A Spanyolországban 2021–2022 során, valós körülmények között végzett EMAYIC obszervációs vizsgálatban csaknem 500, szívelégtelenségben (HF) és pitvarfibrillációban (AF) szenvedő beteg vett részt, akik napi 60 mg edoxabanterápiában részesültek. A megfigyelt vérzési arány tekinte­tében a bal kamrai ejekciós frakció (LVEF) három kategóriája (megtartott, csökkent, súlyosan csökkent) között nem volt különbség, és a vizsgálat mindhárom csoportban alacsony, összehasonlítható mértékű incidenciát igazolt súlyos vagy klinikailag releváns, de nem súlyos (clinically relevant non-major – CRNM) vérzés tekintetében. A stroke előfordulási aránya is alacsony (1,5%) volt, súlyos mellékhatásokat pedig nem tapasztaltak az edoxabankezelés során.

Több klinikai vizsgálat (FARAONIC, ROCKET-AF, GLORIA-AF, ETNA-AF, RE-LY, ARISTOTLE, ENGAGE AF-TIMI 48, EMIR) és egy amerikai beteg­regiszter eredményeit összefoglaló áttekintés következtetése szerint a rivaroxaban és általában a direkt orális antikoagulánsok (DOACs) haté­konysága és biztonságossága felülmúlja a warfarinét szívelégtelenségben (HF) és pitvarfibrillációban (AF) szenvedő betegek körében. Ebben a beteg­populációban a DOACs alkalmazása előnyben részesítendő a K-vitamin-antagonistákkal szemben, mivel a stroke vagy szisztémás embólia kocká­zatát 17%-kal, az összes okból bekövetkező mortalitást 15%-kal, a súlyos vérzés rizikóját 11%-kal, az intrakraniális vérzés kockázatát pedig 46%-kal csökkenti, ráadásul ezek a kedvező hatások a HF-betegek teljes spektru­mára kiterjednek.

Az antikoaguláns terápia indítása vagy visszaállítása intracerebrális vérzést
követően nagy körültekintést és több szakma konzultációját igénylő döntéshozatal nyomán történhet. Ennek során a tromboembolizációs rizikó, az agyvérzés típusa határozza meg, hogy vérzés után is alkalmazható-e tartós antikoaguláns kezelés – ha igen, annak időzítése döntő jelentőségű. Az orális antikoagulálás során a direkt orális antikoagulánsok preferálandók.

Várandósság idején és a gyermekágyi időszak alatt jelentősen emelkedik a vénás tromboembólia kockázata, jelenleg is a tüdőembólia az anyai ha­lálozás leggyakoribb oka. A tromboembóliás eseményeket számos tényező befolyásolja, köztük a veleszületett és szerzett trombofíliák. Bár a heparin, főként az alacsony molekulasúlyú heparin (LMWH) tromboprofilaxisként alkalmazása a terhes nők esetében igen elterjedt, az irányelvek eltérnek mind az indikációt, mind az alkalmazás módját tekintve. Az alábbi cikk a terhességi tromboembólia kockázati tényezőit és a tromboprofilaxis irányelveit foglalja össze.

A daganatos betegeknél előforduló vénás események kialakulásának rizi­kója magasabb a nem daganatos betegekhez képest. Alábbi írásunkban célunk összefoglalni az említett betegcsoportnál a vénás tromboembólia főbb rizikófaktorait, patomechanizmusát, a megelőzés módszereit, a diag­nosztikai, illetve kezelési lehetőségeket.

A nyugati, iparosodott régiókban a betegek több mint felénél a gyógysze­rek okozzák az akut májelégtelenséget. A gyógyszer által kiváltott toxikus hepatopathiát (DILI: drug-induced liver injury – gyógyszer okozta májká­rosodás) számos klinikai tünet jellemzi, ezért ezek komoly diagnosztikai kihívást jelentenek. Ez a cikk bemutatja a DILI kórismézését és azt, hogy milyen kezelési lehetőségek állnak a rendelkezésünkre.

