Ez a nyár a Deltáé

Számos kérdés kering a COVID-19 pandémiával összefüggésben, melyek közül az egyik leggyakoribb az, hogy mit hoz a jövő a Delta variánssal kapcsolatosan.

Dr. Carlos del Rio (Emory University of Atlanta) szakértői összefoglalójában ismertette a Delta variáns veszélyeit, szólt a nyári fertőzési hullámról és a maszkviselésről. hangsúlyozta, a beoltottaknak nem igazán kell aggódniuk a Delta variáns miatt, az oltatlanoknak viszont annál inkább, mert ők valószínűleg meg fognak fertőződni. Július 2-3. hetében az USA-ban 140%-kal nőtt az esetek száma, a kórházi kezelések és a halálozások pedig 30%-kal növekedtek.

„A világjárványnak még nincs vége” – mondta Dr. del Rio. Világszerte már 4 milliónál is többen haltak meg, közülük 1,8 millióan 2020-ban. 2021 első félévében tehát már többen vesztették életüket a Covid miatt, mint 2020 folyamán. Jelenleg a Delta variáns miatt nő az esetek, a kórházi felvételek és a halálozások száma. A Delta variáns hihetetlenül fertőző, könnyen terjed az egyik emberről a másikra. Az eredeti SARS-CoV-2 vírus 2,5-3 további embert volt képes megfertőzni, a Delta variánst viszont egy ember egyszerre további 8-9 embernek képes átadni, az exponenciális a terjedés rendkívül gyors, az Egyesült Államokban elsősorban az alacsony átoltottságú területeken (pl. Arkansas, Missouri) észlelhető, de Tennessee, Alabama, Georgia és Florida államokban is egyre inkább ez a variáns a fertőzések oka. Az epidemiológus hangsúlyozottan kérte a lakosságot, hogy mindenki oltassa be magát. Azok is, akik már átestek a fertőzésen, mert a fertőzésen átesetteknél kialakuló SARS-CoV-2 elleni természetes immunitás nem véd annyira, mint az oltással megszerezhető, így számukra a betegség eltelte utáni 3. hónap múlva javasolt a védőoltás.

Mivel elsőként a 65 év felettieket oltották, és nagyobb százalékban részesültek immunizációban, mint a fiatalabb korosztály, körükben a fertőződés és a súlyos kimenetel ritkább, a fiatalabb személyeknél korosztályban nagyobb most a kockázat. Örvendetes viszont, hogy a Delta variáns nem támadta meg nagyobb arányban a 12 évnél fiatalabb gyermekeket, akik a jelenlegi engedélyek szerint még nem részesülhetnek SARS-CoV-2 elleni mRNS oltásban.

Bár a világjárvány nem megjósolható, de a Delta variáns gyorsan terjedése okán idén nyáron egészen biztos egy újabb fertőzési hullámot fogunk látni, mely után a járvány majd enyhül, de jöhetnek más variánsok is. Hogy mi történik az ősszel, az a vakcinációs arányoktól függ. A legújabb kórházi jelentések szerint „a COVID miatt kórházba kerülő személyek egyike sem volt beoltva” – mondta Dr. del Rio. A maszkviselést zárt terekben továbbra is javasolja a korlátozások feloldása ellenére.

Forrás:

McNamara D. Dangers of delta, a summer surge, and masks: one expert’s take. Medscape Medical News July 19, 2021.

Based on a July 19 media briefing sponsored by Emory University of Atlanta.

Dr. N. T.
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.