Célkitűzés
A pazopanib a vaszkuláris endothelialis növekedési faktor receptorára, a thrombocytaeredetûnövekedési faktor receptorára, valamint a c-Kit fehérjére célzottan ható, per osadható angiogenezisgátló. Ebben a véletlen besorolásos, kettôs vak, placebokontrollosIII. fázisú tanulmányban a pazopanib-monoterápia hatékonyságát és biztonságosságátvizsgáltuk korábban nem kezelt, illetve elôzetesen citokinkezelésben részesült, elôrehaladottstádiumú vesesejtes carcinomában (RCC, renal cell carcinoma) szenvedôbetegek körében.

Betegek és módszerek
A lokálisan elôrehaladott és/vagy áttétes, mérhetô RCC-ben szenvedô felnôtt betegeket2:1 arányban, véletlen besorolással osztottuk be a pazopanib-, illetve a placebokezeléságára. A vizsgálat elsôdleges végpontjaként a progressziómentes túlélést (PFS,progression-free survival) elemeztük. Másodlagos végpontokként a teljes túlélést, ahatásarányt (a szolid tumorok terápiájára adott válaszreakció értékelésére szolgálókritériumrendszer [Response Evaluation Criteria in Solid Tumors] alapján) és a kezelésbiztonságosságát vizsgáltuk. A daganatokról készült radiográfiás felvételeket függetlenbizottság leletezte.

Eredmények
A tanulmányban részt vevô 435 beteg közül 233 fô (54%) korábban nem részesült kezelésben,míg 202 beteget (46%) elôzetesen citokinekkel kezeltek. A pazopanib hatásáraszignifikánsan nôtt a progressziómentes túlélés idôtartama a placebokezeléssel összevetve,úgy a teljes vizsgált populációban (medián PFS 9,2 vs. 4,2 hónap; kockázati arány[HR, hazard ratio], 0,46; 95%-os megbízhatósági tartomány [CI, confidence interval],0,34–0,62; p < 0,0001), mint az elôzetesen nem kezelt betegek alcsoportjában (mediánPFS 11,1 vs. 2,8 hónap; HR, 0,40; 95% CI, 0,27–0,60; p < 0,0001) és a korábban citokinekkelkezelt alcsoportban (medián PFS, 7,4 vs. 4,2 hónap; HR, 0,54; 95% CI, 0,35–0,84;p < 0,001). Az objektív hatásarány a pazopanib-ágon 30%-nak, míg a placebocsoportbanmindössze 3%-nak adódott (p < 0,001). A terápiás válasz fennmaradásának mediánidôtartama meghaladta az egy évet. A kezelés leggyakoribb nem kívánatos hatásai közötta hasmenést, a hipertóniát, a haj elszínezôdését, a hányingert, az étvágytalanságot és ahányást kell megemlíteni. A pazopanibbel és a placebóval kezelt csoport életminôségétösszevetve nem mutattunk ki klinikailag jelentôs különbséget.

Következtetések
A placebóhoz képest a pazopanib szignifikánsan javította az elôrehaladott és/vagyáttétes vesesejtes carcinomában szenvedô, elôzetesen nem kezelt, illetve korábbancitokinterápiánátesett betegek progressziómentes túlélését és szignifikánsan jobbtumorválaszt eredményezett.

Célkitűzés
Az elôrehaladott gyomor- és gastrooesophagealis adenocarcinoma kezelésében a mostaniaknálhatásosabb és biztonságosabb módszerekre van szükség. Ezt a feladatot töltheti beegy új, szájon át adható fluoropyrimidin, az S-1.

Betegek és módszerek
A jelen vizsgálat 24 ország 146 onkológiai centrumában zajlott. Összesen 1053 beteget soroltunkbe (intézmény, metasztázisok száma, korábbi adjuváns terápia és mérhetô daganatszerint).A betegek véletlen besorolás alapján az alábbi kétféle kezelés egyikében részesültek:1) 50 mg/m2 S-1 naponta kétszer 21 napon keresztül és 75 mg/m2 cisplatin az 1. napon intravénásan,majd 28 naponként ismételve (527 beteg) vagy infúziós fluorouracil 1000 mg/m2/24 óradózisban 120 órán keresztül és 100 mg/m2 cisplatin intravénásan az 1. napon, majd 28 naponkéntismételve (526 beteg). Elsôdleges végpontnak azt tekintettük, hogy cisplatin/S-1 alkalmazásamellett mennyiben javul az elôrehaladott, nem kezelt gyomor- vagy gastrooesophagealisadenocarcinomábanszenvedô betegek teljes túlélése (OS, overall survival) a cisplatin/infúziósfluorouracilkombinációhoz képest. Másodlagos végpontnak tekintettük a terápiás válaszarányt,a progressziómentes túlélést, a terápiás kudarcig eltelt idôt és a biztonságosságot.

