A gastrointestinalis angiodysplasia ritka, de jelentős oka a manifeszt és okkult vérzéseknek egyaránt. Főleg idős korban és nagymértékű komorbiditással együtt fordul elő. Az endoszkópos technikák fejlődése számottevően javította a betegek kilátásait. Jelenleg az alkalmazott keze­lési módozatok megválasztása esetről esetre, egyedileg történik. További kutatások szükségesek a patogenezis és a potenciális kezelési cél ponto­sabb megismeréséhez.

Akut coronaria-szindrómában a vezető halálokok egyike a kardiogén shock. A hemodinamikai státusz optimalizálására különféle mechanikus keringéstámogató eszközök állnak rendelkezésre, ám a hatásosságukról és beültetésük ideális időpontjáról nincsenek randomizált vizsgálatokból származó adataink. A cikkben bemutatjuk az eddig leszűrődött ismereteket, és rámutatunk a megválaszolandó kérdésekre.

Németországban a csökkenő szervadományozási hajlandóság és a műszívek fejlesztésének technikai újdonságai sokrétűen hatnak a klinikai gyakorlatra. A fejleményeknek nem csak a specialisták számára van nagy jelentőségük. Milyen eredményre számíthatnak az új szívre váró betegek? Mikor lehet célszerű a terminális szívelégtelenség kezelésében a műszívbeültetés stra­tégiáját követni, milyen szövődmények határozzák meg a szívátültetés és a műszíves ellátás hosszú távú lefolyását? Ezeket a súlypontokat tárgyaljuk az alábbiakban, abban a reményben, hogy olvasóink értékes információkat kaphatnak betegeik mindennapi kezeléséhez.

A szívelégtelenség a fejlett országokban az egyik vezető halálok. A bete­gek mortalitása a korszerű gyógyszeres és eszközös kezelések ellenére egyes rosszindulatú tumoros betegségekét is meghaladja. A betegség­hez vezető folyamatok minden egyes lépését még nem sikerült tisztázni, így a terápiás lehetőségek még távolról sem teljesek. Összefoglalónkban áttekintjük a D-vitamin lehetséges szerepét a szívelégtelenség kialaku­lásában, illetve az esetleges terápiás alkalmazását támogató és az annak ellentmondó adatokat.

A cikk az akut miokardiális infarktus szövődményeként fellépő kardiogén sokk kór­élettanát, előfordulását, kimenetelét és kezelési lehetőségeit tekinti át. Kieme­li a véletlen besorolásos klinikai vizsgálatok tanulságait, és sokoldalúan elemzi a kardiogén sokk szakmai ajánlások szerinti terápiáját a korai revaszkularizációtól a gyógyszeres kezelésen át a mechanikus keringéstámogatásig. Hangsúlyozza a szerző, hogy a korai revaszkularizáció arányának növelése érdekében további erő­feszítésekre van szükség.

Infarktus okozta kardiogén sokkban mindig gyors reperfúzióra kell törekedni. A perkután coronaria-intervenció (PCI) során acetil-szalicilsavat, clopidogrelt és glikoprotein IIb/IIIa receptor antagonistát kell adni. A 75 év feletti életkor nem zárja ki a PCI-t kardiogén sokkban, a döntést személyre szólóan, a beteg biológiai életkorának megfelelően kell meghozni. Vigyázat: a vérzéskockázat idősebb korban nő! Az intraaortikus ballonpumpa használatát kardiogén sokkban annak ellenére ajánlják, hogy ezzel kapcsolatban nem áll rendelkezésre elegendő adat. Az eszközt célszerű minél korábban (a PCI előtt vagy alatt) használni. Más keringéstámogató eszközök alkalmazása még értékelés alatt áll. Kardiogén sokkban a dobutamin az elsőként választandó inotropikum és a noradrenalin az elsőként választandó vazopresszor. Ha a beteg nem reagál megfelelően a dobutaminra és noradrenalinra, levosimendannal további hemodinamikai javulás érhető el.

Két fontos közleményt ajánlok a tisztelt olvasók figyelmébe a hozzájuk csatlakozó kommentárokkal együtt. Mindkét cikk német szerzők munkája, az első az alapvető életműködések monitorozásának előnyeit és veszélyeit, a második az infarktus okozta kardiogén sokk kezelését tekinti át. Az első cikkhez Gál János professzor, a másodikhoz Zima Endre adjunktus írt kommentárt.   Az alapvető életműködések monitorozásával kapcsolatos közleményben a szerzők számos fontos kérdést tárgyalnak, így az intenzív terápiás alapmonitorozás célját, technológiai követelményeit, kategóriáit, indikációit és összetevőit; a szív és a keringés monitorozását (nem invazív és invazív vérnyomásmérés, EKG); a légzőszervek monitorozását (pulzoximetria, légzésfrekvencia, légzésmintázat); a laboratóriumi diagnosztikát; valamint a testhőmérséklet, a folyadékmérleg, a fájdalomcsillapítás és a szedáció monitorozásának probémakörét.