hirdetés

Orvostovábbképző Szemle Dr. Nagy Judit cikkei

  #1
2023-11-29 10:50:00

Az akut pancreatitisszel kórházba kerülő betegek túlélése napjainkban már szerencsére 95–98% körüli, viszont egyre több a bizonyíték a hazabocsátást követő morbiditási és mortalitási kockázatokról. Ebben a vizsgálatban 2012 és 2021 között 2613 beteg utánkövetését végezték el magyar kutatók, és az eredmények szerint a kórházból hazabocsátott betegek halálozási ará­nya háromszoros az átlagpopulációhoz képest. Az elbocsátást követő 90 napban csaknem annyi beteg veszti életét, mint a kórházi tartózkodás alatt, jelentős arányban szívelégtelenség vagy szepszis miatt. Ezért a kutatók utánkövetési terv kidolgozását és szűrőprogramok bevezetését javasolják.

  #2
2022-08-08 16:22:00

Az ASCO (American Society of Clinical Oncology) szakmai szervezet június 2–7. között szokás szerint Chicagóban tartotta éves konferenciáját, melynek egyik szekciójában az amerikai gyógyszerügyi hatóság, az FDA képviselői vitatták meg az onkológiai készítmények engedélyeztetésének vitás pont­jait a résztvevőkkel (hibrid, azaz online és személyes részvételi formában egyaránt). Ehelyütt az onkológiai gyógyszerek engedélyezésének legvita­tottabb területein tervezett változtatásokról számolunk be.

  #3
2022-02-03 13:09:00

Bár a 2021-es évben a pandémia kérdései uralták az orvosi szakirodalmat és az egészségügyi híreket, de jelentős előrelépések történtek a kardiális betegségek és a stroke-kutatások terén is. Az American Heart Association (AHA) összefoglalta az általa legjelentősebbnek tartott 2021-es az obesitas, a magas vérnyomás, a diabetes, a szívelégtelenség, a veseműködési zavarok és a stroke területén elért eredményeket, de a precíziós orvoslás gyakorla­tának fejlődéséről is sok szó esett.

  #4
2021-11-26 12:04:00

Egy Izraelben végzett megfigyeléses vizsgálat szerint a harmadik adag mRNS típusú védőoltás (Pfizer-BioNTech) hatásosan véd a COVID-19 be­tegség súlyos formáival szemben. A harmadik oltással több mint 90%-kal csökkent a COVID-19-cel összefüggő kórházi felvételek, illetve súlyos esetek száma és 81%-kal csökkent a COVID-19-es halálozás, meglévő kísérőbe­tegségek esetén is.

  #5
2021-10-28 11:25:00

A plakk-psoriasis egy gyakori, krónikus, immunmediált gyulladásos beteg­ség, melyben piros, száraz, viszkető, pikkelyesen hámló bőrelváltozások jelennek meg bármelyik testrészen. Nagyságuk néhány milliméter is lehet, máskor a testfelszín jelentős részét érinti. Gyakran egyéb betegségek kísé­rik, például kardiovaszkuláris kórképek, gyulladásos bélbetegség, magas vérnyomás, metabolikus szindróma, krónikus vesebetegség, pszichiátriai kórképek és arthritis psoriatica. Ilyen módon a plakk-psoriasisban szen­vedő személy a látható bőrelváltozásokon kívül sok egyéb betegséggel is küszködik.

  #6
2021-06-24 11:03:00

A koronavírus-járvány elleni tömeges oltás nagy mennyiségű vakcina be­adását tette szükségessé rövid idő alatt. Cikkünkben az oltóanyag-beadás alternatív, fejlesztés alatt álló nem injekciós módozatait járjuk körül egy kicsit részletesebben.

Clinical Trials Arena, 2021. május

  #7
2021-02-03 14:59:00

A rheumatoid arthritis első vonalbeli kezeléseként methotrexat adását javasolják. Ezt azonban nem minden beteg tolerálja, illetve nem minden betegnél vált ki terápiás hatást. Ezért nagy jelentőségűek a methotrexatot nem tartalmazó terápiás sémák. Az upadacitinib megfelelő hatásosságot és gyors hatáskezdetet mutat a rheumatoid arthritis azon eseteiben, me­lyek nem reagálnak kielégítően methotrexat adására. Az upadacitinib monoterápia megfelelő biztonságossági profil mellett jelentősen javítja a betegségkimeneteleket tükröző paramétereket.

The Lancet, 2019. június

  #8
2020-10-26 00:01:00

Az INBUILD vizsgálat bizonyította a nintedanib hatásosságát a progresszív fibrotizáló interstitialis tüdőbetegségek progressziójának lassításában: mind a nagy felbontású komputertomográfiás felvételeken látható UIP (szokványos [usual] interstitialis pneumonia), mind az egyéb fibrotikus mintázatok esetében. Az INBUILD vizsgálat egy további elemzése öt el­különíthető alcsoportnál értékelte a kezelés eredményét, de nem talált szignifikáns különbséget, ezzel a nintedanib átfogó hatásosságát mutatta ki eltérő diagnosztikai alcsoportok esetén.

New England Journal of Medicine, 2019. szeptember

Lancet Respiratory Medicine, 2020. március

  #9
2020-10-25 23:50:00

A KITonkogén számos malignus betegség ún. driver (meghatározó) genetikai hibája: a gasztrointesztinális stroma tumorok (GIST) 70%-a, a mastocytosisok és az akut myeloid leukaemiák (AML) egy része is ilyen. A KIT-mutáció az egyes daganatféleségekben – feltehetően a karcinogene­zis eltérő okai miatt – a gén eltérő szakaszait érinti: AML-ben a 8-as exon, míg GIST-ben a 11-es exon a leggyakrabban károsodott szakasz. Évtizedek óta ismert az is, hogy a KIT-mutáció kisebb gyakorisággal ugyan, de előfor­dul malignus melanomában is, ami azt jelenti, hogy bővülhet az e betegek számára adható terápiás lehetőségek tárháza.

 

Pathology & Oncology Research, 2020. március

  #10
2020-05-04 13:02:00

Az immunrekonstitúciós terápák lényege az immunrendszer „megújítása” egyes alkotóelemeinek depléciójával, így rövid kezeléssel tartós remis­szió érhető el. A Therapeutic Advances in Neurological Disorders és a Nature Reviews Neurology egy-egy írása nyomán foglaljuk össze a sclerosis mul­tiplex új, ígéretes gyógymódjait.

  #11
2017-07-17 15:31:00

Ahogy a Föld lakosságának életkora növekszik, remélhetőleg egyre bővül az idősek speciális problémáival foglalkozó szakirodalom. A jelen közlemény is ide tartozik: szerzői a bizonyítékokon alapuló döntéshozatalt kívánták segíteni a 75 év feletti, pitvarfibrilláló betegekre vonatkozóan. Két területre összpontosítanak: a stroke kockázatának csökkentésére és a tünetek kontrollálására, és áttekintik az antikoaguláció és a thrombocyta-gátló kezelés mellett és ellen szóló érveket.

Journal of the American Geriatrics Society, 2017

hirdetés
hirdetés

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.