Eredmények
Cisplatin/S-1 mellett 8,6 hónapnak, míg cisplatin/infúziós fluorouracil adásakor 7,9 hónapnakadódott az OS mediánértéke (HR, 0,92; 95% CI, 0,80–1,05; p = 0,20). Cisplatin/S-1 alkalmazásakorjelentôs fokú elôny mutatkozott a biztonságosság szempontjából a cisplatin/infúziós fluorouracilkombinációhoz képest a 3/4. súlyossági fokú neutropenia (32,3% vs. 63,6%), a szövôdményesneutropenia (5,0% vs. 14,4%), a stomatitis (1,3% vs. 13,6%), a hypokalaemia (3,6%vs. 10,8%) és a kezeléssel összefüggô halálozás (2,5% vs. 4,9%; p < 0,05) tekintetében.

Következtetések
A cisplatin/S-1 nem hosszabbítja meg az elôrehaladott gyomor- vagy gastrooesophagealisadenocarcinomában szenvedô betegek teljes túlélését a cisplatin/infúziós fluorouracil kombinációvalelérhetôhöz képest, alkalmazását ugyanakkor lényegesen jobb biztonságosságiprofil jellemzi.

Célkitűzés
ErbB2-pozitív sejtvonalakban végzett preklinikai vizsgálatok egymást erôsítô kölcsönhatástmutattak ki a lapatinib és a trastuzumab között, ami arra utal, hogy a kettôs gátlás hatásosabb,mint egy önmagában alkalmazott szer. Az EGF104900 vizsgálatban az önmagábanvagy trastuzumabbal kombinációban adott lapatinib aktivitását hasonlítottuk össze ErbB2-pozitív, trastuzumabra nem reagáló áttétes emlôrákban (MBC, metastatic breast cancer).

Betegek és módszerek
Az ErbB2-pozitív, áttétes emlôrákban szenvedô betegeket, akiknek betegsége rosszabbodotta korábbi, trastuzumabot tartalmazó kezelés mellett, véletlenszerûen két csoportbasoroltuk: az egyik csoport csak lapatinibet, a másik lapatinib és trastuzumab kombinációjátkapta. A progressziómentes túlélést (PFS, progression-free survival) választottuk elsôdlegesvégpontnak. A másodlagos hatásossági végpontok közé az alábbiak tartoztak: összegzettválaszarány (ORR, overall response rate), kedvezô klinikai hatást mutató betegek aránya(CBR, clinical benefit rate); teljes és részleges remisszió, valamint stabil betegség, legalább24 héten át), valamint teljes túlélés (OS, overall survival).

Eredmények
Az eredeti besorolás szerinti csoport betegei (n = 296) között, akik elôzôleg mediánértékbenhárom, trastuzumabot tartalmazó sémát kaptak, a lapatinib/trastuzumab kombináció jobbnakbizonyult, mint az önmagában alkalmazott lapatinib a PFS (kockázati arány [HR, hazardratio]= 0,73; 95%-os megbízhatósági tartomány [CI, confidence interval]: 0,57–0,93; p = 0,008)és a CBR (24,7% kombinációs kezelés esetén és 12,4% monoterápia mellett; p = 0,01)szempontjából. A teljes túlélésben javuló tendenciát figyeltünk meg (HR = 0,75; 95% CI:0,53–1,07; p = 0,106). Az ORR szempontjából nem volt különbség (10,3% kombinációskezelés esetén és 6,9% monoterápia mellett; p = 0,46). A leggyakoribb nemkívánatosesemények a következôk voltak: hasmenés, bôrkiütés, hányinger, fáradtság; a hasmenésgyakrabban fordult elô a kombinációs kezelési karon (p = 0,03). A tünettel vagy tünet nélkülelôforduló kardiális események elôfordulási gyakorisága csekélynek bizonyult (kombinációskezelés esetén 2%, illletve 3,4%; monoterápia mellett 0,7%, illetve 1,4%).

Következtetések
A lapatinib/trastuzumab kombinációs kezelés az önmagában adott lapatinibhez viszonyítvaszignifikánsan jobban javította a progressziómentes túlélést és a klinikai elôny mértékétolyanoknál, akiknek betegsége korábban a trasuzumab-alapú kezelés mellett progressziótmutatott. Ez – elfogadható biztonságossági profil mellett – kemoterápiamentes lehetôségetkínál az ErbB2-pozitív, áttétes emlôrákban szenvedô betegek számára.

Célkitűzés
Vizsgálatunk célkitûzése a cetuximabbal kiegészített elsô vonalbeli taxán/carboplatin (TC)kezelés hatásosságának tanulmányozása az elôrehaladott stádiumú nem kissejtes tüdôrák(NSCLC, non-small-cell lung cancer) terápiájában.

