Arrhythmia vagy ICD-sokk okozza a betegek későbbi halálát?
Öt, beültethető kardioverter-defibrillátorral végzett vizsgálat összesített eredményei azt mutatták, hogy a betegek halálát maga az arrhythmiás alapbetegség és nem az ICD-sokkterápia okozza.
A beültethető kardioverter defibrillátor (ICD) a kamrai tachycardiák és a kamrafibrilláció kezelésének, a hirtelen szívhalál megelőzésének alapvető eszköze.Kamrafibrilláció vagy antitachycardia ingerléssel nem megállítható kamrai tachycardia esetén az ICD által leadott sokk megszünteti a ritmuszavart.
Az ICD-sokkok későbbi halálozásra gyakorolt hatásáról ellentmondásos adatok vannak, a Journal of the American College of Cardiology-ban megjelent cikk szerzői azt kívánták kideríteni, hogy az ICD által leadott sokk önmagában növeli-e a későbbi halálozás kockázatát, vagy azt az ICD-terápiához vezető arrhythmia okozza.
Az elemzésbe vont öt vizsgálat adatait felhasználva azt keresék az ICD-terápia és a későbbi halálozás kapcsolatát az ICD-terápia típusa szerint (I. modell), aszerint, hogy az ICD-terápiát milyen típusú arrhythmiára kapta a beteg (II. modell), az összes arrhythmia és terápia típusának együttes értékelése szerint a követés során (III. modell), valamint az ismételt ICD-sokkokhoz kapcsolódó növekvő kockázat szerint (IV. modell).
A kohorsz vizsgálatba 5516 beteg adatait tartalmazta. Közülük 1001 beteg (18%) kapott megfelelő, 561 beteg (10%) pedig nem megfelelő ICD-terápiát átlagosan 2,4 év alatt.
A megfelelő ICD-terápiában részesülő betegek főleg férfiak voltak, és nagyobb valószínűséggel volt korábbi pitvari aritmiájuk és nem tartós VT-jük, mint az ICD-terápiában nem részesülő betegeknek. A nem megfelelő sokkot kapó betegek elsősorban a fiatalabbak és az afroamerikaiak közül kerültek ki, és kisebb valószínűséggel volt korábbi nem tartós VT-jük, mint az ICD-terápia nélküli betegeknek.
A legtöbb beteg (90%) a készülék terápiájától függetlenül béta-blokkolót és angiotenzinkonvertáló enzimgátlót vagy angiotenzinreceptor-blokkolót kapott a követés során, és a betegek 10%-a amiodaron kezelésben részesült.
Az I. modellben 3 év után a megfelelő ICD-sokkot követő halálozás kumulatív valószínűsége 38% volt a megfelelő ICD-sokk nélküli betegekhez képest (P<0,001). A nem megfelelő sokk önmagában nem jelentett magasabb halálozási kockázatot.
A II. modellben, amely azt vizsgálta, hogy milyen típusú ritmuszavar miatt alkalmaztak ICD‑terápiát, a VT ≥ 200 bpm vagy VF esetén az ICD-terápia első előfordulását követő 3 évben a halmozott halálozási arány 27% volt, szemben a VT ≥ 200 bpm vagy VF nélküli betegek 10%-ával (P<0,001).
A III. modellben a halálozás legmagasabb kockázata a gyors VT miatt sikertelen antitachycardiás ingerlés (ATP) után adott sokkokat követően volt megfigyelhető (kockázati hányados: 3,05), ezt követte a VF miatt adott ICD-sokk (kockázati hányados: 2,86), a gyors VT miatt adott ICD-sokk előzetes ATP nélkül (kockázati hányados: 2,83) és a lassabb VT (
A IV. modellben - amely a sokkterápiák számának és a halálozási kockázatnak a kapcsolatát vizsgálta - kiderült, hogy az első megfelelő ICD-sokkot követő két vagy több megfelelő ICD‑sokk nem fokozza a kockázatot.
A MADIT II, MADIT-RISK, MADIT-CRT, MADIT-RIT és RAID vizsgálatok alapján az elsődleges prevenció céljából beültethető kardioverter-defibrillátort (ICD)-t kapott betegek halálát nem az ICD-sokkterápia nemkívánatos hatásai, hanem gyors kamrai tachycardiát (VT) - ≥200 bpm - vagy kamrafibrillációt (VF) eredményező arrhythmia okozza.
A VT epizódot átélő betegeknél több mint kétszeresére nőtt a halálozás kockázata a 2 és fél éves követés során. A 200 bpm-nél alacsonyabb VT esetén alkalmazott ICD-terápia és a nem megfelelő ICD-sokkok azonban nem jelentettek magasabb kockázatot. Az ICD-sokkot kapott betegeknél a későbbi követés során megnövekedett a halálozási arány
Az eredmények rávilágítanak az elsődleges megelőzésben ICD-t kapó betegek fokozott halálozási kockázatával összefüggő mechanizmusokra, továbbá, hogy az afroamerikaiak körében magasabb a nem megfelelő ICD-terápiák aránya.
Az eredményekben mutatkozó egyenlőtlenségek okai a megfelelő és megfizethető orvosi terápiákhoz illetve a speciális klinikákhoz és ápolószemélyzethez való hozzáférésben, az ICD távoli monitorozásában és a compliance problémákban keresendők.
Az eredmények alapján a tartós kamrai ritmuszavarok prognosztikai markert jelentenek a halálozás és a szívelégtelenség miatti kórházba kerülés szempontjából. Az is igazolódott, hogy az arrhythmia azonosítása és jellemzése kulcsfontosságú a hirtelen szívhalál rizikójának becslése tekintetében
