A szájon át bevitt D‑vitamint a tüdő ereinek falában található egyik enzim még azelőtt inaktiválja, hogy eljutna a légutak szöveteibe, ezért lenne fontos a közvetlen bejuttatás.

Egy észak-angliai vizsgálat szerint a nyári napfény sem elegendő a D-vitamin pótlásához.

Az obezitás krónikus, progresszív, visszatérő, de kezelhető komplex beteg­ség, amely a testzsír kóros mértékű felszaporodásával és diszfunkciójával jár. A diszfunkcionális zsírszövetben kialakuló enyhe, krónikus gyulladás metabolikus, kardiovaszkuláris, biomechanikai és pszichoszociális követ­kezményei jelentősek. Fontos, hogy ma már nemcsak a testtömegindex, hanem a testösszetétel, a zsigeri elhízás mértéke, a társuló betegségek, a szövődmények és a funkcionális állapot is értékelendő a terápiás stratégia megválasztásához. Jelen közlemény áttekinti az obezitás epidemiológiáját, patofiziológiáját, annak elsősorban endokrin és genetikai okait, az obezitás legfontosabb endokrinológiai következményeit, valamint a jelenleg rendel­kezésre álló kezelési lehetőségeket.

Egy mesterséges intelligencia által vezérelt gyógyszerszimulációs elemzés adott meglepően jó eredményt, amelyet kísérletesen sikerült igazolni.

A PDE5-gátlók és a SERM-ek kombinált használata hatékony lehet a fájdalmas péniszgörbületet okozó betegség terápiájában.

A D‑vitamin‑pótlás a betegségaktivitási pontszámok javulásával és egy székletalapú gyulladásos marker csökkenésével is összefüggést mutatott egy kis elemszámú vizsgálatban.

Összefüggés mutatható ki a szív-érrendszeri állapot és a csonttörések megemelkedett kockázata között a menopauzát követő időszakban.

A pitvarfibrilláló betegek tartós antikoaguláns kezelésére K-vitamin-antagonistákat vagy direkt orális antikoaguláns készítményeket (DOAC) alkalmazhatunk. Jelen összefoglalóban e gyógyszerek használatát mutatjuk be krónikus vesebetegek esetében.

A Spanyolországban 2021–2022 során, valós körülmények között végzett EMAYIC obszervációs vizsgálatban csaknem 500, szívelégtelenségben (HF) és pitvarfibrillációban (AF) szenvedő beteg vett részt, akik napi 60 mg edoxabanterápiában részesültek. A megfigyelt vérzési arány tekinte­tében a bal kamrai ejekciós frakció (LVEF) három kategóriája (megtartott, csökkent, súlyosan csökkent) között nem volt különbség, és a vizsgálat mindhárom csoportban alacsony, összehasonlítható mértékű incidenciát igazolt súlyos vagy klinikailag releváns, de nem súlyos (clinically relevant non-major – CRNM) vérzés tekintetében. A stroke előfordulási aránya is alacsony (1,5%) volt, súlyos mellékhatásokat pedig nem tapasztaltak az edoxabankezelés során.