Rövid áttekintő tanulmányunkban bemutatjuk az I. és II. típusú bipoláris zavar, a mániás, depressziós és kevert epizódok tünettanát, valamint az unipoláris, illetve bipoláris zavar klinikai tulajdonságokon alapuló elkülöní­tését. Vázlatosan ismertetjük az affektív temperamentumok patoplasztikus hatását, valamint a bipoláris spektrum koncepciót, illetve az affektív epizó­dok farmakoterápiáját, pszichoedukációját és pszichoterápiáját.

A COVID-19 betegség akut fázisán túl, az infekciós tüneteket megelőzően és azokat követően korai és késői neurológiai tünetek megjelenésére kell számítanunk. Az akut szakban valószínűleg direkt gyulladásos és auto­immun folyamatok, míg a korán (hetekkel később) és későn (hónapokkal, akár évekkel később) megjelenő neurológiai tünetek hátterében para- és posztinfekciós mechanizmusok játszanak szerepet. A COVID-19-et kísérő neurológiai tünetek felismerése és értelmezése azok további gondos kli­nikai megfigyelésén, a betegek követésén és a majdani epidemiológiai vizsgálatok eredményein múlik.

A humán mikrobióta az em­ber testfelszínén, nyálkahártyáin és szer­veiben jelen lévő mikroorganizmusok összessége. Jelentős részét a különböző baktériumok alkotják, de a gombák, víru­sok és egyéb mikroorganizmusok is hoz­zájárulnak a mikrobióta rendkívüli sokfé­leségéhez. Tekintettel arra, hogy ezeknek a mikroorganizmusoknak az azonosítása és jellemzése elsősorban a génjeik alap­ján történik, a mikrobióta szinonimájaként a mikrobiom elnevezés is használatos.

Egy új kutatás szerint a benzodiazepinek és a velük rokon gyógyszerek használata a penumonia magasabb kockázatával jár – különösen idősebb egyénekben.

Az inszomnia kezelésének alapját a viselkedésterápia képezi, de eseten­ként gyógyszeres kezelés is szükségessé válhat. Idősebb felnőttek számára a kontrollált felszabadulású melatonin és doxepin az elsőként választandó szer; második vonalban a „z betűs szerek” közül választhatunk. Elalvási ne­hézségek ellen kontrollált felszabadulású melatonin vagy „Z szer”, átalvási zavarok ellen kis dózisú doxepin vagy Z szer adható. Benzodiazepinek nem javasolhatók: jobb alternatívák is rendelkezésre állnak. Az orexinreceptor-antagonista suvorexant nem hatásosabb, de drágább a Z szereknél. Szedatív hatású antihisztaminok, antiepileptikumok és atípusos antipszichotikumok csak speciális esetekben ajánlhatók.

A tremor az egyik leggyakoribb neurológiai tünet, melynek fiziológiás és patológiás megjelenési formái is léteznek. Bár az orvosi köztudatban álta­lában a Parkinson-kórhoz társítják, leggyakrabban gyógyszer által indukált és belgyógyászati kórképekhez kapcsolható remegéssel találkozhatunk. A legtöbb esetben megfelelő fizikális vizsgálattal nagy valószínűséggel azonosítható a háttérben meghúzódó ok. Amennyiben a tremor a beteg életvitelét zavarja, úgy megfelelő gyógyszeres és idegsebészeti (mély agyi stimulációs) kezeléssel a legtöbb esetben jól kontrollálható.

A benzodiazepinek és az ún. Z-szerek sikeresen kiszorították az álmatlan­ság kezelésére korábban alkalmazott barbitursav-származékokat. Az utóbbi években azonban piacra kerültek olyan új hatásmechanizmusú készítmények, amelyek más támadásponton avatkoznak be az alvás és ébrenlét szabályo­zásába, és e hatásuk mellett esetenként antidepresszív hatás is megjelenik.

A bemutatott vizsgálatban DSM-IV szerint diagnosztizált 2276 szkizofréniában szenvedő járóbetegnél hat hónapig tartó, második generációs antipszichotikummal történt kezelés során bekövetkező állapotváltozást követték, különös tekintettel a kísérő affektív tünetekre. Az állapot sú­lyosságát és a javulást a Clinical Global Impression Scale súlyosság (CGI-S) és javulás (CGI-I) skálán mérték, míg a depressziós tünetek megítélésére a Raskin-skálát alkalmazták. A vizsgálat kezdetén a betegek több mint egyharmada mutatott egyértelműen depressziós tüneteket (36,7%), és közöttük arányaiban jelentősen több volt a közepesnél súlyosabb állapo­tú szkizofréniában szenvedők száma, összehasonlítva a nem depressziós szkizofrén csoporttal (19,8% vs. 12,2%). A hat hónapos, multicentrikus, követéses, beavatkozással nem járó vizsgálat során a második generációs szerek egyaránt szignifikánsan javították a szkizofrén betegek általános klinikai állapotát és a depressziós tüneteket.

A temporomandibuláris betegségek (TMD) váz-izomrendszeri és neuromuszkuláris kórképek heterogén csoportját jelöli, incidenciájuk 20 és 40 éves kor között a legnagyobb. Gyakori tünet az állkapocs fájdalma vagy működészavara, a fejfájás, a fül és az arc fájdalma. Az etiológia soktényezős. A kórismézésben a képalkotó vizsgálatok akkor hasznosak, ha záródási rendellenesség vagy ízületen belüli elváltozás gyanítható. Legtöbbször javulást hoznak a nem invazív kezelési módszerek: betegedukáció, kog­nitív viselkedésterápia, gyógyszerek (benzodiazepin, antidepresszívum stb.), fizikoterápia, okklúziós eszközök. Kezelésre nem reagáló esetekben a beteget szájsebészhez kell iránytani.

A benzodiazepinek rövid távú szorongásoldó és alvás segítő alkalmazása általában hatékony és biztonságos, azonban hosszú távú használatuk nem javasolt, mert mind mellékhatásként, mind a tartós alkalmazás abbahagyásakor megvonási tünetként súlyos problémák és panaszok jelentkezhetnek.