A melanoma okozta halálozások legfőbb oka a metasztázisok megjelenése, mely a túlélésen túl jelentősen csökkenti az alkalmazott terápiák hatékonyságát is. Ezért szükséges olyan biomarkerek felkutatása, melyek hozzájárulnak a melanoma prognózisához, és sikeresen alkalmazhatók a terápiás hatékonyság növelésére. Számos jelátviteli útvonal szerepét bizonyították már a melanoma progressziójában. Ezek közül kiemelkedő jelentőségű a Ras/MAPK útvonal aktivációja. A BRAF- és NRAS-mutációk korai megjelenése mellett fontos, hogy az útvonal egyik fő célmolekulája a sejtciklus G1/S fázis átmenetét szabályozó CCND1. Vizsgálataink egyik részében a CCND1 genetikai és génexpressziós eltéréseit tanulmányoztuk a melanomaprogresszió során, figyelembe véve a BRAF és NRAS gének mutációs státuszát. Eredményeink a CCND1-kópiaszám eltéréseinek szignifikáns összefüggését tárták fel a kedvezőtlen klinikai kimenetellel primer melanomákban, mely összefüggést befolyásolta a BRAF és NRAS gének mutációs státusza a napsugárzásnak való kitettség függvényében. Génexpressziós vizsgálataink során a CCND1 mRNS-szintjének szignifikáns csökkenését figyeltük meg a többszörös áttétképző primer tumorokban, mely korrelációt mutatott mind a BRAF és NRAS mRNS-szintekkel, mind pedig ez utóbbi gének mutációs státuszával. A CCND1 protein fokozott expressziója pedig áttétképzéssel, rövidebb túléléssel és nagyobb Breslow-vastagsággal társult. A CCND1-et kifejező sejtek aránya azonban heterogén eloszlást mutatott, mely befolyásolta a klinikopatológiai paraméterekkel való összefüggést. Kísérleteinket ezért eltérő biológiai karakterű sejtvonalakon végzett vizsgálatokkal egészítettük ki. Ez alapján a progresszió előrehaladtával a CCND1 expresszió fokozódik, majd az áttétben lecsökken. További célunk volt az array komparatív genomhibridizációs (aCGH) vizsgálatok során gyakori eltérést mutató 7q31-es régió szerepének vizsgálata a melanoma progressziójában. A lókusz rendkívül géndenz, mely magában foglalja a mutációs forrópontként működő FRA7G fragilis helyet. Ennek környezetében lokalizálódik a fokális adhéziók egy kulcsmolekuláját kódoló TES gén, valamint a membrán-lipidtutajok multifunkciós alapköve, a CAV1. Interfázisos FISH-vizsgálataink szignifikáns összefüggést mutattak a 7q31 kópiaszám-eltérései és a kedvezőtlen prognózis között. A CAV1 mRNS-expresszió lecsökkent vastag melanomákban, mely változás fehérjeszinten is tapasztalható volt, míg a TES mRNS-szint csökkenése a többszörös áttétképző primer mintákat jellemezte. Magyar Onkológia 59:268–272, 2015

Kulcsszavak: malignus melanoma, fluoreszcencia in situ hibridizáció, szöveti microarray, CCND1-eltérések, 7q31 amplifikáció, CAV1- és TES-expresszió, BRAF- és NRAS-mutáció

A tüdőrák célzott terápiájának kifejlődése gyorsan történt, amely kihatott a tüdőrák patológiai diagnosztikájának átalakulására is. Ezen túlmenően a molekuláris patológia a tüdőrák napi rutindiagnosztikájának szerves részévé vált. Ezek a változások sok gyakorlati problémát vetettek fel, amelyek a fejletlenebb vagy alulfinanszírozott egészségügyi ellátású országokban további nehézségekkel kombinálódtak. Európa középső és keleti régiója e szempontból hasonló problémákkal küzd, ami életre hívta a Nem Kissejtes Tüdőrák Munkacsoportot, amely a betegellátás korszerűsítését szakmai ajánlásokkal szolgálja. Az alábbi összefoglaló a klinikai és patológiai ajánlások összegzését tartalmazza azzal, hogy ezt folyamatosan kell korszerűsíteni, ahogy a szakterület fejlődése megkívánja. Magyar Onkológia 59:259–266, 2015

