A lép megnagyobbodása számos kiváltó okra vezethető vissza, de hátteré­ben rendszerint valamilyen szisztémás betegség áll. A beteg tünetei utal­hatnak fertőző betegségre, daganatos megbetegedésre, elsődleges májbe­tegségekre vagy vérképzőszervi okokra. A fizikális vizsgálat során észlelt megnagyobbodott lép esetén célszerű hasi ultrahangvizsgálatot végezni. A splenomegalia leginkább az alapbetegség megfelelő kezelésével csök­kenthető, bizonyos esetekben splenectomiát, vagy a lép méretét redukáló terápiát alkalmaznak. Az akut fertőzések, a vérszegénység és a lépruptúra a splenomegalia leggyakoribb szövődménye. A megnagyobbodott lép ese­tén a ruptúra fokozott rizikója miatt a kontakt sportok kerülése javasolt.

A máj-cirrhosis akut dekompenzációja miatt hospitalizált betegek ellátása során az első 24 óra különösen fontos időszak. A korai hatékony beavat­kozás javítja a túlélést, valamint csökkenti a kórházi ápolási időt. A korai időszakban a hepatológus konzílium nem feltétlenül hozzáférhető, így a betegeket elsőként ellátó orvos számára fontos, hogy egy olyan „ellátási csomag” álljon rendelkezésre, melynek alkalmazásával már a korai időszak­ban biztosítható a hatékony, bizonyítékokon alapuló kezelés. A szerzők egy olyan „ellátási csomag”-ot állítottak össze, mely a máj-cirrhosis AD miatt felvételre kerülő összes beteg ellátása esetén alkalmazható.

A felső gasztrointesztinális traktusból származó akut vérzés kórházi ellátást igénylő életveszélyes állapot. A varix és nem varix eredetű akut vérzések ellátása több szakma összefogását igényli. A komplex ellátási program fel­öleli a keringést stabilizáló sürgősségi ellátást, a szakszerű transzfundálást, a savszekréció-gátló és vazoaktív farmakológiai terápiát, az endoszkópos diagnosztikát és kezelést, továbbá esetenként az invazív radiológiai és a sebészeti beavatkozást is.

A szerzők egy nagy hepatológiai központ adatait dolgozták fel. Megállapították, hogy a krónikus HCV-fertőzéshez társuló fokozott mortalitási kockázat szoros kö­vetést tesz szükségessé, és korai diagnózissal javítható a prognózis. Jelen vizsgá­latban a kombinált terápia javította a túlélést.

World J Gastroenterol, 2014. május

Célkitűzés
A rosszindulatú daganatok stádiummeghatározásának célja a kórjóslat előrejelzése. Az előrehaladott hepatocellularis carcinoma (HCC, hepatocellular carcinoma) kimenetelét egyrészt a tumor stádiuma, másrészt a májműködési zavar súlyossága szabja meg. Az eddig kidolgozott rendszerek jelentős hányada figyelembe veszi az említett szempontokat.Továbbra sem tisztázott ugyanakkor, ezek közül melyik rendszer jelzi előre a legpontosabban a betegek kilátásait.

Betegek és módszerek
Azoknak a betegeknek az adatait gyűjtöttük ki a Memorial Sloan-Kettering Cancer Center nyilvántartásából, akik egy adott ötéves periódus alatt részesültek kezelésben HCC miatt. Az elegendő adattal jellemezhető betegek esetében az alábbi besorolási rendszerek szerint értékeltük a túlélés előrejelzésének pontosságát a konkordanciaindex (c-index)alapján: TNM hatodik kiadás, Okuda, Barcelona Clinic Liver Cancer (BCLC), Cancer of the Liver Italian Program (CLIP), Chinese University Prognostic Index (CUPI), Japan IntegratedStaging (JIS) és Groupe d’Etude et de Traitement du Carcinome Hepatocellulaire (GETCH). Emellett bevontunk az elemzésbe más független prognosztikai változókat is.

Eredmények
Összesen 187 beteg felelt meg a besorolási feltételeknek, akiket mind a hét stádiumbeosztási rendszer szerint értékeltünk. A CLIP, a CUPI és a GETCH nyújtotta a legjobb teljesítményt. A BCLC és a TNM hatodik kiadása nem nyújtott elegendő prognosztikai diszkriminációt. Az általános állapot, a GOT-érték, a hasi fájdalom és a nyelőcsővarixok figyelembe vétele javította a CLIP diszkriminatív teljesítményét.

Következtetések
Válogatott betegcsoportban a CLIP, CUPI és GETCH bizonyult a leginkább informatív stádiumbesorolási rendszernek az előrehaladott HCC-ben szenvedő betegek túlélésének előrejelzésében. Prospektív validálás szükséges annak meghatározására, hogy e rendszerek kellően pontosak-e ahhoz, hogy klinikai vizsgálatokban ezt tekintsük irányadónak a betegek besorolásánál, illetve annak eldöntésekor, hogy az adott beteg számára a szisztémás terápia vagy a legjobb szupportív kezelés a legjobb választás. A BCLC és a TNM hatodik kiadása nem nyújtott segítséget a túlélési eredmények prognosztizálásában, ezért ezek alkalmazását nem erősítik meg adataink.

A cirrhosisos betegek prognózisát egyrészt az befolyásolja, hogy milyen mértékben korlátozott a máj  működése (sárgaság, szintetizáló képesség, ascites, encephalopathia), másrészt az,  hogy a krónikus májbetegséghez milyen szövődmények társulnak (veseműködési zavar,  hepatocelluláris karcinóma, visszerekből kiinduló gasztrointesztinális vérzés).

A máj-cirrhosis hepatocelluláris funkcióvesztéssel jár, ami különböző szövődményekhez vezet. Krónikus májbetegségben, elsősorban primer biliáris cirrhosisban, valamint májátültetés után gyakran alakul ki  osteoporosis.

Főbb tézisek: A nehezen felderíthető forrásból eredő gasztrointesztinális vérzések prognózisa rossz. Ilyen jellegű vérzés esetén transzpapilláris vérzéssel járó haemosuccus pancreaticusra, legtöbbször duodenális vérzéssel járó aortoenteralis fistulára és zsigeri aneurysma erosiós vérzésére kell gondolnunk. Az okkult gasztrointesztinális vérzések radiológiai diagnosztikájában három módszer játszik kiemelkedő szerepet: a DSA berendezéssel végzett szelektív/szuperszelektív katéteres angiográfia, a mágneses rezonancián alapuló eljárások (köztük az MR-angiográfia és az MR-cholecysto-pancreatographia), valamint a multislice spirál CT, amely közvetlen CT-mesentericographia formájában végezve adja a legjobb eredményt. A gasztrointesztinális (GI) vérzések gyakori problémát jelentenek a sürgősségi diagnosztikában. Az esetek 70–80%-ában a gyomor-bél huzam felső részének léziói állnak a vérzés hátterében. Az emésztőcsatorna felső részében a fekélyek, a Mallory–Weiss-szindróma és a nyelőcsővarixok, az alsó szakaszon pedig a diverticulumok, a gyulladások, az angiodysplasiák és a malignus daganatok a leggyakoribb vérzésforrások. A kórkép letalitása 10–15%, de a tanulmányozott betegpopulációtól függően nagy ingadozást mutathat.19 A letalitást az életkor, a kísérő megbetegedések, a vérveszteség súlyossága és a vérzés Forrest szerinti stádiuma határozzák meg.9,5 A diagnosztika és a kezelés elsőként választandó módszerei az endoszkópos eljárások, amelyek segítségével a GI vérzések nagy többsége bizonyítható, lokalizálható és kezelhető.