A szívritmuszavar gyakori jelenség, és akut helyzetben kihívást jelenthet a kezelőorvos számára. A cikkben bemutatjuk az akár az életet is fenyege­tő bradycard és tachycard szívritmuszavarokat és kezelésüket, valamint gyakorlati tanácsokat adunk a kórismézésükhöz.

A 2019 decemberében megjelenő új koronavírus, a „súlyos akut légzőszervi szindrómához kapcsolódó koronavírus 2 (SARS-CoV-2)”, mely a korona­vírus-19 betegséget (COVID-19) okozza, régen látott nehézségek elé állí­totta a világ egészségügyi rendszereit. Habár kezdetben, az egyértelmű légzőrendszeri károsodást okozó hatásai miatt úgy véltük, hogy elsőd­legesen ezt a szervrendszert érinti a betegség, azonban egyre növekvő mennyiségű adat áll rendelkezésünkre az egyéb szervek károsodásáról.

A szív és az endokrin rendszer szorosan együttműködnek. A szívben terme­lődnek és a szívre hatnak egyes kardiális hormonok, de perifériás endokrin szervek által termelt hormonok is befolyásolják a szívműködést. Az endokrin rendszer zavarai jelentkezhetnek elsődlegesen szívpanaszok formájá­ban is. A cikkben gyakorlati példákon keresztül mutatjuk be, hogy milyen fontos az endokrin faktorok ismerete, valamint az interdiszciplináris szem­lélet a szív- és érrendszeri betegségek diagnosztikájában és kezelésében.

Öt, beültethető kardioverter-defibrillátorral végzett vizsgálat összesített eredményei azt mutatták, hogy a betegek halálát maga az arrhythmiás alapbetegség és nem az ICD-sokkterápia okozza.

Az idős, pitvarfibrilláló betegek antikoagulálása a vérzéses szövődmé­nyek veszélye miatt nem kielégítő mértékű. A SAFIR nagy obszervációs prospektív tanulmány elsőként hasonlította össze idős, nonvalvuláris pitvarfibrillációban szenvedő betegek körében a való élet körülményei között a rivaroxaban- és a K-vitamin-antagonista terápiát. A major vérzé­sek és az intracranialis vérzések biztonságossági végpontjai tekintetében a rivaroxabanterápia jobbnak bizonyult a VKA-kezelésnél, a stroke-preven­ció szempontjából pedig a kétfajta kezelés egyenértékű volt.

A nagyon sok beteget érintő szubklinikus hypothyreosis jelentőségét, kö­vetkezményeit, kezelésének szükségességét és eredményességét illetően nem egységes a szakma véleménye. Ugyanakkor egyre több randomizált, kontrollcsoportos klinikai vizsgálat és nagy betegszámot összegyűjtő metaanalízis áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy áttekinthessük az e téma­körrel kapcsolatos fő kérdéseket.

A hypothyreosis az egyik leggyakoribb endokrin kórkép, melynek elfo­gadott kezelése a szintetikus L-tiroxin adása. Írásunkban bemutatjuk a tiroxinpótlással kapcsolatos legfrissebb tudományos eredményeket, és összefoglaljuk a releváns klinikai ajánlásokat.

A 2-es típusú diabetes mellitus (T2DM) és a hypothyreosis közös vonása, hogy mindkettő a gyakori endokrinológiai rendellenességek közé tartozik, és kialakulásuk több tényezőre vezethető vissza. A T2DM fennállását összefüggésbe hozták szubklinikus hypothyreosissal (SCH): a T2DM 2,2–17%-ban társul SCH-val, míg a SCH előfordulási aránya az átlagpopulációban mindössze 4–10%. Más kutatások ugyanakkor nem erősítették meg ezt a korrelációt.

A szerzők célja a SCH prevalenciájának meghatározása volt T2DM populációban, a glykaemiás kontroll mértékének függvényében.

Az interstitialis tüdőbetegségek a tüdő kötőszövetes vázát érintő betegsé­gek, amelyek az interstitium gyulladásához, fibrotikus átalakulásához ve­zetnek. Ma már több mint 150 betegséget sorolunk e kórképek közé, melyek átfedést mutatnak a diagnózis, a prognózis, illetve a kezelés tekintetében.

A modern gyógyászatban a gyógyszerkölcsönhatások nem kapnak mindig a súlyuknak megfelelő figyelmet.