Mit mondok a betegemnek ...ha kiderül, hogy major depresszióban szenved?
A 36 éves nőbeteg, aki mindig is aktív, társaságkedvelő, kiegyensúlyozott volt, körülbelül 2 hónapja egyre rosszabbul alszik (hajnalban ébred), szorong, fáradékony, kedvetlen, inaktív, munkahelyi (főkönyvelői) feladatait és otthoni munkáját csak nagy erőfeszítések árán tudja ellátni. Dekoncentrált, feledékeny, szétszórt. Az utóbbi egy hónapban étvágytalanná is vált, 3-4 kg-ot fogyott. Családi és munkahelyi körülményei kifejezetten jók, ezért maga sem érti, hogy mi történt vele. Az utóbbi hetekben többször is gondolt a halálra – pontosabban arra, hogy így nem érdemes élni, jobb lenne meghalni –, de konkrét szuicid terve, szándéka nincs. Belgyógyászati osztályon történt részletes kivizsgálás után (annak negatív eredménye, illetve depresszió gyanúja miatt) küldték pszichiáterhez. A depresszió diagnózisának közlése után a beteg kissé meglepődve közli:
De hát én nem vagyok bolond...
Bolondok csak a viccekben, regényekben és színdarabokban vannak, a sokféle pszichiátriai betegség egyike sem fedi le a „bolond” fogalmát.
A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!
