Egy dániai kohorsz vizsgálat szerint nem befolyásolta a kedvezőtlen terhességi kimenetelek kockázatát, hogy a méhnyak neopláziát kimetszéssel vagy csak aktív megfigyeléssel kezelték. 

A retatrutid egy hármas (GIP-, GLP-1-, glükagonreceptor-) agonista ható­anyag, melynek hatásossága két kulcsfontosságú fázis 3 vizsgálatban is sokkal jobbnak bizonyult az eddig elterjedten alkalmazott inkretinalapú terápiáknál. Különösen figyelemre méltó, hogy 2-es típusú diabéteszben, ahol a fogyás általában mérsékeltebb, 11–15%-os átlagos testsúlycsökke­nést értek el vele. Új biztonsági aggályként a valamivel gyakoribbá váló húgyúti fertőzések és – épp kiemelkedő hatásossága miatt – a túl gyors fogyás kockázata merült fel.

A csak nőkben előforduló különleges RNS a vérképző és az immunrendszerben is fontos szerepet tölthet be.

A NOD2 gén mutációi régóta ismertek, mint a Crohn‑betegség kockázati tényezői, de eddig nem volt világos, hogyan járul hozzá ez a gén a bél immunológiai egyensúlyához.

A zsigeri zsírszövet gyulladáskeltő fehérjéket termel, amelyek krónikus gyulladáshoz és metabolikus stresszhez vezetnek.

A mammográfia, a poligénes és klinikai kockázati mutatók kombinációja jóval pontosabban azonosítja az emlőrák kialakulásának leginkább kitett nőket, mint a korábbi módszerek.

Újabb vizsgálatok szerint a kortizolszint 4 héten belül normalizálódik a fogamzásgátlók abbahagyása után.

A leflunomid és a hidroxi-klorokin kombinációja hatékony és megfizethető kezelési lehetőséget kínál a betegség szisztémás aktivitással járó formájában.

A nyugalmi állapotban, vagyis feladatvégzés nélküli agyi aktivitás során mért idegi mintázatok jelentősen eltérnek a menopauza különböző szakaszaiban.

A kardiovaszkuláris kockázat jelenlegi becslése elsősorban a klasszikus rizikótényezőkön alapuló klinikai pontszámokra támaszkodik, ezek azon­ban csak mérsékelt pontossággal képesek megkülönböztetni a magas és alacsony kockázatú egyéneket. Az utóbbi években egyre nagyobb figyel­met kapott a koszorúér-meszesedés mértékét jelző koronáriakalcium-pontszám (CACS) és a koszorúér-CT-angiográfia (CCTA). Jelen közlemény célja, hogy összefoglalja a CACS alkalmazását a lipidszintcsökkentő és a trombocitaaggregáció-gátló terápiák során, továbbá megvizsgálja an­nak lehetőségét, hogy a CCTA a plakkterhelés és a plakkfenotípus részletes jellemzésével miként járulhat hozzá az ateroszklerózis elleni kezelések hatékonyságának monitorozásához.