A rheumatoid arthritis (RA) krónikus polyarthritis klinikai képében je­lentkező betegség, melyben a krónikusan fennálló proinflammatorikus citokinterhelés, inadekvát D₃-vitamin-ellátottság, fizikai inaktivitás, másod­lagos sarcopenia, valamint a gyakran alkalmazott kortikoszteroid-terápia okozta csökkent csonttömeg akár a populáció 50%-ánál is fennállhat, 30%- nál pedig ez elérheti az osteoporosis mértékét. Emellett a törési rizikó, főleg a vertebrális, akár 3–5-ször gyakoribb lehet. A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Reumatológiai és Immunológiai Klinika Kenézy Gyula Campusán a 2024. április és 2025. január közötti időszakban az RA-val gondozott be­tegeinkkel folytatott kutatásunk során azt vizsgáltuk, van-e különbség az RA-ban szenvedők és a korban és nemben illesztett RA-ban nem szenvedők között a csontdenzitás, a törési rizikó tekintetében, valamint a prevalens törések és elesések gyakoriságában. Másodsorban arra voltunk kíváncsiak, hogy a csontdenzitást, az elesési és prevalens törési gyakoriságot hogyan befolyásolják az RA betegségspecifikus jellegzetességei.

Brit kutatók szerint a csontok denzitometriás vizsgálata során kapott képek felhasználásával objektívebb információkat lehet szerezni a csípő osteoarthrosisának állapotáról, mint a jelenleg használt módszerrel.

Az Archives of Osteoporosis c. lapban most megjelent tanulmány szerint az osteoporosis tömeges előfordulása ellenére Európa számos országában nem megfelelő a betegség ellátása, a kezelések csak esetlegesek.

Az osteoporoticus csonttörés kockázatai: a gyenge csontminőség, osteopo­rosis és sarcopenia, komplex mozgászavar. Ezek az esendőség-szindróma fő komponensei. Az esendőség (frailty) önálló kockázata az elesés, amely a fragilitási törés leggyakoribb oka.

Az erőkifejtéshez és az erőbehatásoknak való ellenálló képességhez meg­felelő ellenállási (tehetetlenségi) nyomatékkal rendelkező csontozatra van szükség. Ezt a mechanikai feltételrendszert a mozgásérzékelés alapján kialakuló csontminőségnek kell biztosítania.

A glükokortikoid-indukált osteoporosis (GCOP) a szekunder osteoporosis leggyakoribb formája.  A szteroid terápia megkezdését követően gyors csontvesztés kezdődik, a törések kockázata már az első három hónapban megemekedik a szteroid dózis függvényében.  Ez a mellékhatás a csontformáció gátlásaként, valamint egy gyors és átmeneti csontreszorpció következtében jön létre. A szteroid terápia indítását követően minél korábban el kell végezni a csontritkulás mérését és a törési kockázat (FRAX) felbecsülését, főként a magas kockázatú betegeknél és figyelmet kell fordítani a megfelelő calcium és a D-vitamin pótlásra.  Az orális biszfoszfonátok (BP) jelenleg első vonalban választandó készítmény a teriparatidot a magas kockázatú betegeknél elsővonalbeli alternatívaként kellene alkalmazni. Kiemelt fontosságú a betegek megfelelő követése, gondozása a kezelés során.

Az osteoporosis a csonttömeg csökkenésével, a csontszerkezet károsodásával, a csont minőségének romlásával jellemezhető kórkép, amelyben a csontbontás mértéke/sebessége meghaladja a csontépítését. Az osteoporosis korai felismerése alapvetően fontos, csakúgy, mint a csonttörések kialakulásának lehetőség szerinti elkerülése.

A glükokortikoidok széles körben alkalmazott gyulladáscsökkentő ké­szítmények, számos mellékhatásuk közé tartozik a csontokra kifejtett katabolikus hatás. 

Az osteoporosis a csont ásványianyag-tartalmának megfogyatkozásával és a csontszerkezet minőségének romlásával járó idült csontanyagcsere-betegség, mely a csonttörési kockázat növekedésével jár. A biszfoszfonátok a legszélesebb körben alkalmazott specifikus antiporotikus szerek. A biszfoszfonátok akkumulálódnak a csontban, így az osteoclastokra kifejtett gátló hatásuk a gyógyszer elhagyását követően is fennáll. Emiatt, illetve a kezeléssel összefüggésbe hozott állkapocs-necrosis és atípusos femur-törés miatt a biszfoszfonátkezelés optimális időtartama a mai napig vita tárgya.

A lakosság átlagéletkorának növekedése és életmódjának átalakulása miatt egyre gyakoribb csontritkulás mindmáig aluldiagnosztizált és elégtelenül kezelt betegség. A megelőző intézkedések közül a primer prevenció életmódbeli beavatkozásokat foglal magába, másodlagos megelőzésként fontos a megfelelő kalcium- és D-vitamin-bevitel.