hirdetés

Vegetáriánus táplálkozási formák és fehérjebevitel

A növényi alapú étrendek egyik általános, sokszor előkerülő kulcskérdése: „van-e benne elég fehérje”? Az áttekintő közlemény ezt a kérdést helyezi górcső alá az aktuális tudományos ismeretek alapján.

Nutrients, 2019. november

hirdetés

A tanulmány szerzői a vegetáriánus táplálkozás meghatározására a stan­dard definíciókat alkalmazták, és vegetáriá­nusnak neveztek minden olyan táplálkozási formát, amely kizárja a húsok és halak fo­gyasztását, tekintet nélkül arra, hogy más állati eredetű táplálékot (tej, tejtermékek, tojás) megenged-e vagy sem. Mivel a hús és a halak magas fehérjetartalmú élelmi anyagok, folyamatosan vita tárgyát képezi a táplálkozástudományban, hogy a kizárólag növényi alapú étrendek követésével egyáltalán megvalósítható-e az ajánlások­nak megfelelő fehérjebevitel.

Fehérjeellátottság: mennyiség és minőség

A tanulmány végigvezeti az olvasót a té­makörhöz kapcsolódóan elérhető legjobb minőségű adatokon. Pontosan ismerteti a fehérjebeviteli ajánlásokat, és azokat összeveti a korábbról rendelkezésre álló epidemiológiai adatokkal (EPIC-Oxford, Nutrinet és AHS-2). A szerzők szerint csu­pán kis százalékban fordulhatnak elő ala­csonyabb fehérjebeviteli értékek a vegán populáció tagjai között a vegyes táplál­kozású populációkhoz viszonyítva. Az alacsonyabb fehérjebevitel elsősorban az alacsonyabb energiabevitellel hozható összefüggésbe.

Az epidemiológiai adatokból kiol­vasható mennyiségi ajánlás korlátozott értékű. A fehérjeellátottság tekintetében nemcsak a mennyiség, hanem a minőség kérdése is hangsúlyos. Ez szűkebb érte­lemben, a fehérjék kapcsán az aminosavak kérdéscsoportját jelenti. Általános félreér­tés, hogy vegetáriánus étrendek mellett elégtelen lehet az aminosav-ellátottság. Annak ellenére is számos alkalommal elő­kerül ez a gondolat, hogy már korábban bebizonyosodott: a vegetáriánusok – köz­tük a vegánok – aminosav-fogyasztása ti­pikusan több mint elegendő, főleg akkor, ha az étrend energiatartalma megfelelő és az étrend észszerű mértékig változatos. Mind a mai napig számos félreértésre ad okot az a tudományos alapokat nélkülöző vélekedés, miszerint bizonyos növények nem tartalmaznak egy-egy esszenciális aminosavat, vagy hogy ezek a növényi élelmi anyagok hiányosak bizonyos ami­nosavakban. A tanulmány külön kiemeli: az a felvetés, miszerint bizonyos növényi élelmi anyagokból hiányoznak jellemző aminosavak, bizonyíthatóan hamis. Min­den növényi élelmi anyag tartalmazza mind a húsz fehérjealkotó aminosavat, köztük a kilenc esszenciális aminosavat is.

A „komplett” és „inkomplett” fehér­jék megkülönböztetése ma már egyér­telműen félrevezetőnek tekinthető. Ha az étrend többé-kevésbé változatos, akkor az a javaslat, hogy az ajánlott napi tápanyagbevitelt (recommended dietary allowance, RDA) meghaladó fehérjebevi­telt biztosítsunk vegetáriánus táplálkozás esetén, vagy hogy figyelmet fordítsunk az ételek merev szabályok szerinti válogatá­sára aminosav-tartalmuk alapján, nem más, mint felesleges túlbiztosítás. Ennek oka, hogy a fejlett országokban a növényi nyersanyagokat nem önállóan, maguk­ban, hanem vegyesen szokták fogyasz­tani. Különösen igaz ez a vegetáriánus étrendek követőire. Ezen felül az összes fehérjebevitel vegetáriánus étrend mel­lett is jellemzően magasabb az ajánlás­ban megszabott értékeknél. A tanulmány részletesen elemzi azokat a problémákat, amelyek előállhatnak észszerűtlenül egy­oldalú és az ajánlott fehérjebeviteli érté­keket el nem érő (jellemzően energiában is szegény) táplálkozás esetén, pl. a ga­bonafélék alacsony lizintartalma miatt. Ugyanakkor a nem megfelelő fehérjeel­látottság még az alacsonyabb fehérje­tartalmú nyersanyagok (pl. gyümölcsök, zöldségek) nagyobb mennyiségű fogyasz­tásával is elkerülhető.

A bevitt fehérjék hasznosulása

Nem csupán a fehérjék mennyisége vagy azok aminosav-összetétele központi jelen­tőségű a fehérjeellátottság tekintetében. A fehérjeforrások fogyasztása kapcsán feltétlenül figyelembe kell venni az elfo­gyasztott fehérjeforrás emészthetőségét és hasznosulását is. Itt szintén korábbi fél­igazságokon alapuló – és sajnálatos módon a gyakorlatban mind a mai napig tetten érhető – megállapításokat vizsgálnak felül a szerzők, bemutatva a bizonyítékok alap­ján a jelenleg elfogadottabb álláspontokat. Az általános vélekedéssel szemben ugyan­is, az adatok tükrében a növényi és állati eredetű fehérjeforrások emészthetősége között a különbség csupán pár százalék­ra tehető (korábban sokkal jelentősebb különbségeket feltételeztek). Arra, hogy ennél nagyobb különbségekről is hallha­tunk, a szerzők a rendelkezésre álló adatok heterogenitását említik magyarázatul.

