A cirrhosis szövődményei közül a hepatorenalis szindróma jár a legrosszabb túlélési eséllyel. Már a diagnózis pillanatában korai kezelés bevezetése szük­séges a vesekárosodás egyéb etiológiai tényezőinek kizárását követően. Hepatorenalis szindróma esetén az albumin és terlipressin kombinált alkal­mazása jelenti az elsődleges kezelést, kontraindikációk kizárása és szoros monitorozás mellett.

Egy idén publikált, populációszintű vizsgálat rámutat, hogy a ketoanalógok kiegészítő alkalmazásával csökkenthető a diabétesz okozta, előrehaladott stádiumú krónikus vesebetegség miatti elhalálozás kockázata. Emellett a vesék további állapotromlása lassul és a kardiovaszkuláris történések bekövetkezésének esélye is kisebb azok körében, akiknél a fehérjemegvonásos diétát ketoanalógokkal kombinálják.

A multirezisztens kórokozókat tünetmentesen hordozó (kolonizált) szemé­lyek kiszűrése nehéz feladat. Folyamatosan fennáll a veszély, hogy mások­nak is átadják az általuk hordozott kórokozókat, amivel akár fertőző beteg­ségeket is okozhatnak. A multirezisztens kórokozók kórházi terjedésének megakadályozása komplex kórházhigiénés program segítségével lehetsé­ges, amelynek súlypontja a diagnosztikai és prevenciós tevékenységen van.

Súlyos, a beteget életveszélybe sodró sav-bázis eltéréssel járó kórképpel minden gyakorló orvos találkozhat. A belgyógyászati anyagcsere-rendel­lenességek, intenzív terápiás ellátást igénylő betegségek mellett sebészeti beavatkozások, mérgezések, kardiológiai és pulmonológiai kórképek szö­vődményeként is kialakulhat ilyen állapot. Azonnali felismerése és szaksze­rű ellátása nélkülözhetetlen napjaink orvosi tevékenysége során.

A toxikus alkoholok (metanol, etilénglikol, izopropanol, dietilénglikol, propilénglikol) súlyos sejtkárosodást és halált okozhatnak. A kezdeti tü­netek nem specifikusak, ez nehezíti a felismerést. A definitív diagnózis szérumszintmérésen alapul, amely hazánkban csak néhány kórházban hozzáférhető. A körültekintő anamnézis, a fizikális vizsgálat és néhány egyszerű laboratóriumi eltérés azonban felvetheti a mérgezés gyanúját, és az antidótum-kezelés korán elkezdhető, a szervkárosodások megelőzhetők, a mortalitás csökkenthető.

Az egyszerű veseciszta (folyadékkal telt tömlőcske a vesében) kezelést nem igénylő lelet, a sok tömlőcske képződésével járó policisztás vesebetegség azonban az első tünetek kialakulásától a veseátültetésig, de a szövődmé­nyek miatt akár azon túl is végigkísérheti a betegek életét. 

Amit tudunk: a változások elkerülhetetlenek. Az utolsó érdemi átalakítás 2006-ban volt, és a gyógyítás technológiája olyan gyorsan fejlődik, a szükségletek olyan mér­tékben változnak, hogy legalább tízévenként szükség van „hozzáigazításra”, azaz szerkezeti átalakításra, de ez csak akkor hatékony, ha forrásallokációs változás és az érdekeltségi rendszer megváltoztatása is követi. Ebben az írásban megkísérlem számba venni, hogy milyen változások várhatók az idén az egészségügyben, illetve hogy egyáltalán várhatók-e érdemi változások.

A krónikus vesebetegek közel fele diabetes mellitusban szenved. A diabéteszes nefropátia (DNP) a makrovaszkuláris károsodások kifejezett kockázati tényezője. A DNP 1-es típusú diabéteszben általában egy évtizedes betegségtartam után jelentkezik, de 2-es típusú diabéteszben már annak felismerésekor is fennállhat. 

A műtéten átesett betegek leggyakoribb nozokomiális fertőzései a műtéti területet érintő infekciók. A fertőzésekkel járó teher csökkentése érdekében több országos szervezet, így a Centers for Medicare and Medicaid Services és a Centers for Disease Control and Prevention közösen dolgozta ki a műtéten áteső betegek ellátásának minőségét fejlesztő programját és jelölt ki hat módszert a sebfertőzések megelőzésére. Ezek közül három a profilaxishoz legmegfelelőbb antibiotikum kiválasztására, a beadás időzítésére és a kezelés időtartamára vonatkozik. A legtöbb, tiszta-kontaminált műtéten áteső betegnek a cefalosporin a profilaxis céljára javasolt antibiotikum. Jelentek meg adatok arról is, hogy a kórházakban milyen mértékben alkalmazzák a fertőzéseket megelőző óvintézkedéseket. Mivel a háziorvosok részt vesznek a betegek pre- és posztoperatív ellátásában, nekik is ismerniük kell a program ajánlásait.