Az akut/szubakut köhögés leggyakoribb oka a vírusfertőzés, amely álta­lában spontán elmúlik az egyébként egészséges embereknél. A krónikus köhögés (>8 hét) hátterében többnyire három alapvető ok áll: váladék­csorgás a garatban, asztma és asztmával társult szindrómák, valamint gastrooesophagealis refluxbetegség. Ha a tartós köhögési tünet oka meg­felelő diagnosztika után nem rendelhető egy adott betegséghez, akkor azt önálló betegségnek, krónikus idiopátiás köhögésnek nevezzük. Ha a célzott terápia javítja az alapbetegséget, de a köhögési tünet terápiás válasza az irányelvek szerinti kezelés ellenére is elmarad, akkor krónikus refrakter köhögésről beszélünk.

A légzésfunkciós vizsgálat több vizsgálómódszert takar, amelyek a nehézlégzéssel járó tüdőbetegségek diagnosztikájának és követésének fontos elemei. A jelen közlemény kizárólag az asztma légzésfunkciós diagnosztikájáról ad képet. Az asztma okozta állapotromlások, a nemritkán sürgősségi ellátást igénylő akut exacerbációk gyakorisága úgy csökkenthető, ha a kezelést rendszeresen módosítjuk a félévenkénti légzésfunkciós és tüneti felmérések alapján.

A súlyos asztma fogalmát a betegek heterogén csoportjának megjelölésére használjuk. A súlyos esetekben újra kell értékelnünk a diagnózist és a kezelést. Célszerű megkülönböztetni a nehezen kezelhető asztmát a súlyos, kezelésre nem reagáló asztmától. Előbbi esetben optimalizálni kell a terápiás együttműködést, megállapítani és kezelni a társbetegségeket, kiiktatni a kiváltó tényezőket. Utóbbi esetben mérlegeljük, van-e alternatívája a szisztémás szteroidkezelésnek. Ehhez pontosítani kell az asztma fenotípusát az esetleges specifikus kezelés (pl. anti-IgE ellenanyag alkalmazása) érdekében. További specifikus eljárások (pl. anti-IL-5, anti-IL-13 ellenanyagok) állnak klinikai kipróbálás alatt.

Az általános népességben több mint 10%-os, az asztmások között 90%-os gyakorisággal vált ki a terhelés bronchokonstrikciót. A fő tünetek a terhelés alatt jelentkező köhögés, sípoló légzés és a mellkasi szorító érzés, de sok sportolónak nem specifikus tünetei vannak, pl. fáradékonyság, teljesítménycsökkenés. Első lépésben spirometriát kell végezni annak vizsgálatára, hogy a háttérben van-e krónikus asztma. A diagnózis megerősítéséhez rövid hatástartamú béta2-agonista kipróbálására vagy további provokációs vizsgálatokra lehet szükség.

Minden allergénspecifikus kezelési módszer alapja a szenzitizáltság meghatározása az immunglobulin E antitestek szérumból történő kimutatásával vagy a légúti allergénekkel végzett bőrteszttel. A szenzitizáltság ismeretében tanácsot adhatunk a betegeknek arra vonatkozóan, hogy miként kerülhetik el az allergéneket, és megtervezhetjük az immunterápiát.

 A terhességek mintegy 4%-a szövődik asthmával, amely az esetek egy részében súlyosbodik a terhesség alatt. A betegség erélyes kezelést igényel, mivel a nem megfelelően kezelt asthma az anyát és a magzatot egyaránt veszélyeztetheti. A nemkívánatos hatások elkerülése érdekében szem előtt kell tartani az egyes antiasztmatikumok kockázat-haszon profilját. A szerző áttekinti az asthma terhesség alatti kezelésének főbb elemeit: szót ejt a környezeti tényezők kontrolljáról, a gyógyszeres kezelésről, valamint az immunterápiáról.  Az asthma a gyermeket váró nők egyik leggyakoribb légúti betegsége. A becslések szerint akár a terhességek 4%-ában is számolnunk kell vele. A kórkép az esetek egy részében a terhesség alatt jelentkezik először. Terhesség alatt az asthma az esetek harmadában súlyosbodik, harmadában nem változik és harmadában enyhül. Az asthmás nők tünetei többnyire hasonló súlyosságúak az első és a későbbi terhességek során. A betegség aktivitása a rhinitises tünetekhez hasonlóan alakulhat. A kórkép fellángolásával többnyire a 24. és 36. hét között találkozunk, a terhesség utolsó 4 hetében és a szülés alatt csak ritkán. A szülést követő 3 hónapban a betegek csaknem háromnegyedének állapota viszszatér a terhesség előtti szintre.