Kulcsszavak: nem kissejtes tüdőrák, molekuláris diagnosztika

Az endokrin gyógyszeres kezelés a posztmenopauzális, hormonérzékeny emlőrák bizonyított standardja. A tiszta ösztrogénreceptor-antagonista (downregulátor) fulvestrant az ösztrogén helyett az ER-hez kötődve megváltoztatja a térbeli szerkezetet, melynek következtében megszakad az ER-ről származó jelátvitel, és felgyorsul az ER lebomlása. A fulvestrantnak nincs részleges agonista aktivitása. Válogatás nélküli esetekben a „standard dózisú” fulvestrantot és az aromatázgátlót használó betegcsoportok között nincs különbség a TTP-ben, de magasabb dózisban az előrehaladott emlőrák első választású kezelésében az aromatázgátlókhoz képest késleltetheti a progressziót és megnyújthatja a teljes túlélést. Magyar Onkológia 59:251–257, 2015

Kulcsszavak: hormonérzékeny emlőrák, antiösztrogén, aromatázgátlók, fulvestrant, ösztrogénreceptor-downregulátor

Az első hazai pszichoonkológiai csoportot Eckhardt Sándor alapította az Országos Onkológiai Intézetben 1988-ban. Induláskor az onkológia iránt érdeklődő mentálhigiénés szakemberek a Muszbek Katalin pszichiáter által vezetett pszichoonkológiai részlegbe csoportosultak, önálló klinikai csapatot alkotva. Innen elsőként Riskó Ágnes pszichológus vált ki, és lett az onkohematológiai osztály csapatának állandó tagja, 1992-től kezdve. Az a szemlélet és gyakorlat, hogy a pszichológus legyen állandó tagja az onkológiai teamnek, lassan általánossá vált. Az „alulról induló” és fokozatosan erősödő multidiszciplináris együttműködés lehetővé tette, hogy az aktív betegellátás folyamán mind szélesebb körben elfogadottá váljanak és alkalmazásra kerüljenek az onkopszichológiai módszerek. Szükség esetén onkopszichológiai intervencióban részesülhetnek a hozzátartozók is, illetve a pszichoszociális tevékenységek fókuszába került az egészségügyi dolgozók lelki kiégésének prevenciója, a már kialakult tünetek felismerésének, kezelésének elősegítése. A szupervideált onkopszichológiai gyakorlatot folytató pszichológusok és az onkológiai dolgozók együttműködésének következtében már jó néhány éve elkezdődött a pszichoszociális intervenciók integrálása a komplex onkológiai ellátásba. Folyamatosan növekszik azon onkológiai osztályok száma, ahol a pszichoszociális tevékenységet folytató szakember mind jelenlétét, mind aktivitását illetően állandó munkatárs a teamben. Ténykedésük hozzájárul, hogy javul a betegek pszichoszociális életszínvonala, a kezelőkkel való együttműködése és az onkológiai egységek légköre. Az új onkológiai szakmai protokollok részét képező pszichoszociális rehabilitáció szemléletének és módszereinek beillesztése is elkezdődött az irányelvekbe. Magyar Onkológia 59:241–250, 2015

Kulcsszavak: onkológia, onkopszichológia, pszichoszociális problémák, onkopszichológiai intervenciók, multidiszciplináris együttműködés

