Ágoston Péter cikkei

A közlemény célja a prosztatadaganat kombinált külső és interstitialis sugárkezelése után kialakult helyi kiújulás miatt végzett „salvage” brachyterápia esetismertetése. Hatvanegy éves betegünk 2009-ben szervre lokalizált, közepes kockázatú prosztatadaganatára nagy dózisteljesítményű sugárforrással („high dose rate”, HDR) 1×10 Gy brachyterápiát és 60 Gy összdózisú, konformális külső besugárzást kapott. 2013-ig remisszióban volt. 2014-ben az emelkedő PSA-szint miatt végzett kismedencei MRI és egésztest-acetát-PET/CT a prosztatában jobb oldalon dorsalisan helyi kiújulást igazolt, a csontscan negatív volt. A „salvage” kezelés lehetőségeiről történt átfogó felvilágosítást követően a beteg brachyterápiát választott, így kis dózisteljesítményű 125I sugárforrással („low dose rate”, LDR) transrectalis ultrahangvezérlettel „salvage” brachyterápiát végeztünk. A kezelés során transperinealisan szúrt tűkön át 21 db 125I „seed”-et ültettünk be a beteg prosztatájába. A teljes prosztatára, illetve a tumoros részre leadott dózis 100 Gy, illetve 140 Gy volt. A beteg jól tolerálta a kezelést. A CT/MRI fúzió alapján végzett ún. posztimplantációs dozimetria kielégítő eredményt adott. A „salvage” kezelés előtti 1,46 ng/ml-es PSA-érték a kezelés után 1, illetve 2 hónappal 0,42 ng/l-re, ill. 0,18 ng/ml-re csökkent. A betegnél gastrointestinalis mellékhatások nem jelentkeztek, a vizeletürítése kissé gyakoribbá vált. Prosztatatumor primer besugárzását követő egyedüli helyi kiújulás esetén válogatott betegeknél a LDR brachyterápia jó választás a „salvage” kezelésre. A multiparametrikus MRI alapvető, az acetát/kolin-PET/CT fontos kiegészítő módszer lehet a tumoros kiújulás helyének megállapításához és a „salvage” brachyterápia dózistervezéséhez. Magyar Onkológia 58:219–224, 2014

Kulcsszavak: prosztatadaganat, helyi kiújulás, „salvage”, „LDR” brachyterápia

A tanulmány célja a prosztatába ültetett sugárfogó aranymarkerek alkalmazásának bevezetése a prosztatarákos betegek képvezérelt sugárkezeléséhez és a beültetés okozta mellékhatások ismertetése. 2011. 11. hó és 2013. 11. hó között 60 prosztatatumoros beteg prosztatájába 3-3 aranymarkert ültettünk be (Best Medical International, Springfield, VA, USA, 1,0 mm×3,0 mm) transrectalis UH és tűvezető sablon segítségével a gát felől szúrt tűkön át. A betegeknél helyi érzéstelenítést alkalmaztunk az implantációhoz. A beavatkozás után egy héttel a betegek kérdőívet töltöttek ki a beültetés okozta tünetekről: fájdalom, dysuria, gyakori vizelés, nocturia, rectalis vérzés, haematuria, haematospermia és láz. A betegek a beavatkozás alatt érzett fájdalmat 1–10-es skálán osztályozták. Egyesnek az igen gyenge, tízesnek az elviselhetetlen fájdalmat jelölték. A markerbeültetést követően tíz nappal végeztük el a besugárzástervezéshez a topometriai CT vizsgálatot, és azt követően egy héten belül elkezdtük a betegek kezelését intenzitásmodulált sugárterápiával (IMRT). A besugárzások előtt két irányból röntgenfelvételt készítettünk, és a markerek pozíciója alapján a betegbeállítást ellenőriztük és a pontatlanságokat korrigáltuk. Egy betegnél sem tapasztaltunk lázat vagy infekciót. A kérdőívek alapján senkinek nem volt nehézvizelése, rectalis vérzése a beültetés után. A 60 vizsgált beteg közül ötnél (8%) jelentkezett haematospermia és kilencnél (15%) haematuria, ami átlagosan 3,4 és 1,8 napig tartott, ebben a sorrendben. A fájdalom pontszámának átlagértéke a tízes skálán 4,2 (tartomány: 0–9) volt. 18 betegnek (30%) a biopszia, 10 betegnek (17%) a markerbeültetés fájt jobban, 27 beteg (45%) azonosnak értékelte a két beavatkozás okozta fájdalmat. Öt beteg, akiknél altatásban végezték a biopsziát, erre a kérdésre nem válaszolt. A beültetést követő fájdalom miatt egyik beteg sem használt fájdalomcsillapítót. A képvezérelt sugárkezeléshez történő aranymarker-beültetést a betegek helyi érzéstelenítés mellett jól tolerálták. A szövődmények mérsékeltek voltak, perioperatív fájdalom a biopsziához hasonló mértékű és gyakoriságú volt. A beültetés után enyhe analgetikum adására sem volt szükség. A módszer a klinikai gyakorlatban biztonsággal végezhető. Magyar Onkológia 58:182–187, 2014

