A kevesebb emlékeztető oltás hatása

Először fordult elő, hogy az emlékeztető oltások felvételének csökkenése miatt az Egyesült Államokban a COVID-betegség miatt több beoltott ember halt meg, mint oltatlan.

"Már nem mondhatjuk, hogy ez a beoltatlanok világjárványa" - mondta a The Washington Postnak Cynthia Cox, az elemzést végző Kaiser Family Foundation alelnöke.

Az elemzés kimutatta, hogy augusztusban a COVID-19-járvány miatti halálozások 58%-át a beoltott vagy oltott személyek tették ki. Az arány növekszik: míg 2021 szeptemberében a koronavírus-halálozások 23%-a következett be a beoltottak között, idén januárban és februárban már a beoltottak tették ki a halálozások 42%-át.

A kutatások továbbra is azt mutatják, hogy az oltott betegeknél alacsonyabb a halálozási kockázat.

Az Egyesült Államokban élők nagy többsége (a CDC szerint 267 millió ember) beoltott. Azok, akiknél a legnagyobb a COVID-19 miatti halálozás kockázata (pl. idős életkoruk miatt), nagyobb valószínűséggel kapnak védőoltást és emlékeztető oltásokat.

A vakcinák idővel elvesztik hatékonyságukat; a vírus megváltozik így az új változatok elleni védelem érdekében az embereknek emlékeztető oltásokban kell a részesülniük.

Az oltások és az emlékeztető oltások továbbra is hatékonyan védenek a fertőzéssel szemben a nem oltottak megfertőződési arányához viszonyítva. A 6 hónapos és idősebb, be nem oltott emberek hatszor nagyobb valószínűséggel halnak meg COVID-19-ben, mint azok, akik az elsődleges oltást vagy oltásokat megkapták. A túlélési arányok még jobbak voltak azok esetén, akik megkapták az emlékeztető oltásokat, különösen az idősebbek körében.

Az ünnepek előtt nőtt a legutóbbi emlékeztető oltást felvevő amerikaiaknak a száma. A CDC adatai azt mutatják, hogy az Egyesült Államok 5 éves és idősebb lakosságának 12%-a részesült emlékeztető oltásban.

A Harvard Egyetem és a Yale Egyetem kutatóinak által készített becslés szerint az Egyesült Államok lakosságának 94%-a legalább egyszer megfertőződött a COVID-19-cel, így 20 emberből csak 1, az, aki még soha nem „kapta el” a vírust. "A magas expozíciós számok ellenére a lakosság még mindig jelentős mértékben fogékony az Omicron variánssal való fertőzésre" - írták a szerzők. Állításuk szerint, ha minden állam elérné a vermonti oltási szintet, ahol az emberek 55%-a kapott legalább egy, és 22%-uk kapott egy második emlékeztető oltást, akkor "érezhető javulás következne be a lakosság immunitásában, és nagyobb relatív hatás mutatkozna a fertőzések és a súlyos betegség elleni védelemben. Ez a kiegészítő védelem a gyengülés miatt elvesztett immunitás helyreállításából és a bivalens booster Omicron fertőzésekkel szembeni fokozott hatékonyságából adódik."

 

Forrás:

The Washington Post: "Covid is no longer mainly a pandemic of the unvaccinated. Here's why."

CDC: "COVID Data Tracker."

The White House: "Nov. 22, 2022 Press Briefing by Press Secretary Karine Jean-Pierre, COVID-⁠19 Response Coordinator Dr. Ashish Jha, and Chief Medial Advisor Dr. Anthony Fauci

MedRxiv: "Changes in population immunity against infection and severe disease from SARS-CoV-2 Omicron variants in the United States between December 2021 and November 2022."

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.