Az inzulin első emberi felhasználásának 100 éves évfordulójára emlékezik ez a cikk. Száz évvel ezelőtt, az akkor kamasz Leonard Thompson volt az első 1-es típusú diabeteses beteg, akit sikeresen kezeltek inzulinnal és ezzel megmentették az akkoriban biztosan halálos ítéletnek számító betegségtől.

A krónikus obstruktív tüdőbetegség súlyos formáinak kezelésére elfogadott a tripla terápia. Bár az inhalációs kortikoszteroidok alkalmazása ilyen esetekben terápiás haszonnal jár, ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy biztonsággal megvonható-e a kortikoszteroid anélkül, hogy ez veszélyeztetné a beteg állapotát. A németországi vizsgálat azzal a következtetéssel zárult, hogy a tripla kombináció duális terápiára váltása az esetek túlnyomó többségében nem jár állapotromlással, és az exacerbációk, az egészséggel kapcsolatos életminőség és általánosságban a betegségkontroll szempontjából is előnyös lehet.

A NeuroEM Therapeutics Inc. (Phoenix, Arizona, USA) az Alzheimer-kór ke­zelésében elért igen kedvező eredmé­nyekről számolt be a Frontiers in Aging Neuroscience 2022. májusi kiadásában, melyeket vizsgálati fázisban levő orvosi eszközükkel, a TEMT technológiát alkal­mazó MemorEM^TMkészülékkel értek el. Cikkünkben egyrészt magát az FDA által eddig egyedüliként „áttörést jelentő esz­köz” (breakthrough device) minősítést ka­pott MemorEM^TMkészüléket mutatjuk be, de először lássuk az elméleti hátteret és az eszköz kifejlesztéséhez vezető utat.

Krónikus obstruktív légúti betegség (COPD) kezelésében évtizedek óta használnak inhalációs eszközöket. Nemcsak a hatóanyagok fejlődtek ebben az időszakban, hanem az eszközök is. A kezelés hatékonysága ezek korrekt használatán is múlik. Több nemzetközi összehasonlító tanulmány is napvilágot látott vizsgálva a különböző eszközök előnyeit és a velük elkövethető hibák kockázatát. Jang és munkatársai dél-koreai COPD-s betegeknél tették meg ugyanezt. A cikk érdekessége, hogy Ázsiában a betegek lassabban fogadták el ezt a gyógyszerbeviteli formát és kevés tanulmány jelent meg ezzel kapcsolatban. Továbbá a cikk eredményei sem mindenben egyeznek a korábbi vizsgálatokkal.

A pitvarfibrilláció antikoaguláns terápiája hatással van a veseműködésre. A CALLIPER vizsgálatban a szerzők tanulmányozták a vesefunkció romlását közepesen súlyos és súlyos vesebetegségben és pitvarfibrillációban szenve­dő betegeknél napi 15 mg rivaroxaban- és warfarinkezelés összevetésével. A rivaroxaban – 7368 beteg adatai alapján – szignifikánsan csökkentette a vesefunkció romlásának rizikóját a warfarinhoz képest, cukorbetegség fennállásától függetlenül.

Bár a krónikus obstruktív tüdőbetegséget légúti megbetegedésnek tekintik, szisztémás manifesztációi fokozott morbiditással és mortalitással járnak. Korábban úgy vélték, hogy komorbiditások csak a betegség késői stádiumaiban jelentkeznek, az utóbbi évek kutatásai rávilágítottak, hogy már enyhe hörgőszűkületet is kísérhetnek komorbiditások. A lehetséges komorbiditások körének meghatározása alapvető jelentőségű a terápiás döntések meghozatalakor, illetve a kórjóslat előrejelzéséhez. (Health Sci Rep. 2022;5:e586.)

Az alábbiakban ismertetett vizsgálatban újonnan antikoagulált, meg­tartott vesefunkciójú, pitvarfibrilláló betegeket követtek nyomon, és 2,5 éves utánkövetéssel vizsgálták a vesefunkció-romlást jellemző pa­ramétereket. Napi 20 mg rivaroxabankezelés mellett – összehasonlítva a warfarinkezeléssel – a kreatininérték duplázódása 37%-kal, a 30%-ot meghaladó eGFR-érték-romlás pedig 24%-kal csökkent.

A szívelégtelenségben szenvedő és kedvezőtlen kimeneteket mutató be­tegek jelentős arányánál mutatható ki öt fontos mikrotápanyag alacsony plazmakoncentrációja, ami a mitochondriumok elégtelen működéséhez, következésképpen a szívizom rossz energiaellátásához vezethet. Ideje felülvizsgálni, hogy igaz-e az „üzemanyagból kifogyott motor” koncepció, vagy inkább az „önmegsemmisítés felé tartó hibás motor” paradigma lenne helyesebb.

A krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) egy idült megbetegedés, melynek terápiás kimeneteleit nagyban megszabja a hosszú távú adherencia. Kutatások bizonyítják, hogy a COPD fenntartó kezelés során a magasabb szintű adherencia a kórházi felvételek számának, illetve az ellátási költségeknek a csökkenésével társul. Gyengébb adherencia esetén ugyanakkor a tünetek súlyosbodására, a kórházi felvételek számának növekedésére, a mortalitás és az ellátási költségek emelkedésére kell számítani.

Az inzulinrezisztencia (IR) és a renin–angiotenzin rendszer (RAS) közötti szoros kapcsolat igazolt. A RAS túlzott mértékű aktiválódása az inzulin jel­átviteli útjainak befolyásolásával, a zsírképződés gátlásával, oxidatív stressz és gyulladás elősegítésével, a véráramlás csökkentésével és a szimpatikus idegrendszer aktiválásával IR-hez vezethet. Klinikai vizsgálatok kimutatták, hogy az angiotenzin-konvertáló enzim gátlók és az angiotenzin II receptor blokkolók gátolni képesek az angiotenzin II aktivitását, javítják a vérát­áramlást, mérséklik az oxidatív stresszt, valamint a béta-sejtek apoptosisát és ezáltal javítják az inzulinérzékenységet is.