Napjaink gasztroenterológiai gyakorlatában egyre többször találkozunk antithromboticus terápiában részesülő betegekkel. Az endoszkópos be­avatkozásokat megelőzően ebben a betegcsoportban az antithromboticus terápia optimalizálása válhat szükségessé. A megfelelő terápiamódosí­táshoz alapvetően az endoszkópos beavatkozás okozta vérzéses és az alapbetegség okozta thromboticus rizikót kell figyelembe vennünk. Jelen közlemény a rutin gasztroenterológiai gyakorlatban leginkább előforduló esetekhez hivatott részletes szakmai segítséget nyújtani.

Az antitrombotikus (thrombocytaaggregáció-gátló – TAG és antikoaguláns) szerek alkalmazása nélkülözhetetlen a szív- és érrendszeri (kardiovasz­kuláris – CV) betegségek kezelésében. Az antitrombotikus szerek al­kalmazása azonban növeli a tápcsatornai vérzések kockázatát. A meg­előzés során a CV és a gasztrointesztinális (GI) kockázati tényezőket egyaránt figyelembe kell venni és hatékony gyomornyálkahártya-védel­met (gasztroprotekciót) kell alkalmazni. A gasztroprotekció alapja a ha­tékony savszekréció-gátlás. A protonpumpagátló (PPI) szerek biztosítják a leghatékonyabb gasztroprotekciót. Az antitrombotikus kezelés során az esetek egy részében nem történik hatékony gasztroprotekció, amely a PPI elégtelen alkalmazásával magyarázható. A hatékony gasztroprotekciót illetően jelenleg nem áll rendelkezésre naprakész magyar útmutató vagy ajánlás. A közlemény a legújabb evidenciák tükrében, elismert hazai kar­diológus és gasztroenterológus szakértők multidiszciplináris konszenzu­sa alapján összefoglalja az antitrombotikus kezelés során alkalmazandó gasztroprotekció legfontosabb gyakorlati szempontjait.

Jelen közlemény másodközlés, eredeti megjelenése: Cardiologia Hungarica 2023;53:(2)150–159. DOI: 10.26430/CHUNGARICA.2023.53.2.150

Mára a direkt orális antikoagulánsok (DOAC) jelentik pitvarfibrilláció vagy vénás thromboemboliák esetén az elsőként választandó véralvadásgátló terápiát. Hasonló vagy jobb hatékonysági/biztonságossági profillal ren­delkeznek a K-vitamin-antagonistákhoz képest, bár a vérzési kockázat te­kintetében vannak eltérések a különböző hatóanyagok között. Ballestri és munkatársai egy kritikus, narratív, összefoglaló tanulmányban vizsgálták a rendelkezésre álló tudományos eredmények alapján a különböző DOAC-okhoz köthető vérzési kockázatot, valamint azok ellátásának és a véral­vadásgátló kezelés újraindításának kérdésköreit. Jelen referátum az op­timális, egyéni tulajdonságokat és vérzési rizikót figyelembe vevő DOAC kiválasztásra vonatkozó ajánlásokat emeli ki a hivatkozott közleményből.

Jelenleg viszonylag kevés adat áll a klinikus rendelkezésére, amikor vá­lasztani kíván a direkt orális alvadásgátlók között pitvarfibrillációval élő betegének stroke-prevenciója céljából. Jelen vizsgálat ehhez a döntéshez kíván újabb információkkal szolgálni hosszabb távú utánkövetés alapján. Az adatok összegzése során olyan különbségek mutatkoztak a rivaroxaban javára, melyek a korábbi, rövidebb utánkövetést alkalmazó vizsgálatokban nem mutatkoztak meg. A halálozásban és az ischaemiás stroke előfordulá­sában megfigyelt különbségek életkorfüggőnek bizonyultak.