Kulcsszavak: képvezérelt sugárterápia, aranymarker, transperinealis beültetés

A lágyrészszarkómák ritkán fordulnak elő, az összes rosszindulatú daganatok 1%-át teszik ki, 15%-uk a retroperitoneumban helyezkedik el. Elsődleges kuratív kezelésük a lehetőség szerinti teljes sebészi eltávolítás. Elhelyezkedésük és nagy méretük miatt azonban sokszor a komplett reszekció (R0) nem lehetséges. A retroperitoneális szarkóma (RPSZ) okozta halálozás leggyakoribb oka a helyi kiújulás, így a sugárterápia a lokális tumorkontroll biztosításával hozzájárulhat a túlélési eredmények javulásához. Irodalmi adatok alapján a gyakori pozitív sebészi szél (R1-2 reszekció) ellenére a RPSZ miatt operált betegek mindössze 25%-a részesül sugárterápiában. Dolgozatunkban a szakirodalom alapján áttekintjük a radioterápia (RT) szerepét a RPSZ-k ellátásában. Egyedüli műtéttel, illetve műtét és RT együttes alkalmazásával az 5 éves, lokális kiújulástól mentes túlélés 23–54%, illetve 40–62%, míg a teljes túlélés 33–49%, illetve 48–64%, azonos sorrendben. Az egyedüli műtétet a műtét + sugárkezeléssel összehasonlító randomizált, prospektív klinikai vizsgálat nem áll rendelkezésre. A legtöbb közlemény retrospektív és évtizedekre nyúlik vissza. A leadott dózis, az alkalmazott sugárterápiás módszerek és a besugárzás időzítése a műtéthez képest nem egységesek. A sugárterápiát követő gasztrointesztinális és urogenitális mellékhatások gyakoriak, de a modern technikák igénybevételével előfordulásuk és súlyosságuk jelentősen csökkenthető. Az eddig rendelkezésre álló vizsgálatok alapján a műtéthez adott sugárterápia a RPSZ lokális kontrollját jelentősen javítja. A RT teljes túlélést javító hatásának bizonyításához azonban prospektív, randomizált vizsgálatok szükségesek. Magyar Onkológia 58:77–82, 2014

Kulcsszavak: retroperitoneális, lágyrész, szarkóma, sugárkezelés

A lágyrészszarkómák a felnőttkori rosszindulatú tumorok 1%-át alkotják. A gyűjtőnév szövettanilag és klinikailag is nagyon heterogén daganatcsoportot jelent, amelyen belül a felnőttkori végtag- és törzsfelszíni lágyrészszarkómák (VTLSZ) kezelése többé kevésbé egységes. E betegeknél az elmúlt harminc évben az amputáció helyét felváltotta a szervmegtartó műtét és sugárkezelés +/– kemoterápia, amely a radikális sebészi megoldáséval azonos lokális tumorkontrollt biztosít. A vezető sebészeti ellátáshoz a különböző időzítéssel adott adjuváns sugárkezelés több formája, valamint a stádium függvényében kemoterápia, de a plasztikai, rekonstrukciós sebészet megoldásai és a rehabilitáció is mind szorosan kapcsolódnak. Közleményünkben áttekintjük a felnőttkori VTLSZ-k sugárkezelésében az elmúlt évtizedek publikációi alapján kialakult irányelveket és gyakorlatot. Összegezzük a VTLSZ-ban alkalmazott sugárkezelés indikációját. Bemutatjuk a külső besugárzás sebészi ellátáshoz való időzítésének típusait, az alkalmazható külső besugárzás és brachyterápia módszereit. Ismertetjük az alternatív frakcionálási sémák szerepét, a radioterápia dózisait, együtt adását kemoterápiával, hipertermiával. Bemutatjuk a VTLSZ sugárkezelésének különleges gyakorlati szempontjait, a kezelési céltérfogatokat, a különböző újabb sugárterápiás technikai lehetőségek helyét a lágyrészszarkómák e csoportjának kezelésében. Magyar Onkológia 58:65–76, 2014

Kulcsszavak: végtag, törzs, lágyrészszarkóma, sugárkezelés

A retroperitoneális sarcomák a solid tumorok mintegy 0,15%-át alkotják. Kezelésük elsősorban sebészi, ugyanakkor a jelentős méretű tumorok műtétei komoly kihívást jelenthetnek. Neoadjuváns, illetve adjuváns kezelésükre véglegesnek tekinthető ajánlás mind ez idáig nem született. A nemzetközi irodalom, illetve saját tapasztalatunk alapján összegyűjtöttük a retroperitoneális sarcomák tulajdonságaira, kezelésére vonatkozó adatokat és javaslatokat. Közben elsősorban a sebészi kezelés lehetőségeire, a kezelés taktikájának javasolt változásaira koncentráltunk. A retroperitoneális sarcomák sebészi kezelését illetőleg prospektív randomizált tanulmány nem áll rendelkezésre. Az irodalomban olvasható gyűjtött adatok alapján a tumor és az érintett szervek egy blokkban végzett R0 reszekciója biztosítja a legkedvezőbb eredményt. Az R0 reszekciót biztosító ép szöveti szegély méretének meghatározása jelenti a legnagyobb dilemmát. A recidívák valószínűségének csökkentésére kemoterápia és sugárkezelés is használható. Recidíva szempontjából a legnagyobb kockázatot az inkomplett reszekció, a high grade tumor és a liposarcomától eltérő szövettani típus jelenti. A túlélés jóslása tekintetében a lokális recidíva nagyobb kockázatot jelent, mint a távoli áttét. A retroperitoneális sarcomák kezelését célszerű centrumokban végezni, ahol adott a multidiszciplináris konzultáció lehetősége, és így komplex kezelési terv állítható fel. A tumor radikális sebészi eltávolítása hozhat végleges gyógyulást, ennek esélyét a kiegészítő gyógyszeres és sugárkezelés emeli. Magyar Onkológia 58:47–51, 2014

Kulcsszavak: lágyrészsarcoma, retroperitoneális sarcoma, R0 reszekció