Boldogabbá tesz-e a kövérség?
A múlt héten a nyugati újságok főcímeiben egyre-másra megjelent egy hír egy génről, amelyről azt írták, megmagyarázhatja a „kövér és boldog” sztereotípiát. Igaz lehet ez? A New Scientist utánanézett, hogy milyen tudományos tények állnak az állítás mögött.
David Meyre, a kanadai, hamiltoni McMaster egyetem munkatársa és kollégái kimutatták, hogy egy génmutációnak, amelynek köze van a kövérséghez, köze van a depresszióhoz is – 8%-kal csökkenti annak kockázatát. „Ez az első olyan gén, amelyről meggyőzően igazolták, hogy befolyásolja a depressziót” – mondta Meyre. A korai „depresszió gén” jelöltek végül nem bizonyultak a depresszióra ható tényezőnek – fejtette ki –, ami nagyon frusztráló volt, hiszen a családvizsgálatok alapján tudjuk, hogy a depresszió kockázatának majdnem a feléért genetikai tényezők felelősek.
Az FTO gén egy olyan fehérjét termel, amely a kövérséggel és a test zsírtömegével áll kapcsolatban. Meyre 2007-ben tagja volt egy munkacsoportnak, amely olyan mutációkat mutatott ki az FTO-ban, amelyek nyilvánvalóan együtt jártak a kövérség nagyobb kockázatával.
Tudjuk, hogy a kövérség kockázati tényezője a depressziónak, és viszont. Mi több, az FTO nagy mennyiségben expresszálódik az agyban. Amikor Meyre összerakta ezeket a tényeket, akkor ezek alapján azt a hipotézist állította fel, hogy a génvariáns növeli a depresszió kockázatát.
Meglepő módon, ennek éppen az ellenkezőjét mutatták ki. A kutatócsoport annyira csodálkozott, amikor ez derült ki két nagy kanadai vizsgálatból, hogy utánanéztek két másik vizsgálatnak is, egy britnek és egy svájcinak. A négy vizsgálatban összesen 28 000 személy vett részt. Valamennyi vizsgálat ugyanarra az eredményre jutott: ha a mutáns génből egy kópia van a személy sejtjeiben, 8%-kal csökken a depresszió kockázata, míg két kópia esetén 16%-kal. Ez a hatás független volt attól, hogy a személy kövér volt-e vagy nem.
Mi lehet ennek a magyarázata? Meyre azt feltételezi, hogy a gén, amelynek DNS-metiláló hatása van, s így más géneket ki- és bekapcsol, egymástól függetlenül befolyásol számos zavart – olyanokat, amelyekben szerepük van az appetitív drive-nak (ilyen például az evés) és a velük együtt járó kedélyállapotnak.
Meyre szívesen nevezi ezt a gént boldogság génnek. „Mérsékelten hozzájárul a boldogsághoz” – mondja. Annak alapján, hogy a génvariáns milyen prevalenciával fordul elő az egyes etnikai csoportokban, az állapítható meg, hogy az afrikaiakban a depressziók 6,7%-át, az európaiakban 5,3%-ukat és a kínaiakban 2,2%-ukat előzi meg.
Ez a változó prevalencia arra utal, hogy a génvariáns szelekciója a múltban összefüggött az egyes etnikumok történetével, feltehetően az éhínségekkel, amelyek idején előnyt jelentett, ha jobb volt a személy zsírtárolási képessége.
Mindazonáltal nem lehet azt állítani, hogy a kövér emberek boldogabbak, mert tény az, hogy a nyugati társadalmakban hajlamosabbak a depresszióra, mint sovány társaik. Másrészt az, hogy valaki nem depressziós, nem jelenti egyben azt, hogy boldog is. Ez a vizsgálat tehát nem azt mutatta ki, hogy a kövérség boldogabbá tesz, csupán azt, hogy egy olyan gén, amely hajlamosít a kövérségre, egyben csökkenti a depresszió kockázatát is.
Az azonban elképzelhető, hogy régen a krónikusan alultáplált parasztok azt tapasztalták, hogy a kövér emberek boldogabbak, és így született meg a kövérség-boldogság legendája, amely például a Mikulásban ölt testet. Persze, aki abban a korban kövér tudott lenni, annak nyilván más okai is voltak a boldogságra.
Forrás: New Scientist