A prosztatadaganat kezelésében az utóbbi évtized jelentős fejlődést eredményezett, javultak a daganat felismerésének lehetőségei azáltal, hogy pontosabb diagnosztikai módszerek állnak rendelkezésre. A nem metasztatikus daganat gyógyítási esélyei is javultak a fejlődő sugárterápia és az egyre hatékonyabb sebészi megoldások következtében. Ennek ellenére jelentős azon betegek száma, akiknél a lokális ellátás ellenére progresszió alakul ki, vagy már a diagnózis felállításakor metasztatikus a betegség. A kasztrációrezisztens prosztatarák kezelésében az elmúlt öt év során 6 új hatóanyag került törzskönyvezésre. Ezek közül kettő az androgén tengelyt célzó kezelések közé tartozik, a többi hatóanyag, illetve terápiás eljárás: immunterápia, kemoterápia, izotópkezelés és a RANK-ligand gátlása. Az új kezelések kapcsán számos kérdés merül fel. Közleményünk célja előrehaladott prosztatadaganatban stádiumok (hormonnaiv/hormonérzékeny metasztatikus, kasztrációrezisztens nem metasztatikus, kasztrációrezisztens oligo- és multimetasztatikus) szerint a már egyértelmű evidenciák ismertetése, az új fejlesztések bemutatása, nyitott kérdések megvitatása. Magyar Onkológia 59:229–240, 2015

Kulcsszavak: androgéndeprivációs terápia, kasztrációrezisztens prosztatadaganat, abirateron, enzalutamid, rádium-223, kezelési algoritmus

A nőgyógyászati tumorok stádiummeghatározása, mely a klinikai és patológiai vizsgálatokon alapszik, a képalkotói technikák fejlődésével pontosabbá vált. Új MR módszereket vezettek be, melyek funkcionális, szövetspecifikus, molekuláris információval szolgálnak a kiváló anatómiai és a kontrasztfelbontás mellett, melyet a magas felbontású morfológiai mérésmódok nyújtanak. A diffúziósúlyozott MRI (DW-MRI) képalkotása a vízmolekulák mozgékonyságán alapszik, és a szövetek sejtdenzitásáról, a sejtmembrán integritásáról informál. A diffúziós koefficiens (apparent diffusion coefficient, ADC) meghatározásával kvantitatív adatokat is nyerhetünk. Endometriumcarcinománál a DW MRI a myometrium inváziójának meghatározására pontos mérésmód, főleg azokban az esetekben, ha a tumor T2-súlyozott jelintenzitása a normális myometriumtól nem különül el és a kontrasztanyag alkalmazása kontraindikált. Az uteruson kívüli tumoros infiltráció, a peritoneális metasztázisok jól meghatározhatók a DW-MRI-vel. A nyirokcsomóstátusz a túlélés legfontosabb prediktív faktora. A CT és az MRI is metasztatikus nyirokcsomók kimutatására alacsony szenzitivitású (70–80%). A DW-MRI ígéretes módszer a benignus és a malignus nyirokcsomók elkülönítésére, szenzitivitása 87%, specifitása 80%. A dinamikus kontraszthalmozó MRI (DCE-MRI) az angiogenezis markere, a szövetek vaszkularizáltságáról informál. Endometriumcarcinoma stádiummeghatározásában a T2-súlyozott, valamint a DCE-MRI-szekvenciák együttes alkalmazásakor az MRI pontossága 90% körül van. A DCE-MRI hasznos módszer a benignus és a malignus petefészektumorok elkülönítésében, a tumor kiterjedésének meghatározásában és a peritoneális carcinomatosis kimutatásában is. Magas evidenciával alátámasztva a multiparametrikus MRI a legpontosabb diagnosztikus módszer a cervixcarcinoma stádiumának meghatározásában, pontossága 90% fölött van. A tumor parametrialis invázióját a klinikai vizsgálat 78%-os, a CT-vizsgálat 71%-os, az MRI 92%-os pontossággal mutatja ki. A DCE MRI és a DW-MRI ígéretes képalkotói biomarkerek a terápia hatékonyságának korai felmérésére, reziduális és recidív tumor kimutatására is. Magyar Onkológia 59:216–227, 2015

