hirdetés

Ami a partnerkapcsolati erőszakon túl van

A The Lancet című lapban most nyilvánosságra hozott felmérés szerint minden 14. nőt életében legalább egyszer szexuális erőszak ér. Ez a 7,2 százalékos előfordulási arány kizárólag olyan esetekre vonatkozik, amikor az elkövető nem a nő partnere, hanem egy harmadik személy.

hirdetés

A közelmúltban nagy nemzetközi publicitást kapott több eset is például Indiából és Dél-Afrikából, amikor fiatal nőket erőszakoltak, majd öltek meg. Ezek az esetek ismét ráirányították a figyelmet a szexuális erőszak problémájára. Az idézett esetek természetesen szélsőségnek számítanak, ám a közlemény szerzői arra figyelmeztetnek, hogy „bár vannak próbálkozások arra, hogy ezeket izolált jelenségeknek tekintsük, mégis a nők elleni szexuális erőszak szélesebb körű, napi realitást jelentő problémájának részeként kell tekintenünk rájuk”.

Bár a média – főként korábban – olyan színben tüntette fel a nemi erőszakkal járó eseteket, hogy ezek többnyire idegenek által elkövetett bűncselekmények, valójában az elmúlt évtized elemzései rávilágítottak, hogy a szexuális erőszak elkövetője legnagyobb részt az áldozat ismerősei közül kerül ki. A közeli partner, illetve az idegen személy által elkövetett szexuális erőszak között alapvető különbség, hogy utóbbi esetben nagyobb az esély az erőszakosabb megnyilvánulási formákra, illetve fegyver használatára vagy sérülés okozására – derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tanulmányából. „Függetlenül azonban attól, hogy a szexuális erőszak elkövetője közeli partner vagy idegen, az mindig erősen traumatikus élmény az áldozat számára – emlékeztetnek a The Lancetben megjelent közlemény szerzői. − Az erőszak formája, mértéke és hatása azonban változó lehet.”

A szerzők hisznek abban, hogy az egyes országokban és régiókban fennálló előfordulási gyakoriságok feltérképezése „elengedhetetlenül fontos elős lépés a nem partner által elkövetett szexuális erőszak elleni hatásos stratégiák kialakításához”. A szexuális erőszak globális nagyságának meghatározása azonban nem könnyű feladat – tekintettel az esetek lappangó jellegére.

A kutatók most 56 országból 77 vizsgálat adatait elemezték az 1998 és 2011 közötti időszakra vonatkozóan. Olyan felmérések adatait gyűjtötték össze, melyek a 15 évesnél idősebb nők sérelmére elkövetett szexuális erőszak gyakoriságát, illetve jellemzőit elemezték. Az eredményekből kitűnik, hogy a szexuális erőszak kérdésében igen nagy különbségek vannak az egyes régiók között.

Az e szempontból leginkább veszélyeztetett országok:

- szubszaharai Afrika középső része (21 százalék; Kongói Demokratikus Köztársaság);

- szubszaharai Afrika déli része (17,4 százalék; namíbia, Dél-Afrika, Zimbabwe);

- Ausztralázsia (16,4%; Új-Zéland, Ausztrália)

 

Az e szempontból legkevésbé veszélyeztetett országok:

- Észak-Afrika, Közép-Kelet (4,5 százalék; Törökország)

- Dél-Ázsia (3,3%; India, Banglades)

A szisztematikus áttekintés szerint világszerte minden tizennegyedik, 15 évesnél idősebb nő számol be arról, hogy életében valamikor szexuális erőszak érte olyan férfi részéről, aki nem a közeli partnere volt. Ez 7,2 százalékos gyakoriságot jelent, és azt jelzi, hogy a bizonyos területeken a szexuális erőszak elterjedt, sőt endémiás. A prevalencia négy régióban haladta meg a 15 százalékot.

A szerzők tisztában vannak azzal, hogy adataik valószínűleg mélyen alulbecslik a tényleges helyzetet, mivel az áldozatok gyakran szégyellik és stigmának érzik a szexuális erőszakot, ezért az esetek mindössze kis hányada jut a hivatalos szervek tudomására. A szerzők ezzel magyarázzák azt is, hogy a vizsgálatban nyolc olyan régió volt, ahonnan mindössze egyetlen ország adatai álltak rendelkezésre, és sok országból egyáltalán nem sikerült ilyen adatokat szerezni.

A nem partner által elkövetett szexuális erőszak egészségi következményeit felmérő korábbi szisztematikus áttekintések összefüggést találtak a depresszióval, szorongással és alkoholabúzussal. Azt is megfigyelték, hogy a szexuális erőszak áldozatai később nagyobb arányban válnak másfajta agresszív cselekedet elszenvedőivé.

Az adatok megerősítik, hogy a nem partner által elkövetett szexuális erőszak sem nem ritka, sem nem tekinthető földrajzilag izolált jelenségnek, ennél fogva a jelenlegi törvények és felelősségre vonási lehetőségek nem elégségesek.

Dr. S. I.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.