Jelen számunkban ismét a stroke szekunder profilaxisával kapcsolatos legizgalmasabb kérdéseket vizsgáljuk, nem feledkezve meg az akut ischaemiás stroke-ban megjelent legérdekesebb újdonságokról sem.

Általánosan elfogadott, hogy az intravénás alteplase hatásos kezelés akut ischaemiás stroke-ban, feltéve hogy a stroke kezdetét követő 4,5 órán belül alkalmazzák. A randomizált klinikai vizsgálatokban megfigyelt hatások azonban kifejezettebbek lehetnek, mint a mindennapi gyakorlatban észleltek. Ennek többféle oka is lehet. A való életben a betegek idősebbek lehetnek és több kísérőbetegségtől szenvedhetnek. Az orvosok esetleg kevésbé tapasztaltak, és nem tartják magukat olyan szigo-rúan az irányelvekhez és az instrukciókhoz, mint egy kísérleti helyzetben. Ezek a tényezők a szövődmények előfordulását is befolyásolhatják. Mégis, mindeddig csak randomizált klinikai vizsgálatokban hasonlították össze az alteplase-zal kezelt és nem kezelt betegek esetében a kimeneteleket, a mindennapi gyakorlatban nem.

A stroke ellátási költségeit nagyban meghatározzák a rehabilitációra és az intézeti gondozásra fordított összegek a beteg kórházból való elbocsátását követően. E költségek csökkentésében nagy jelentősége van a rekombináns szöveti plazminogén-aktivátorok (pl. alteplase) intravénás alkalmazásának. A stroke-betegek körülbelül egynegyede alkalmas trombolízisre, ám az esetek mindössze 3–7%-ában kerül sor ilyen kezelésre akut ischaemiás stroke-ban. Eddig már többféle, sokszor igen költséges végrehajtási stratégiát dolgoztak ki a gyakorlat javítására, illetve a hatásossági vizsgálatok és a valós helyzet közötti szakadék áthidalására, azonban a költséghatékonyságra vonatkozó adatok hiányában e módszertani javaslatok nem kerültek széles körű ajánlásra.

A centrális poststroke fájdalom (CPSP, central post-stroke pain) a stroke súlyos szövődménye, amely spontán fájdalommal és allodíniával jár. Ezek általában hetekkel, hónapokkal a stroke után alakulnak ki, s a vaszkuláris lézió okozta szomatoszenzoros deficit helyére lokalizálódnak. A CPSP a stroke-betegek mintegy 8%-át érinti, és súlyosan ronthatja az életminőségüket.

A bal pitvari fülcse (LAA, left atrial appendage) egyike azon struktúráknak, ahol a leggyakrabban alakul ki olyan trombus a szívben, amely leszakadva stroke-ot/tranziens ischaemiás attakot (TIA) okoz a pitvarfibrilláló betegek esetében. Az LAA alakja igen változékony. Multidetektoros komputertomográfiával (CT) vagy mágneses rezonancia képalkotással (MRI) kimutatható, amelyek igen jó minőségű képet készítenek a fülcséről. A szerzők is e két módszert alkalmazták, s ennek alapján kategorizálták az LAA alakját, majd összefüggést kerestek a különböző LAA-morfológiák és a betegek körében előfordult stroke/TIA-között.

A stroke az esetek körülbelül kétharmadában jelentősen károsítja a motoros funkciókat. Stroke-ot követően a neurális reorganizáció különböző formái alakulhatnak ki; a funkció rendeződése az agyban lezajló plasztikus idegrendszeri változásokkal függ össze. Jelenleg is dolgoznak a kutatók olyan stratégiák kialakításán, melyek elősegítik a kedvező plasztikus változásokat és gyorsítják a felépülést.

Az alvási légzészavar (SDB, sleep-disordered breathing) igen gyakori a felnőttek körében; Japánban, az aktív dolgozó férfiak között prevalenciája 59,7%. Az SDB még sűrűbben, 60–80%-ban fordul elő tranziens ischaemiás attakot (TIA) és ischaemiás stroke-ot elszenvedettekben. Az, hogy a TIA és a stroke esetében nem különbözik a prevalenciája, azt jelzi, hogy nem az agysérülés következménye, hanem már egy korábban fennálló állapot.

Keveset tudunk a teljes koleszterin (TC), a nagy denzitású lipoprotein koleszterin (HDL-C) és e kettő arányának (TC/HDL-C) a stroke-kockázattal való kapcsolatáról. Egyes prospektív vizsgálatok szerint a TC magas szintje növeli az összes stroke, főleg az ischaemiás stroke rizikóját, míg más tanulmányok nem találtak ilyen kapcsolatot. Mindeddig nagyon kevés figyelmet fordítottak arra, hogy a HDL-C és a TC/HDL-C hogyan befolyásolja a stroke kockázatát, s a létező kevés vizsgálat eredményei ellentmondásosak. Ismert, hogy a férfiak és a nők HDL-C-szintje jelentősen különbözik, s nem világos, hogy a stroke-kal kapcsolatos korábbi eredmények mindkét nemre vonatkoztathatók-e. Emellett az sem ismert, hogy miként függ össze a TC, a HDL-C és a TC/HDL-C arány a vérzéses stroke-kal.

A hypercholesterinaemia fokozza a stroke előfordulásának esélyét. Sztatinok adásával megelőzhető a myocardialis infarktus és az ischaemiás stroke, ezáltal csökken a kardiovaszkuláris mortalitás. A sztatinok kedvező hatása nem merül ki a lipidcsökkentő képességben, hanem olyan „pleiotrop” hatásai is vannak, mint például a gyulladáscsök-kentés vagy az antitrombotikus hatás. Bár klinikai vizsgálatok az ischaemiás stroke gyakoriságának szignifikáns csökkenését jelezték, a széles tömegek bevonásával lefolytatott populációszintű kohorszvizsgálatok és az ezeket feldolgozó metaanalízisek nem igazolták a stroke okozta halálozás javulását sztatinkezelés kapcsán.

A nem valvuláris pitvarfibrilláció hajlamosít az ischaemiás stroke-ra és a szisztémás embolizációra, s ennek megelőzésére általában K-vitamin-antagonistákat (rendszerint warfarint) használnak. Ezek alkalmazásának nehézségei (rendszeres INR-ellenőrzés) és veszélyei miatt azonban új orális antikoagulánsokat (NOAC, new oral anticoagulants) fejlesztettek ki, amelyek hatásosságát és biztonságosságát a RE-LY (dabigatran-etexilát naponta kétszer 110, illetve 150 mg), a ROCKET AF (rivaroxaban naponta egyszer 20 mg), illetve az ARISTOTLE (apixaban naponta kétszer 5 mg) nagy klinikai vizsgálatok igazolták.