Ahogy a sebészet elengedhetetlen része az egészségügyi ellátásnak, a fájdalomcsillapítás sem nélkülözhető ellátási kategória. A mai modern aneszteziológiai technikák és a szakmai felkészültség lehetővé teszik a multimodális fájdalomcsillapítás érvényre jutását a közvetlen műtét körüli időszakban. A műtőből és a kórházból távozás után a megfelelően körültekintő, a fájdalom minden dimenziójára és az ellátás minden szempontjára kiterjedő fájdalomcsillapításnak ugyanilyen fontos szerepet kell kapnia.

Az akut és sok esetben intenzív fájdalom csillapítása a fájdalomcsillapítási algoritmusok ismeretében a kórkép jellegéhez, a fájdalom nagyságához, a beteg egyéni kockázataihoz igazodó kell, hogy legyen. Számos esetben analgetikum is elégséges, más esetekben a gyulladáscsökkentés is fontos szempont a kórfolyamat jellege alapján. A leggyakrabban alkalmazott gyógyszercsoport a nem szteroid gyulladáscsökkentőké (NSAID). Ismert mellékhatások miatt a cél az NSAID dózis és alkalmazás időtartamának a lehető legrövidebbre való csökkentése. A fájdalom nagysága és intenzitása, a kórkép jellege alapján, az egyéni rizikótényezők mérlegelésével adhatók opioidok vagy ezekkel kombinált készítmények. 

Egy vizsgálat szerint pulmonális artériás hipertóniában szenvedő betegeknél a foszfodiészteráz-5 gátlókról riociguatra váltással csökkenthető a halálozás kockázata.

A perifériás verőérbetegségek legsúlyosabb megjelenési formája a vég­tagvesztés fenyegetésével járó kritikus ischaemia állapota. A perifériás verőérbetegségről szóló hazai és nemzetközi irányelveket az elmúlt évek­ben publikálták. A jelen kézirat célja az ajánlások fontos üzeneteinek átadá­sa a krónikus kritikus végtag-ischaemia / krónikus végtagot veszélyeztető ischaemia (KVI) területén.

A pulmonális artériás hypertonia (PAH) jellemzője a pulmonális vaszkuláris rezisztencia progresszív emelkedése. Az elmúlt évtizedben a PAH kezelé­sében jelentős fejlődés történt. A különböző támadáspontú készítmények optimális, rizikóprofilnak megfelelő megválasztása és kombinálása jelenti a terápia vezérfonalát. A prosztaciklinek és prosztaciklinanalógok javítják a fizikális terhelhetőséget, a funkcionális állapotot és a hemodinamikai paramétereket, továbbá az epoprostenol növeli a betegek túlélését.

Az erélyes kombinációs terápia jelentős javulást eredményez a pulmonális artériás hypertonia túlélésében, bár továbbra is súlyos betegséggel állunk szemben. 

A szisztémás sclerosis kórlefolyása és prognózisa igen változatos, az élet­tartamot nem befolyásoló mértéktől a belső szervi érintettség miatti korai halálozásig változhat. Bár egységes, mindent megoldó bázisterápia ma sem áll rendelkezésre, a szervi manifesztációk egyre korábbi, egyre hatékonyabb és célzott kezelésével a túlélés jelentősen javítható.

Az immunrendszer fő feladata a szervezetbe kerülő idegen fehérjék, antigé­nek, fertőző ágensek elleni harc, de a szervezeten belül kialakuló daganatos folyamatok elleni küzdelemben is fontos szerepe van. Az immunrendszer reagál a környezeti fizikai (hő, ultraibolya sugárzás, radioaktivitás) és kémiai ágensekre (dohányzás, környezetszennyezés, gyógyszerek) is. Ezek az ágen­sek stimulálhatják a működést (túlérzékenységi reakciók, autoimmunitás), vagy gátolhatják azt (fokozott hajlam a rákra vagy fertőzésekre). Ezekkel a jelenségekkel foglalkozik az immuntoxikológia.

Kisebb esetsorozatok és elővizsgálatok alapján a közeljövőben előrelépés várható a majdnem kizárólag fiatal, dohányzó férfiakat érintő betegség terápiájában, így remélhetőleg egyre jobb eséllyel kímélhetjük meg bete­geinket a minor vagy major végtag-amputációtól.

A pulmonális hipertenzió súlyos, progresszív betegség, melynek kezelésére ma már többféle hatásmechanizmusú gyógyszer áll rendelkezésre. A macitentan és a riociguat nagy lépést jelent a betegek kezelésében. A macitentant a legnagyobb populáción és a legkeményebb végpont alapján vizsgálták és hagyták jóvá, míg a riociguatot új, eddig fehér foltnak számító területre engedélyezték.