern képalkotó technika javíthatja a műtét kimenetelét is. A bemutatott vizsgálat célja a reoperatív kardiológiai beavatkozások előtt végzett CT-vizsgálat szerepének és értékének meghatározása mellett annak felmérése volt, hogy a CT-vizsgálat mennyiben javíthatja a betegek posztoperatív kimenetelét.

A pitvarfibrillációban alkalmazott (elektromos vagy gyógyszeres) kardioverzió megnöveli a tromboembóliás események előfordulásának esélyét. Különösen nagy a kockázat (5–7%) akkor, ha az alvadásgátlás nem kielégítő. Megfelelő antikoagulálás mellett a tromboembóliás események előfordulási aránya egy nagyságrenddel kisebb (0,7–0,8%). Negyvennyolc óránál hosszabb ideje fennálló pitvarfibrilláció esetén a kardioverzió előtt legalább három hétig, a beavatkozást követően pedig legalább négy hétig javasolják az útmutatók az alvadásgátló adását.