Gyorsan progrediáló ALS-ben hasznos lehet a rasagilin
A rasagilin nem befolyásolta a túlélést, de hasznos volt a gyorsan progrediáló amyotrophiás lateral sclerosisos esetekben.
Az European Academy of Neurology 2018-as lisszaboni kongresszusán előadott és június 19-én a Lancet Neurology-ban online is megjelent új randomizált vizsgálat eredményei szerint bár amyotrophiás lateral sclerosisban (ALS-ben) szenvedő betegek standard gyógyszere, a riluzol mellé rasagilint adva nem javul a túlélés, de a post hoc analízise alapján némi előny észlelhető az olyan betegeknél, akiknél a progresszió gyorsabb volt a várhatónál.
Az amyotrophiás laterál sclerosis, vagy motoros neuron betegség (MND), melyet Amerikában egy baseball játékos után gyakran Lou Gehrig-betegségnek is neveznek (a nemrég elhunyt Stephen Hawking is ebben a betegségben szenvedett), standard gyógyszere a riluzol. Mivel korábbi vizsgálatokban azt észlelték , hogy a Parkinson betegségben neuroprotektív hatású monoamino-oxidáz B gátló rasagilin az amyotrophiás lateral sclerosis egér-modelljében (alacsony expressziójú SOD1-Gly93AIa) javított a betegség kimenetelén (riluzollal együtt adva akár 20%-kal is megnőhetett az egerek túlélése), a kutatók úgy döntöttek, humán alkalmazásával is próbálkoznak.
A humán vizsgálat az elsődleges végpontja az ALS-ben szenvedő betegek túlélésének meghosszabbodása volt a napi 1 mg rasagilin hatására. A másodlagos végpont a funkciók alakulása volt, melyet az ALS Functional Rating Scale-Revised (ALS-RFS-R) segítségével mérték. A vizsgálatot Németországban végezték, a motoros neuron betegségekkel foglalkozó 15 egyetemi klinikán illetve kórházban (MND-NET centrumokban).
A vizsgálatba legalább 6-36 hónapja diagnosztizált ALS-es betegeket vontak be. A betegek legalább 1 hónapja napi 100 mg riluzolt szedtek, vitálkapacitásuk a normál érték 50%-a fölött volt. A kiindulási helyzettől függetlenül a betegeket random módon sorolták két csoportba. A betegek egyik csoportja, 126 beteg (30 bulbáris és 96 spinális kiindulású eset) napi 1 mg rasagilint kapott, a placebo csoportba 125 beteg (28 bulbáris és 97 spinális kiindulású eset) került. A rasaglidin nem okozott súlyos mellékhatást, legtöbbször dysphagia, dyspnoe, elesések voltak jellemzőek, de ezek inkább az alapbetegség, az ASL velejárói. A vizsgálat 6. hónapjában a túlélési görbék különböztek (P=0,02), de a 18. hónapban gyakorlatilag megegyeztek (P=0,31). A progresszió sebességét az ALS-FRS-R-el mérték: kiinduláskor a kezelt csoportban a betegek 11,5%-a, a placebo csoportban a betegek 20,4%-a volt gyorsan progrediáló ALS beteg (P=0,07). A gyorsan progrediáló ALS-ben szenvedő betegek túlésése rasagilin adásra nőtt, bár nem szignifikánsan. Ebben az alcsoportban rasagilin hatásra a betegség 6, 12 és 18 hónapos mérése szerint a progresszió mértéke szignifikánsan csökkent a placebót kapó szintén gyorsan progrediáló betegekéhez képest (P=0,0103, P=0,0099 és P=0,0051).
A vizsgálat vezetője, Prof. Dr. Albert Ludolph kijelentette, hogy „a rossz hír az, hogy az „intention-to-treat” analízis szerint az 1 mg rasagilin hozzádása nem befolyásolta a vizsgálat elsődleges végpontját (a túlélést), viszont jó hír, hogy a post hoc analízis szerint a gyorsan progrediáló esetekben pozitív hatása volt a funkciókra és a túlélésre is”. Az eredmények rámutattak arra, hogy a következő klinikai vizsgálatokban el kell majd különíteni a gyorsan és a lassan progrediáló alcsoportokat, nemcsak ALS-ben, de más neurodegeneratív betegségek esetén is.
A tanulmányhoz fűzött megjegyzésében Dr. Nazem Atassi (Harvard Medical School, Boston) azon elmélkedett, hogy egy negatív vizsgálat is pozitívan befolyásolhatja a további kutatásokat. Az utóbbi 5 évben ugrásszerű fejlődés következett be az ALS kezelésében. Az amerikai FDA törzskönyvezte ALS kezelésére az edaravont, de egyéb hatóanyagokkal is folynak vizsgálatok. A genetikai vizsgálatok alapján pedig remélhetően meg fogjuk érteni a betegség kialakulásának mechanizmusát.
Forrás:
