A stroke egyre nagyobb közegészségügyi terhet jelent világszerte, melynek csökkentésére mind nagyobb szerepet kapnak az első vagy ismétlődő stroke megelőzését célzó stratégiák, illetve az akut stroke megfelelő kezelése és rehabilitációja. Az ausztrál szerző az ismétlődő ischaemiás stroke szekunder prevenciójának legfontosabb alapelveit foglalja össze. Ennek jelentőségét az adja, hogy a rekurrens stroke esetek teszik ki az összes megelőzhető stroke jelentős hányadát (25–30%-át), többnyire ischaemiás stroke-ok, melyet nagyobb fokú rokkantsággal, nagyobb halálozási aránnyal és nagyobb kezelési költséggel járnak.

Az intravénás (iv.) szöveti plazminogén aktivátor (tPA, tissue plasminogen activator) az egyetlen evidence-based reperfúziós terápia az akut ischaemiás stroke kezelésében. Alkalmazására azonban továbbra is csak a betegek kis hányadánál − hozzávetőleg 1−5%-ánál − kerül sor. A primer stroke centrumok felállítása, valamint a stroke-gyanús betegek beutalására vonatkozó regionális stratégiák kidolgozása növelheti a tPA-alkalmazás arányát, ezáltal javíthatja a stroke kimenetelét. Nemrégiben bizonyítást nyert, hogy a primer stroke centrumok működése és a betegek kórházi felvétel előtti triázsa kedvezően befolyásolja a tPA-kezelések arányát.

Az újonnan kialakuló vagy recidív akut ischaemiás stroke gyakori előfordulása ellenére a stroke-betegek mindössze 3-4%-a részesül trombolízisben. A vidéki és külvárosi kórházak jelentős része nem rendelkezik a trombolízis végzéséhez szükséges anyagi és tárgyi feltételekkel, és a kezelés gátját képezi az is, hogy sok helyen nem működik stroke-részleg és/vagy nem áll rendelkezésre a stroke ellátásában speciális gyakorlatot szerzett szakember. A telestroke hálózat kiépítésével érrendszeri neurológiában jártas szakember is bevonható a kezelésbe, mely javítja az eredményeket.

A subarachnoidealis vérzés (SAH, subarachnoid hemorrhage) jelentős állapotromlást okozó betegség, melynek morbiditásában és mortalitásában vezető szerepet játszik az angiográfiás vasospasmus (aVSP) és a késői cerebralis ischaemia (DCI, delayed cerebral ischemia). E szövődmények korai és korrekt kórismézése javíthatja a kezelés eredményességét. 

Ötven százalékot meghaladó, tünetmentes carotis-szűkület az átlagpopuláció körülbelül 3,6%-ában áll fenn, idősebb korban és férfiaknál valamivel nagyobb arányban. Az elváltozás jelenlétében nagyobb a későbbi stroke előfordulásának esélye, bár úgy tűnik, hogy két évtized elteltével a kockázat csökken. A jövőbeni neurológiai események szempontjából nagy kockázatú szűkületek azonosítása segítséget nyújthat az intenzívebb terápiára és invazívabb stratégiákra szoruló betegek kiválasztásához.

A pitvarfibrilláció (AF, atrial fibrillation) és a szívelégtelenség (HF, heart failure) két olyan gyakori kórállapot, mely az esetek jelentős részében egyidejűleg áll fenn. Az AF prevalenciája a HF súlyosságának fokozódásával növekszik: tünetmentes bal kamrai szisztolés diszfunkcióban 4%, NYHA IV. besorolású betegeknél 50%. A Euro Heart Survey in AF elnevezésű vizsgálat szerint az AF betegek 34%-ánál áll fenn HF. Az AF a HF-hez társuló halálozás prediktorának tekinthető, a HF viszont az AF-hez társuló stroke kockázati tényezője.

Ischaemiás cerebrovaszkuláris betegségben szignifikáns kapcsolat igazolódott az aszpirinhasználat és a mély vagy infratentorialis mikrovérzések között, e korreláció azonban talán csak a hypertonia mint befolyásoló faktor jelenlétét tükrözi. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a korábbi tanulmányok azt találták, hogy a cerebralis mikrovérzések jelenléte a cerebralis vérzések kockázati tényezője lehet thrombocyta gátlóval kezelt betegeknél. 

Pitvarfibrillációban (AF, atrial fibrillation) szenvedő betegek milliói részesülnek hosszú távú alvadásgátló kezelésben a tromboembólia prevenciója céljából. Állandó dilemmát jelent, hogy az antitrombotikus terápiát fel kell-e függeszteni, ha a betegnél invazív beavatkozást terveznek. Ilyen esetekben mérlegelni kell, hogy a kezelés fenntartása esetén a fokozott vérzésveszély jelenti-e a nagyobb kockázatot vagy az alvadásgátlás leállítása esetén fenyegető trombózisveszély.

A cukorbetegség és a felvételkor fennálló hyperglykaemia a kedvezőtlen kimenetel prediktorának számít stroke-betegek trombolízise kapcsán, ezen túlmenően a tüneteket okozó intracerebralis vérzések (SICH, symptomatic intracerebral haemorrhage) fokozott kockázatával társul. Diabéteszes stroke betegek esetében a trombolitikus kezelés biztonságossága és hatásossága aggodalmakat vethet fel – különösen azokban az esetekben, ahol a kórelőzményben stroke szerepel.

Több vizsgálat is azt jelezte, hogy a délelőtt második és harmadik harmadában, illetve a délután közepén és a késő délutáni órákban nagyobb a cerebrovaszkuláris események előfordulásának kockázata. Egyes beszámolók szerint hétvégén és hétfőn szaporodnak meg a stroke-esetek, míg mások a szerdát jelölik meg a legkockázatosabb napnak, megint mások nem tapasztaltak szignifikáns különbségeket a hét egyes napjai között. A biológiai hemodinamikai és hemosztatikus folyamatok cirkadián változásait feltételezik a stroke előfordulásában észlelhető időszaki ingadozásai mögött, mint amilyen például a fibrinolitikus aktivitás kora reggeli órákban észlelhető csökkenése, mely a trombogén állapot fokozódását vonja maga után.