Az ellentmondás oka, hogy a korábbi vizsgálati eredmények elsősorban állatkísér­letekből vagy kevésbé pontos humán vizs­gálatokból származtak. A legtöbb vizsgált fehérjeforrás esetében az emészthetőség meghatározása során az adott növények (pl. szója, borsó, búza) nyers, kezeletlen formáját tanulmányozták. Mindez azért ve­zethetett hibákhoz, mert ezek a növények nagy mennyiségben tartalmaznak hőlabilis tripszininhibitorokat, amelyek a nyers fehér­jék emészthetőségének és hasznosulásának vizsgálatakor erősen torzítják az eredményeket. A legkedvezőtlenebb formában tanulmányozott nyersanyagokról nyert adatok aligha tekinthetők általános érvé­nyűnek. Bár további adatok szükségesek az emészthetőség és a hasznosulás kérdé­sének pontosabb megértéséhez (pl. egyes aminosavak biohasznosulásának lehetséges különbségeiről), a jelenlegi adatok alapján a növényi és az állati eredetű fehérjék felszí­vódásának különbségei nem tűnnek klinika­ilag jelentősnek.

Regionális és életkori megfontolások

A szerzők külön fejezetet szántak annak be­mutatására, hogy a nyugati országokban nincs bizonyíték a vegetáriánusok fehérje­hiányára. Kísérleti eredmények adatai arról tájékoztatnak, hogy a vegyes fehérjeforrá­sokat tartalmazó, különböző étrendi mintá­zatokat utánzó fehérjefogyasztás kapcsán lehetnek különbségek a fehérje-anyagcse­rében. Ugyanakkor nincs bizonyíték arra, hogy ezek a különbségek érintenék a nitro­génegyensúlyt, így a biológiai jelentőségük egyelőre spekulatívnak tűnik.

Ezután a táplálkozási szempontból fontos és várható fehérjefogyasztási tren­dekről olvashatunk, ezen belül kiemelten a lehetséges kockázatokról is. A kockázatok leginkább azokban az országokban lehet­nek jelentékenyek, ahol a növényi alapú ét­rendek kulturális elfogadottsága alacsony fokú. A szerzők ebben a kérdéskörben is ha­sonló következtetésekre jutottak, mint ko­rábbi megállapításaikban: a növényi alapú (vegetáriánus és vegán) étrendek kapcsán nem a fehérjeforrások aminosav-összeté­tele, hanem az összes elfogyasztott fehérje mennyisége tekinthető hangsúlyosnak és elsődlegesnek.

Bizonyos speciális esetekben, kor­csoportokban (idősebbek, gyermekek) a fehérjeellátottság külön egyedi problé­makört képezhet. A szerzők beszámolnak a tanulmány korlátairól, pl. az étrendi min­tázatokból a tápanyag-ellátottságra levon­ható következtetések bizonytalanságáról. Kiemelik ugyanakkor, hogy az elérhető adatok alapján úgy tűnik, a kevesebb állati eredetű és a több növényi eredetű fehérje fogyasztása csökkenti bizonyos betegsé­gek kockázatát.

Legfontosabb következtetések

Az elérhető adatok alapján a klasszikus vegetáriánus étrendek több mint elegen­dő fehérjét és aminosavat biztosítanak. A vegánok töredékénél kis mértékben fennállhat a nem megfelelő fehérjebevitel csekély kockázata, de ennek eldöntéséhez további adatok szükségesek. A nem megfe­lelő fehérjeellátottság akkor jelenhet meg, ha a vegetáriánus étrend nem tartalmaz nagyobb fehérjetartalmú növényi nyers­anyagokat (hüvelyesek, diófélék és olajos magvak, fehérjeanalógok).

Nemcsak a nyersanyagok változa­tosságának észszerű biztosítása elsődle­ges, hanem a megfelelő energiabevitel is kulcsfontosságú tényező. Ennek a két paraméternek a racionális értelmezése és újragondolása az elérhető újabb kísérletes és egyéb adatok tükrében időszerű. Vege­táriánus étrendeknél már közepes étrendi változatosság esetén sem kell tartani fe­hérje- és aminosavhiánytól a gazdaságilag fejlett országokban. Nincs bizonyíték arra sem, hogy a növényi alapú étrend melletti visszafogottabb fehérjebevitelnek negatív egészségügyi hatásai lennének. Az idősek fehérjeellátottságának megfelelőségét ille­tően további vizsgálatokra van szükség, míg a gyermekek esetében az energiaszükséglet kielégítését kell elsődlegesnek tekinteni – ha ez a kritérium teljesül, akkor szinte automati­kusan teljesül a megfelelő fehérjebevitel is.

A cikk teljes szövege „open access” for­mában online elérhető.

Szabó Zoltán,

táplálkozástudományi szakoktató, Pécsi Tudo­mányegyetem, Egészségtudományi Kar, Táplál­kozástudományi és Dietetikai Intézet

Az ismertetés alapjául szolgáló közlemény:

Mariotti F, Gardner CD. Dietary Protein and Amino Acids in Vegetarian Diets – a Review. Nutrients 2019;11(11):2661, https://www.ncbi.nlm.nih.gov/ pmc/articles/PMC6893534

Szabó Zoltán, táplálkozástudományi szakoktató, Pécsi Tudományegyetem, Egészségtudományi Kar, Táplálkozástudományi és Dietetikai Intézet
a szerző cikkei

hirdetés

cimkék

Kapcsolódó fájlok

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.