Kulcsszavak: nőgyógyászati daganat, képalkotói biomarkerek, diffúziósúlyozott MRI (DW-MRI), dinamikus kontrasztanyagos MRI (DCE-MRI), multiparametrikus MRI

A petefészek az egyik leggyakoribb helye az áttétképződésnek, a rosszindulatú daganatainak 3–40%-a metasztatikus eredetű. A primer tumor leggyakrabban – az esetek egyharmadában – vastagbél-kiindulású, azonban a gyomor-, az emlő- és az endometriumtumorok is gyakran adnak áttétet a petefészekbe. Az áttéti tumorok mind klinikai, mind szöveti megjelenésükben petefészek-kiindulású tumort utánozhatnak. Elkülönítésük a beteg onkológiai kezelése szempontjából döntő fontosságú. Azonban a diagnózis felállítása különösen nehéz lehet, amikor az áttéti folyamat hamarabb kerül felismerésre, mint a primer tumor. A petefészek elváltozásoknál gyakran indokolt intraoperatív fagyasztásos vizsgálatok során is komoly diagnosztikus kihívást jelenthet a primer vagy szekunder jelleg megítélése. Munkánkban 152, intézetünkben 2000 és 2014 között másodlagos petefészektumorként diagnosztizált esetet tekintettünk át. Legtöbbször, 58 esetben vastagbél-kiindulást igazoltunk, amit az emlő (33 eset), az endometrium (30 eset) és a gyomor (13 eset) tumorai követtek. Az áttéti jelleg megítélése a mucinosus és endometrioid tumorok esetén bizonyult a legnehezebbnek. A vastagbél- és gyomortumorok áttétei benignus vagy borderline cystadenoma morfológiáját is utánozhatták, ilyenkor a dignitás megítélése is problémát jelentett. Ezekben az esetekben a klinikai adatok ismerete és az immunfenotípus vizsgálata döntő fontosságú volt. Munkánk során ezen áttéti tumorok diagnosztikus nehézségeit foglaljuk össze, kitérve az intraoperatív fagyasztásos vizsgálatok nehézségeire is. Magyar Onkológia 59:205–213, 2015

Kulcsszavak: petefészek, áttét

Az aneuploidiáknak a daganatok kialakulásában igen fontos szerepük van, akár veleszületett, akár szerzett mutációk következményei. Ahhoz, hogy különböző aneugének kedvezőtlen hatását reálisan megítélhessük, egy egészséges populációban előforduló spontán gyakoriság ismerete elkerülhetetlen. 2145 egészséges személy perifériás vér limfocitáinak spontán számbeli és szerkezeti kromoszómaaberrációit analizáltuk, a biológiai és életmódbeli faktorok (nem, életkor, dohányzás, különböző környezeti expozíciók) módosító szerepének tükrében. Az aneuploidia és a rákkockázat közötti kapcsolat vizsgálatához 1–23 évig követtük a vizsgált személyek rákmorbiditási adatait. Az összes vizsgált személy aneuploid sejtjeinek előfordulási átlaga 1,77±0,06% volt, ami az életkor emelkedésével, az esetleges foglalkozási expozícióktól függetlenül is lineárisan nőtt (r2=0,81). A biológiai tényezők közül a nemi hovatartozás nem befolyásolta az értékeket, az expozíciók vonatkozásában a dohányzás nem, a foglalkozási expozíciók azonban módosították a numerikus aberrációk gyakoriságát. A sugárveszélyes munkahelyen dolgozók legalacsonyabb értékeivel szemben (1,44±0,10%), a legtöbb aneuploidiát a vegyiparban dolgozóknál (1,89±0,05%) mértük. A számbeli és szerkezeti kromoszómaaberrációk között semmilyen vonatkozásban nem találtunk összefüggést. A daganatban megbetegedő személyeknél (n=97) 12 évnél hosszabb egészségesen eltöltött idő csak azoknál fordult elő, akiknél az aneuploidia aránya ≤2%. Ismereteink szerint ez a tanulmány eddig a legmagasabb esetszámú vizsgálat, amelynek eredményei alapján megállapíthatjuk, hogy az aneuploidia – a szerkezeti kromoszómaaberrációkhoz hasonlóan – a genetikai instabilitás kiegészítő citogenetikai biomarkere. Magyar Onkológia 59:198–204, 2015

