Az alvásfüggő légzészavarok népegészségügyi jelentőségét – különö­sen a kardio- és cerebrovaszkuláris kórképek, a magas vérnyomás, illetve a mentális deficit, személyiségváltozás és napközbeni aluszékonyság szind­róma terén – az utóbbi években mind több tudományos bizonyítékként elfogadott vizsgálat erősítette meg. Mindezek mellett az alvásmediciná­ban ez a legnagyobb prevalenciájú és mortalitású betegségcsoport, az itt végzett diagnosztikus és terápiás munkában nyilvánul meg leginkább az alvásmedicina multidiszciplináris karaktere.

Az egészség egyik alapfeltétele a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, napjainkban azonban egyre több gyermek szenved valamilyen alvászavarban, melynek kialakulását genetikai tényezők is befolyásolják. 

Társadalmunkban a krónikus álmatlanság igen gyakori, incidenciája 10–30%, és igen nagy költségekkel jár. Az álmatlanságban szenvedő betegek alvásminőségét megbízhatóan és tartósan lehet javítani nem gyógyszeres eszközökkel. Az álmatlanság kezelésére kidolgozott kognitív viselkedésterápia több összetevőből áll, része a kognitív pszichoterápia, az alváshigiéné, az ingerkontroll, az alvásmegvonás, a paradox utasításos és a relaxációs kezelés. A kognitív pszichoterápia során a beteg alvásra vonatkozó téves elképzeléseit kell felismerni, egészséges felfogással helyettesíteni. Az alváshigiénés oktatás során a beteget megtanítják arra, milyen szokások révén javíthat alvásán. Az ingerkontroll-terápia a beteget abban segíti, hogy a hálószoba fogalmát kizárólag az alváshoz és az intim együttléthez társítsa. Az alvásmegvonás az ágyban töltött idő korlátozása az alváshatékonyság maximalizálása érdekében. A paradox utasításokból álló kezelés lényege, hogy oldják a betegben az alvási próbálkozások kudarcától való félelmet. A relaxációs technikák elsajátítása révén csökken az alvást megszakító éjszakai felébredések gyakorisága. A kognitív viselkedésterápia 4–8 hétig, heti egy 60–90 perces kezelésből áll.