Betegek és módszerek
A multicentrikus, nyílt, III. fázisú tanulmányba 676, IIIB (pleuralis effúzió) vagy IV. stádiumúNSCLC-ben szenvedô és kemoterápiában még nem részesült beteget vontunk be, adaganat szövettani jellegére vagy az epidermális növekedési faktor receptorának (EGFR,epidermal growth factor receptor) expressziójára vonatkozó megszorítások nélkül. A betegeketvéletlen besorolással osztottuk be a cetuximab/TC vagy az önmagában alkalmazottTC-kezelés ágára. A TC-kezelés a következôképpen tevôdött össze: paclitaxel (225 mg/m2)vagy docetaxel (75 mg/m2), a kezelôorvos döntése szerint, valamint carboplatin (AUC = 6) aháromhetes ciklusok elsô napján, legfeljebb 6 ciklusban. A cetuximabot (400 mg/m2 kezdôadag a ciklus 1. napján, majd heti 250 mg/m2) a progresszió észleléséig vagy bármilyenelfogadhatatlantoxikus hatás jelentkezéséig kapták a betegek. Elsôdleges végpontként aprogressziómentestúlélést (PFS, progression-free survival) elemeztük a radiológusokbólálló független bizottság (PFS-IRRC) értékelése alapján; fô másodlagos végpontokként ateljes hatásarányt (ORR, overall response rate), a teljes túlélést (OS, overall survival), azéletminôséget(QoL, quality of life) és a kezelés biztonságosságát vizsgáltuk. A vizsgálókértékelésénalapuló PFS- és ORR-elemzésre ugyancsak kitértünk.

Eredmények
A PFS-IRRC medián értéke a cetuximab/TC-ágon 4,40 hónapnak, a TC-ágon 4,24 hónapnakadódott (kockázati arány [HR, hazard ratio] = 0,902; 95%-os megbízhatósági tartomány[CI, confidence interval], 0,761–1,069; p = 0,236). A teljes túlélés mediánja a cetuximab/TC -kezelés ágán 9,69 hónapnak, a TC-terápia ágán 8,38 hónapnak bizonyult (HR = 0,890;95% CI, 0,754–1,051; p = 0,169). Az IRRC által értékelt teljes hatásarány (ORR-IRRC) acetuximab/TC-ág betegei körében 25,7%, a TC-ág betegei körében 17,2% volt (p = 0,007).A cetuximabbal kiegészített kombinációs kezelés nemkívánatos hatásai kezelhetônek bizonyultak,és összhangban álltak az összetevôkre jellemzô mellékhatásokkal.

Következtetések
A TC kombináció cetuximabbal történô kiegészítése nem javította szignifikánsan az elsôdlegesvégpontot, azaz az IRCC által értékelt progressziómentes túlélést, az IRCC értékelésénalapuló teljes hatásarány azonban szignifikánsan javult. A teljes túlélés terén megmutatkozókülönbség a cetuximabtartalmú kezelés kedvezôbb hatását jelezte, a statisztikai szignifikanciahatárértékét azonban nem érte el.

Célkitûzés
A vizsgálat célja annak meghatározása volt egyetlen speciális ellátóközpont betegei körében,hogy a radikális prostatectomia (RP, radical prostatectomy) és a külsô sugárforrásból végzettradioterápia (EBRT, external beam radiotherapy) miként befolyásolja a távoli metasztázisok(DM, distant metastases) elôfordulását RP-vel és EBRT-vel kezelt lokalizált prosztatarákban.

Betegek és módszerek
Klinikailag T1c–T3b stádiumú prosztatarákban szenvedô betegeknél intenzitásmoduláltEBRT (> 81 Gy) vagy RP történt. Mindkét csoportot olyan betegek alkották, akiknél biokémiaikudarc esetén mentô („salvage”) sugárkezelésre vagy androgéndeprivációs terápiárakerült sor. Az RP-vel kezelt betegeknél mediánértékben 13 hónap, míg az EBRT-nátesett betegek esetében 69 hónap telt el a biokémiai recidíva és a mentô terápia között.A DM-re vonatkozó adatok összevetése elôtt korrekciót végeztünk a betegek életkora, aklinikai stádium, a szérumban mérhetô prosztataspecifikus antigén szintje, a biopszia alapjánmeghatározott Gleason-pontszám, valamint a kezelés éve szerint.

Eredmények
Az RP-betegek csoportjában 97%, míg az EBRT-betegek esetében 93% volt annak valószínûsége,hogy 8 év múltán nem jelentkezik metasztatikus progresszió. Az eset-mix szerintikorrekciót követôen a mûtét mutatott kapcsolatot az áttétképzôdés kockázatának mérséklôdésével(kockázati arány, 0,35; 95% CI, 0,19–0,65; p < 0,001). A prosztatarák-specifikushalálozás tekintetében hasonló eredmények születtek (kockázati arány, 0,32; 95% CI,0,13–0,80; p = 0,015). A metasztatikus progresszió aránya kedvezô kockázatú betegségbenhasonlónak adódott (1,9%-os különbség a 8 éves metasztázismentes túlélésben), mígközepes kockázat mellett kismértékben (3,3%), kedvezôtlen kockázatú betegségben pedigkifejezetten csökkent (7,8%-os különbség a 8 éves metasztázismentes túlélésben).

Következtetések
Kis kockázatú prosztatarákban ritkán fordul elô metasztatikus progresszió, függetlenül attól,hogy RP vagy EBRT történik. A nagy kockázatú betegség miatt RP-vel kezelt betegeknélkisebb a metasztatikus progresszió és a prosztatarák-specifikus halálozás esélye, mint EBRT-tkövetôen. A most kapott eredményeket a mentô kezelés alkalmazása és idôzítése torzíthatja.