A benzodiazepinek hátrányai
A benzodiazepinek rövid távú szorongásoldó és alvás segítő alkalmazása általában hatékony és biztonságos, azonban hosszú távú használatuk nem javasolt, mert mind mellékhatásként, mind a tartós alkalmazás abbahagyásakor megvonási tünetként súlyos problémák és panaszok jelentkezhetnek.
A benzodiazepinek: diazepam (Valium, Seduxen), alprazolam (Xanax, Frontin), nitrazepam (Eunoctin), a klonazepam, midazolam (Dormicum), a flumazenil (Anexate) pszichoaktív szerek, amelyeket kiterjedten használják szorongás és alvászavarok kezelésére. Hatásosságuk meghaladja a placebo hatásosságát szorongásban, és enyhíti az elalvási problémákat. Rövid távú alkalmazásuk általában hatékony és biztonságos, azonban paradox hatásként agresszió, viselkedési zavarok jelentkezhetnek. Hosszú távú használatuk nem javasolt, mert függőség, alvászavarok, depresszió, pánikroham, agresszió jelenhet meg, csökkennek a kognitív funkciók, romlik az autóvezetési képesség, gyakoribb a töréssel járó elesés, de a demencia és az Alzheimer kockázata is fokozódhat. Elvonásuk is a tartós alkalmazások mellékhatásaiként jelentkező problémákhoz hasonló súlyos tüneteket okoz: álmatlanság, szorongás, depresszió, remegés, nyugtalanság, ingerlékenység.
A legújabb guideline-ok a szorongásos zavarok elsőként választandó terápiájaként a benzodiazepinek helyett a modern antidepresszívumokat (pl. zolpidem) javasolják, bár nincs bizonyítva, hogy az antidepresszívumok rövid idejű hatásai jobbak lennének. Ráadásul a gyakorlati vezérfonalak ajánlásai szerint primér álmatlanságban ma már viselkedési beavatkozásokat is szükségesnek tartanak, mivel ezek a beavatkozások a benzodiazepinekkel egyező rövid távú eredményekkel járnak.
Dr. Mark Olfson (College of Physicians and Surgeons of Columbia University, New York City) és munkatársainak 2014. december 17.-én a JAMA Psychiatry-ban online megjelent közleménye szerint 2008-ban az USA felnőtt lakosságának mintegy 5,2%-a használt valamiféle benzodiazepint. A használók megoszlása az életkor emelkedésével folyamatosan nőtt: 18-35 éves korban a lakosság 2,6%-a, 36-50 éves korban 5,4%-a, 51-64 éves korban 7,4%-a, és 65-80 éves korban az ilyen korú lakosság 8,7%-a, 80 éves kor fölött 11,9%-a szedett benzodiazepint. A tartós adagolásnak a legalább 120 napig tartó gyógyszerszedést definiálták, eszerint a fiatal felnőttek 14,7%-a, az idősebbek 31,4%-a tartósan szedett valamilyen benzodiazepint. „A legtöbb, tartósan benzodiazepint szedő beteg nem pszichiátertől kapta a receptet.” – írták a közleményben. 2011-ben 426 000 olyan sürgősségi vizitet regisztráltak az USA-ban, melyben a benzodiazepinek nem megfelelő használata volt a felelős, ráadásul ezek 24,2%-ában az alkohol is szerepet kapott.
A közleményhez Dr. Nicholas Moore (University of Bordeaux, Franciaország) és munkatársai írtak szerkesztőségi véleményt. Megjegyezték, hogy ez a gyógyszercsoport álmatlanság vagy szorongás esetén „egy kicsivel jobban hatásos, mint a placebo”. Viszont „a kezdeti javulás után a hatások gyengülnek, csaknem eltűnnek”. Ugyanakkor sok beteg életét mentették már meg (az öngyilkosságtól), és előnyösebbek, mint a barbiturátok. Amennyiben a beteg abbahagyja a benzodiazepinek szedését, elvonási tünetként az álmatlanság és a szorongás újra jelentkezik, már néhány hét után a beteg „rosszabbul van, mint a gyógyszer megkezdése előtt (de legalábbis nincs jobban), ezért nem tudja abbahagyni a gyógyszert” – tették hozzá a szakértők. Még ennél is nagyobb probléma, hogy a benzodiazepinek tartós szedése nem biztonságos, például gyakoribb az elesés, és az ebből eredő csípőtörés – különösen az idősebb korosztályban. Dr. Moore és munkatársai szerint a „benzodiazepinek olyan gyógyszerek, melyeket legfeljebb néhány napig, vagy néhány hétig javasolt bizonyos betegeknek szedni, a betegeket gondosan monitorozni kell és az első adandó alkalommal le kell állni adagolásukkal”. Mindenképpen kerülni kell együttes alkalmazásukat egyéb, pszichoaktív kemikáliákkal (alkohol, drogok, stb.).
Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:
