A szakirodalmi áttekintés átfogóan elemzi a nikotintartalmú termékek kardiovaszkuláris hatásait, és bemutatja, hogy a nikotin minden formája érrendszeri károsodást okoz: a „kevesebb ártalom” nem jelent „ártalmat­lanságot”. A vizsgálat egyértelmű hierarchiába rendezi a kardiovaszkuláris kockázatokat.

 A krónikus tüdőbetegségek ellátásának egyik legnagyobb kihívása, hogy a tünetek gyakran lassan, szinte észrevétlenül alakul­nak ki. A beteg fokozatosan alkalmazkodik a csökkenő terhelhetőséghez, a visszatérő köhögést vagy nehézlégzést pedig sokáig nem tekinti kivizsgálást igénylő panasznak. Mire orvoshoz fordul, a kóros folyamat már érdemben befolyásolhatja életminőségét és későbbi kilátásait. A korai felismerés ezért a tüdőgyógyászatban is elengedhetetlen, hogy a megfelelő ellátást időben kezdjük el. Szimpóziumunk közleményei ezt a felisme­réstől a diagnózison át a terápiás döntésig vezető folyamatot járják körül.

A tüdőrákszűrés mára elfogadott módszere az alacsony dózisú CT-szűrés. Ahhoz azonban, hogy a kívánt populációszintű hatást elérjük, a megfelelő radiológiai értékelésen túl pontosan kivitelezett, számos diszciplínát ma­gában foglaló szűrőprogramra van szükség.

A heterogén betegségcsoportot alkotó intersticiális pneumóniák 2025-ös klasszifikációja a korábbihoz képest jelentős különbségeket fogalmazott meg. Az új klasszifikáció a radiológiai és szövettani mintázatokat veszi ala­pul, és kiterjed az ismert eredetű intersticiális tüdőbetegségekre is. A szö­vettani mintázatokon belül két nagy csoportot különít el, az intersticiális reakciótípusok és az alveolusokat kitöltő reakciótípusok csoportját. A jelen összefoglaló az új klasszifikációra építve ismerteti ezt a jelentős betegségcsoportot.

A krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) világszerte jelentős morbiditási és mortalitási tényező. A diagnózishoz megfelelően elvégzett légzésfunkciós vizsgálat szükséges. A gyógyszeres kezelés alapja a hosszú hatású inha­lációs hörgtágítók használata, melyeket a betegek egy részénél inhalációs kortikoszteroiddal egészítünk ki.

A krónikus obstruktív tüdőbetegség világszerte jelentős morbiditási és mortalitási tényező, gyakran együtt jár más betegségekkel, amelyek ront­hatják az alapbetegség tüneteit, a funkcionális teljesítményt és az életminő­séget, emellett növelhetik a kórházi kezelés kockázatát és a mortalitást is.

A súlyos asztmás betegek a teljes asztmás populáció kis hányadát, ám önmagában is heterogén csoportját alkotják, amelyet a legtöbb esetben multimorbiditás jellemez. A súlyos asztma társbetegségek hálózatában értékelendő, ami befolyásolhatja a terápiaválasztást is, hiszen a társbeteg­ségek egy részénél a súlyos asztma biológiai kezelései hatékonyak, mások viszont a gyakori vagy tartós szisztémás szteroidkezelés következménye­ként lépnek fel. A súlyos asztma megfelelő kezelésének sarokköve a társ­betegségek felismerése és adekvát ellátása, ami optimálisan a társszakmák együttműködésével valósulhat meg.

A szívelégtelenség gyakori, prognosztikailag jelentős kórkép. Az alapellátás feladata a korai klinikai gyanú, a differenciáldiagnosztika, a point-of-care diagnosztikai eszközök integrálása a minél korábbi felismerés érdekében, ezáltal javítva a kimenetelt.

A transztiretin amyloidosis (ATTR) progresszív, szisztémás betegség, mely­ben a máj által termelt transztiretin fehérje béta-redő struktúrába rende­ződve, amyloid formájában rakódik le a különböző szervekben, szövetek­ben, károsítva azok normális működését. Elsősorban a szívet és a perifériás idegrendszert érinti. Az utóbbi években a kórkép egyre nagyobb figyelmet kap, mivel a modern képalkotó és genetikai diagnosztikai módszerek ré­vén a felismerése jelentősen javult. Ezzel párhuzamosan hatásos, célzott terápiás készítmények váltak elérhetővé, javítva a prognózist. Így az ATTR ma már nem ritka érdekességként, hanem aktívan keresendő és kezelhető kórképként jelenik meg a klinikai gyakorlatban.

A vénás thromboemboliát (VTE) követően beállított véralvadásgátló ke­zelés hosszát alapvetően a visszatérő események kockázata és a vérzési kockázat aránya határozza meg. Alapvető a rizikóalapú döntéshozatal, melyet minden beteg esetében individuálisan kell elvégezni. Összefoglaló közleményünk ehhez a döntéshozatalhoz kíván támpontokkal szolgálni a friss európai és amerikai irányelvek, illetve az e tárgyban végzett klinikai kutatások adatai alapján. Fontos hangsúlyozni, hogy a döntéshozatal során a beteg bevonására is szükség van.