Az alapellátás hagyományos, „egy falu – egy orvos – egy praxis” elvű rend­szere nem fenntartható, de ez a modell már nem is korszerű. A változó le­hetőségekhez, szakmai környezethez és igényekhez igazított alapellátás jövőképe nem lehet homogén. Középtávon a csoportpraxis lehet a megha­tározó működési mód, de lesznek szakgondozási praxisok, és tovább élnek a jól működő szólópraxisok is. Az eredményes átalakítás nem „határnapos”, hanem evolutív folyamat, s nem kényszeríti, hanem ösztönzi a szereplőket. Az alapellátási pontok száma szükségszerűen csökkenni fog, ezért „ki kell találni”, hogy mi lesz az ellátórendszer minden településen biztosítandó „bá­zisszolgáltatása”. Az alapellátás átalakítása nem önálló projekt, egy új egész­ségügyi rendszerben kell meghatározni az alapellátás kiemelt szerepét.

Még jobban össze kell húzniuk idén a nadrágszíjat a gyermekes családoknak. A kormány már a második évben fagyasztotta be a különféle családi támogatásokat, emellett szigorodtak a gyermekek utáni ellátások feltételei.

Mintha össztársadalmi egyetértés lenne abban, mit tehetnénk a gyerekek egészségének rombolásáért. Ráadásul a gyógyításban is mind kevesebb gyermekorvosra lehet számítani. Prof. dr. Túri Sándor, a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium elnöke hangsúlyozza: a gyerekek egészségi állapotát nem lehet orvosszakmai kérdéssé redukálni.