Kulcsszavak: spontán aneuploidia, kromoszómainstabilitás, rákkockázat, biomarker

A szerzők a korszerű nukleáris medicina lehetőségeiről adnak áttekintést az onkológiai kezelések terén. A radioizotópos kezelések rövid történeti összefoglalását követően az alkalmazható radionuklidokkal kapcsolatos követelményeket és azok fizikai tulajdonságait elemzik. A klinikai alkalmazások sorát a differenciált pajzsmirigyrákok radiojód-kezelése nyitja. A csontmetasztázisok gyógyításának lehetőségei során különös figyelmet szentelnek az alfa-sugrázó 223-RaCl2-nak. A radioaktív mikroszférákkal végzett intraarteriális tumorterápia alkalmazását a máj daganatos elváltozásainak ellátásában mutatják be. Az egyre szaporodó neuroendokrin tumorok komplex kezelésében is elengedhetetlen a radiogyógyszeres gyógyítás (szomatosztatinreceptorok, adrenerganalógok). A klinikai terápiás lehetőségek sorát a radioimmunterápiák legújabb módszerei zárják. A szerzők végül a társszakmákkal történő együttműködés fontosságára hívják fel az olvasó figyelmét. Az elengedhetetlen kooperáció fontos feltétele a kezelések eredményességének és a radioaktív anyagok biztonságos alkalmazásának. Magyar Onkológia 59:193–197, 2015

Kulcsszavak: nukleáris medicina, radioizotóp terápia, onkoterápia, áttekintés

A colorectalis carcinoma (CRC) diagnosztikus és terápiás ellátása az utóbbi évtizedben megváltozott. A képalkotók szerepe alapvetővé vált, alkalmazásuk a guideline-ok által ajánlott. A rectumdaganatok korszerű kezeléséhez a stádium pontos meghatározása, a terápia hatékonyságának vizsgálata, a reziduális és recidív tumor kimutatása szükséges. Megfelelő technikai feltételek biztosítása mellett a mágneses rezonanciás képalkotás (MRI) nyújtja azt az információt, mely alapján ki lehet jelölni a terápiás utakat. A magas felbontást nyújtó MR mérések térképet jelentenek és az új mérések funkcionális információt nyújtanak, molekuláris viszonyokról tájékoztatnak. A diffúziósúlyozott MRI (DW-MRI) a tumorvolumen meghatározásában, a terápia hatékonyságának kimutatásában ígéretes. A perfúziós dinamikus kontrasztos MRI (P-DCE-MRI) hasznosságát a terápia hatékonyságának korai felmérésében vizsgálják. A biokémiai analízist végző mágneses rezonancia spektroszkópia (MRSI) alkalmazhatósága CRC-nál kutatás tárgyát képezi. Vizsgálják az MR és a pozitronemissziós tomográfia (PET) hardver fúziójával létrehozott MR/PET klinikai hasznosságát is. A komputertomográfiás kolonográfia (CTC) diagnosztikus értéke mind a CRC, mind a polipok kimutatásában bizonyított. Magyar Onkológia 59:184–192, 2015

Kulcsszavak: colorectalis carcinoma, funkcionális MRI, diffúziósúlyozott MRI, perfúziós dinamikus kontrasztos MRI, komputertomográfiás kolonográfia