hirdetés

Jól fogyaszt a vegetariánus és a vegán étrend

A vegetariánus és a vegán étrend, amelyek nem hangsúlyozzák a kalóriacsökkentést, kifejezettebb súlycsökkenéshez vezettek 8 hét és 6 hónap alatt, mint a húst tartalmazó étrendek – erről számoltak be a Kövérség Hetén.

hirdetés

„Nem azért próbáljuk lefogyasztani az embereket, hogy vonzóbban nézzenek ki” – mondta dr. Gabrielle Turner-McGrievy, PhD egy interjúban. „Azt reméljük, hogy azért törekszenek egészségesebb testsúly elérésére, hogy megelőzzék a diabéteszt és a rákot.”

Az eredmények az első olyan randomizált vizsgálatból származnak, amelyben közvetlenül összehasonlították a vegán, a vegetariánus és a mindenevő étrend hatását a testsúlyra, anélkül, hogy kalóriamegszorítást alkalmaztak volna – mondta dr. Turner-McGrievy, aki a columbiai Dél-Karolinai Egyetem Arnold Közegészségügyi Karának munkatársa.

A New DIETs nevű vizsgálatban 63 felnőtt vett részt (73% nő, 79% fehér), akiknek átlagos életkora 49 év volt, és átlagos testtömegindexük 35 kg/m2. A személyeket véletlenszerűen öt étrendi csoportba sorolták: vegán (csak növényeket fogyaszt), vegetariánus (tejterméket, tojást is fogyaszt), peszko vegetariánus (halat, tengeri élőlényeket is fogyaszt), szemivegetariánus és mindenevő. Mindegyik étrendben kis zsírtartalmú, alacsony glikémiás indexű ételek szerepeltek, de kalóriamegszorítást nem alkalmaztak. A résztvevők hetente előadásokra jártak, ahol alaposan megismerhették az általuk alkalmazott étrendet. Mindegyik étrend esetében hangsúlyozták, hogy olyan ételeket fogyasszanak a személyek, amelyek a lehető legkevésbé vannak feldolgozva. Nem vettek be a vizsgálatba olyanokat, akik valamilyen evési rendellenességre utaló viselkedést mutattak.

Egy kezelési szándék szerinti elemzés alapján 8 hét elteltével a növényi alapú étrenden élők átlagosan 3,6–4,5 kg-ot fogytak, míg azok, akik valamennyi húst is ettek, átlagosan csak 2,3 kg-ot adtak le. Hat hónap múltán a vegánok testsúlyuk 7%-át, a szemivegetariánusok 4%-át, a peszko vegetariánusok és a mindenevők 3–3%-át vesztették el.

Mint dr. Turner-McGrievy mondta, mindegyik csoportban jelentős volt a súlyvesztés, anélkül, hogy számolni kellett volna a kalóriákat, de ez a legkifejezettebb a vegán csoportban volt. A compliance a vegán csoportban 8 hét múltán 50%-os volt, 6 hónap elteltével pedig 30%-osra csökkent.

„Ez azt jelenti, hogy az adherencia nem feltétlenül szükséges. Olyan szélsőséges étrendet alkalmaztunk, hogy ha a személy evett még egy kis sajtot vagy húst, akkor sem ott tartott, ahol korábban” – mondta dr. Turner-McGrievy.

Nem tudni, hogy mi a pontos oka annak, hogy a növényi étrendet fogyasztók többet fogytak, de dr. Turner-McGrievy és munkatársai azt feltételezik, hogy az egyik tényező a makronutriens tartalom változása volt; ez szignifikánsan különbözött az egyes csoportokban. Az ötféle étrend közül a vegánok esetében sokkal kifejezettebben csökkent a telített zsírok fogyasztása, s a vegánokban és a vegetáriánusokban a koleszterinszint is erősebben csökkent.

A kutatók nem vizsgálták, hogy az éhség mértéke hogyan alakult az egyes csoportokban. A résztvevők élvezték azt a „szabadságot”, hogy nem kellett a kalóriákat számolniuk. „A kalóriamegszorításos étrendek esetén, ha estére a személy elfogyasztotta az aznapra engedélyezett kalóriamennyiséget, de mégis éhes, akkor éhesen fekszik le” – mondta a kutatónő.

Forrás: Internal Medicine News

Dr. W. J.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.