Az antikoaguláns terápia indítása vagy visszaállítása intracerebrális vérzést
követően nagy körültekintést és több szakma konzultációját igénylő döntéshozatal nyomán történhet. Ennek során a tromboembolizációs rizikó, az agyvérzés típusa határozza meg, hogy vérzés után is alkalmazható-e tartós antikoaguláns kezelés – ha igen, annak időzítése döntő jelentőségű. Az orális antikoagulálás során a direkt orális antikoagulánsok preferálandók.

Az endometriosis krónikus betegség, melyre a méhnyálkahártyához ha­sonló szövet méhüregen kívüli előfordulása jellemző. A reproduktív korú nők mintegy 10%-át érinti, ami ma Magyarországon 200 000, világszerte körülbelül 190 millió nőt jelent. Az endometriosist jóindulatú betegségnek tartjuk, egyes tulajdonságai mégis rosszindulatú sajátosságot mutatnak. Az endometriosis és a daganatos megbetegedések közötti kapcsolat he­terogén jellegű, daganattípusonként eltérő kockázati profilokat mutat. Klinikai szempontból leginkább a petefészekrák-kockázat felmérésében van gyakorlati jelentősége.

A pitvarfibrilláció jelentősen növeli az ischaemiás stroke előfordulásának gyakoriságát, ezért szűrése és korai kezelése kiemelt jelentőségű. Bár egyre fejlettebb és mind szélesebb körben hozzáférhető eszközök állnak rendelke­zésünkre, valamint a mesterséges intelligencia is segíti a munkánkat, nincs bizonyítékunk arra, hogy jelenlegi formában a pitvarfibrilláció szűrésével populációszinten jelentősen csökkenteni tudjuk a stroke előfordulását.

A masztitisz leggyakoribb formája a laktációs masztitisz, mely általában a szülést követő első 3 hónapban alakul ki. A diagnózis a klinikum alapján felállítható. Immunszupprimált betegnél, terápiarezisztens vagy recidiváló esetekben ultrahang vizsgálat javasolt tályog kizárása céljából. A legtöbb esetben elégséges a konzervatív kezelés, amennyiben azonban a tünetek nem javulnak, szűkspektrumú antibiotikus terápia javasolható az anyatej tenyésztése alapján. A masztitisz kockázatát emeli a tejtermelés túlstimulá­lása és az agresszív emlőmasszázs okozta szöveti trauma. „Kiürítés” célzatú túletetés, a tejszívó eszközök túlzott használata az emlő „kiürítése” céljából, a melegítés és az emlőmasszázs sem javasolt. A legjobb megelőzés a jó laktációs technika, a fiziológiás szoptatás.

Igazolt kapcsolatot találtak három gyakori szív- és érrendszeri betegség és a kognitív károsodás fokozott kockázata között.

A Human Microbiome Project (HMP) 2007-ben kezdeményezte átfogó is­meretek gyűjtését az emberi mikroorganizmusok genetikai és metabolikus térképéről, valamint arról, hogy ezek hogyan járulnak hozzá a fiziológiás ál­lapothoz és egyes betegségekre való hajlamhoz. A női alsó nemi traktusban – különösen a hüvelyben – elsősorban Lactobacillus törzsek dominálnak. A méhnyaki mikrobiommal kapcsolatos ismereteink korlátozottabbak, de úgy tűnik, hogy az meglehetősen hasonló a hüvelyéhez. A női felső nemi traktust – beleértve a méhet – sokáig sterilnek tekintették, de az újgenerá­ciós szekvenálás (NGS) megjelenésével a legújabb kutatások endometriális mikrobiomközösséget azonosítottak ezen a területen is.

A pitvarfibrillációhoz társult rheumatoid arthritis esetén nagyobb az ischaemiás stroke kockázata, mint a csak pitvarfibrillációban szenvedőknél.

Az akut/szubakut köhögés leggyakoribb oka a vírusfertőzés, amely álta­lában spontán elmúlik az egyébként egészséges embereknél. A krónikus köhögés (>8 hét) hátterében többnyire három alapvető ok áll: váladék­csorgás a garatban, asztma és asztmával társult szindrómák, valamint gastrooesophagealis refluxbetegség. Ha a tartós köhögési tünet oka meg­felelő diagnosztika után nem rendelhető egy adott betegséghez, akkor azt önálló betegségnek, krónikus idiopátiás köhögésnek nevezzük. Ha a célzott terápia javítja az alapbetegséget, de a köhögési tünet terápiás válasza az irányelvek szerinti kezelés ellenére is elmarad, akkor krónikus refrakter köhögésről beszélünk.

A pitvarfibrilláció egy dán tanulmány szerint 2022 óta már nem minden negyedik, hanem minden harmadik embert fenyeget és leggyakrabban szívelégtelenséggel szövődik.

A szívelégtelenség klinikai kimenetelét számos új szer kedvezően javítja, a mortalitást csökkenti, de az oedema kezelésének fő eszköze továbbra is a megfelelő dózisú kacsdiuretikum parenterális vagy orális alkalmazá­sa. A kacsdiuretikus kezelés azonban önmagában gyakran nem elegendő a retineált folyadék teljes eltávolításához, a tartósan megmaradó oedema pedig a rossz prognózis előjele. Logikusnak tűnt, hogy a kacsdiuretikumokat a nefron különböző helyein ható egyéb diuretikumokkal kombinálják. Bár kevés jó minőségű vizsgálatból származó adat áll rendelkezésre a kombiná­ciós vizelethajtó kezelés hatékonyságáról, óvatos optimizmussal javasolható terápiarezisztens esetekben a kacsdiuretikumhoz adott hydrochlorothiazid.