Az antimikrobiális rezisztencia problémájának megoldására ausztrál kutatók a Sydney-i sziklaosztriga vérében vélik felfedezni a megoldást.

A prosztatitisz gyakori előfordulású klinikai szindrómák csoportja, amely­nek négy fő típusa van: akut bakteriális prosztatitisz, krónikus bakteriális prosztatitisz, krónikus prosztatitisz/krónikus kismedencei fájdalom szind­róma és a tünetmentes forma. A bakteriális prosztatitiszek a kórtörténet és a mikrobiológiai vizsgálatok alapján általában diagnosztizálhatók, keze­lésük antibiotikumokkal történik. A prosztatitiszek leggyakoribb formája a krónikus prosztatitisz, más néven krónikus kismedencei fájdalom szind­róma, mely kizárásos diagnózis, és nincs egységes kezelése. A tünetmentes prosztatitisz nem igényel kezelést, és jellemzően más urológiai tünetek miatti kivizsgálás során, incidentális diagnózisként írják le.

A Human Microbiome Project (HMP) 2007-ben kezdeményezte átfogó is­meretek gyűjtését az emberi mikroorganizmusok genetikai és metabolikus térképéről, valamint arról, hogy ezek hogyan járulnak hozzá a fiziológiás ál­lapothoz és egyes betegségekre való hajlamhoz. A női alsó nemi traktusban – különösen a hüvelyben – elsősorban Lactobacillus törzsek dominálnak. A méhnyaki mikrobiommal kapcsolatos ismereteink korlátozottabbak, de úgy tűnik, hogy az meglehetősen hasonló a hüvelyéhez. A női felső nemi traktust – beleértve a méhet – sokáig sterilnek tekintették, de az újgenerá­ciós szekvenálás (NGS) megjelenésével a legújabb kutatások endometriális mikrobiomközösséget azonosítottak ezen a területen is.

Az invazív candidiasisok leggyakoribb klinikai megjelenési formája a candidaemia. A hemokultúrák érzékenysége széles határok között mo­zog, önmagában ritkán elégséges a diagnózis gyors megállapításához. A pontos kórisméhez a nem tenyésztésen alapuló eljárások segítségével juthatunk közelebb. A szisztémás candidiasisok terápiájában elsősorban az azolokat és echinocandinokat alkalmazhatjuk, ugyanakkor sajnos egy­re gyakrabban fordulnak elő a rezisztens fajok, valamint a pánrezisztens C. auris incidenciája is világszerte emelkedik.

A sebkezelésben alkalmazott ezüstszálak bioaktív üvegszálakra történő felvitele növeli antibakteriális hatásuk hosszát.

Hatásosnak bizonyult egy „élő gyógyszer”, egy génmódosított baktérium a Pseudomonas aeruginosa okozta tüdőgyulladás kezelésében.

A csípő- és térdprotézisek beültetésénél kezdetektől fogva az egyik legna­gyobb kihívást a beültetett idegen anyag körüli bakteriális fertőzés jelentet­te, ami a mai napig az egyik legsúlyosabb szövődmény. Az utóbbi években az ortopédia figyelme fokozottabban a periprotetikus infekciók témaköre felé fordult; számos munkacsoport foglalkozik a témával. Összefoglaló közlemények, áttekintő cikkek sora született a témakörben az utóbbi 5–10 évben, ám Magyarországon ilyen jellegű mű ez ideig nem jelent meg. Az ízületi protézisek körüli bakteriális infekciók korszerű diagnosztikájával és kezelési elveivel foglalkozik ez a tanulmány.

Az elmúlt időszakban történtek olyan változások és vannak olyan új in­formációk a katéterviseléssel kapcsolatban, melyeknek gyakorlati jelen­tőségük van, és segíthetik az egyes osztályok és társszakmák munkáját. A felhasznált adatok a Pécsi Tudományegyetem Urológiai Klinikájának adatbázisán és gyakorlatán alapulnak, melynek kialakításához az Európai Urológus Társaság (EAU) és az Amerikai Urológus Társaság (AUA) ajánlásait vettük figyelembe és próbáltuk alkalmazni. Emellett részt vettünk a hazai, az országos tisztifőorvos által kibocsátott módszertani levél összeállítá­sában is. Jelenleg a hólyagkatéterekkel összefüggő húgyúti fertőzések megelőzésére aktualizált és érvényes módszertani levél is létezik.

Kétrészes közleményünk célja a biszfoszfonátok farmakológiájának ismer­tetésén keresztül a biszfoszfonátterápia indikációjának, az alkalmazott gyógyszereknek és terápiás protokolloknak a leírása, valamint az ilyen gyógyszert szedő betegek konzerváló fogászati, fogpótlástani és szájse­bészeti ellátási lehetőségeinek összefoglalása. Ismertetjük a kúra mellék­hatásait és a terápiás szövődmények ellátási módszereit is. Az első rész a fogászati vonatkozásokat taglalja.

Krónikus sebekről akkor beszélünk, ha elmarad a normális ütemű sebgyógyulás. A hozzájuk társuló morbiditás és egészségügyi költségek a preven­ciós és terápiás irányelvek fontosságára világítanak rá. Az alsó végtag kise­besedésének hátterében artériabetegség, cukorbetegség, tartós nyomás vagy vénás elégtelenség állhat. Nem gyógyuló alsó végtagi sebek esetében nem mellőzhető az érrendszeri vizsgálat. Atípusos esetekben biopsziára is szükség van. Artériás fekély esetén a beteget haladéktalanul érsebészeti konzíliumba kell utalni. A vénás fekélyek terápiája a kompresszión és az alsó végtag megemelésén túl magában foglalja a testmozgást. Diabeteses lábfekély esetén biztosítani kell a láb tehermentesítését.

Dr. Steven Bowers, Dr. Eginia Franco