hirdetés

Szaruhártya sertésbőrből

A szaruhártya eredetű vakságban szenvedők látása talán már nem csak emberi donor, hanem sertésbőrből származó, biomérnöki úton módosított szaruhártya-transzplantációval is helyreállítható lesz.

hirdetés

A svéd Linköping Egyetem kutatói olyan szövetimplantátumot fejlesztettek ki, amely ugyanolyan mértékben állította helyre a súlyosan látássérült és vak emberek látását, mint az emberi donorból származó szaruhártya implantátum.

Dr. Mehrdad Rafat és Dr. Neil Lagali, a tanulmány szerzői maguk is meglepődtek azon, hogy az implantátum milyen jó eredménnyel állította helyre a megbetegedett szaruhártya vastagságát és alakját, és ez hogyan eredményezett, kiváló, egyes esetekben tökéletes 20/20-as látást.

A pilot study-ban 20 előrehaladott keratoconusban szenvedő ember vett részt, közülük 14-en teljesen vakok voltak (előrehaladott keratoconus esetén a szaruhártya elvékonyodik és legyengül, és a látás emiatt károsodik). Két évvel a beültetés után minden beteg látása helyreállt.

Becslések szerint világszerte 12,7 millió ember vár szaruhártya-átültetésre, de csak minden 70. betegre jut egy emberi donor szaruhártya. A hiány elsősorban az alacsony és közepes jövedelmű országokat érinti, ahol korlátozott vagy egyáltalán nincs hozzáférés a szaruhártya-transzplantációhoz.

A donorszövet hiányt a tanulmány szerzői biomérnöki úton létrehozott szövettel igyekeztek pótolni. Ezt a szövetet fenntartható nyersanyagok felhasználásával, sertésbőrből kinyert élelmiszeripari melléktermék, a kollagén felhasználásával állították elő.

A kutatók a sebészeti eljárást is egyszerűbbé és biztonságosabbá igyekeztek tenni. Új módszerük nem igényel varratokat, a műtét mind sebészeti lézerrel, mind kézi műszerekkel elvégezhető, így a technológia olyan emberekhez is eljuthat, akik számára nem elérhető a fejlett szemészeti ellátás.

A megoldáshoz nincs szükség szervadományozásra, egyszerűen megvalósítható, és akár távoli területekre is elvihető.

A biomérnöki úton módon előállított szaruhártyákban használt, nagy tisztaságú kollagént az FDA (az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala) jóváhagyta, és más orvosi alkalmazásokhoz is használják. A kutatók egy új módszert is kidolgoztak, amely stabilizálja az implantátumokat alkotó kollagént, így az akár 2 évig is csomagolható, szállítható és tárolható.

A kutatók szerint az innováció az ectasia, a szaruhártya elvékonyodásának, az ectasiának  más formáiban valamint a szaruhártya hegesedésében vagy disztrófiájában is használható.

A kutatók célja, hogy elősegítsék a technológiájukhoz való hozzáférést. Nagyobb, randomizált klinikai vizsgálatokat terveznek Európában és az Egyesült Államokban, hogy a szabályozó hatóságok számára megfelelő biztonságossági és hatékonysági adatokat tudjanak szolgáltatni, azért, hogy zöld utat adjanak a biotechnológiával előállított szaruhártya széles körű forgalmazásának és terjesztésének.

Forrás:

Nat Biotechnol. Published online August 11, 2022. https://www.nature.com/articles/s41587-022-01408-w

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.