A sclerosis multiplex (SM) a központi idegrendszer krónikus betegsége, mely a mielinnek nevezett idegek körüli védőburkolatot károsítja, ezáltal izomgyengeséget, látásproblémákat, zsibbadást, érzéskiesést és memó­riazavarokat okozhat.

A csípő-keresztcsonti vagy sacroiliacalis ízület diszfunkciója a deréktáji fájdalom gyakori kiváltó oka, azonban pontos diagnózisa nem könnyű feladat. A konzervatív kezelés egy multimodális programból áll, amely ma­gában foglalja a betegoktatást, valamint a medenceöv stabilizálását célzott nyújtással és manuálterápiával kombinálja. A stabilizáló övek szülést köve­tő alkalmazása is hasznos lehet. Azoknál a betegeknél, akiknél a tünetek konzervatív kezeléssel nem javulnak, előnyösek lehetnek az intervenciós kezelési lehetőségek.

A syncope rövid ideig tartó, külső beavatkozás nélkül, spontán szűnő esz­méletvesztés, melynek hátterében átmeneti globális agyi hipoperfúzió áll. A reflex syncope csoport legjellemzőbb tagja a vazovagális syncope, más néven a közönséges ájulás. A közönséges ájulást a jellegzetes kiváltó tényezők és a beharangozó tünetek alapján könnyen felismerjük. A kezelés első lépése a rosszullét természetének megértetése a pácienssel, de szóba jön végleges pacemaker beültetése is.

A ferde fejtartás gyakran ortopédiai problémaként jelentkezik, sok eset­ben azonban a tünet valójában szemészeti eltérés miatt alakul ki. A ferde fejtartás célja gyakran a binokuláris látás elérése, a kettőslátás mértékének csökkentése. A szemészeti háttér időben történő felismerése alapvető fon­tosságú a páciens kezelése szempontjából.

A krónikus székrekedés kezelése nehéz, mivel a folyamatos hashajtó­szedés megszokáshoz vezet, a drasztikus hashajtás megviseli a beteget, hypokalaemiát okozhat súlyos szívritmuszavarral. Fontos, hogy az étrend laxatív, rostdús legyen, és enyhébb székletlazító készítményekkel kell ele­inte próbálkozni: ilyenek a laktulóz, útifűmaghéj, macrogol, laxatív kúpok, egyéb rosttartalmú laxatív készítmények. Ha erősebb hashajtók alkalma­zására van szükség, fontos figyelembe venni a gyógyszerkölcsönhatásokat és a lehetséges mellékhatásokat is.

Az izomgyengeség oka sokszor nehezen azonosítható. Ha a valódi izomgyengeséget elkülönítettük a fáradtságérzéstől és a fájdalommal összefüggő motoros zavaroktól, neurológiai, reumatológiai, endokrin, genetikai és fertőzéses kórképek, gyógyszer- vagy toxinhatással összefüggő okok jönnek szóba. Időskori tünetegyüttes az esendőség és a harántcsíkolt izmok megfogyatkozása. 

A szérum kalciumszintjének eltérései gyakoriak, és mindig diagnosztikai erőfeszítéseket kell tennünk a kiváltó ok feltárására. A klinikai gyakorlat­ban segít ebben a parathormonszint meghatározása. Számos tünet ese­tén gondolnunk kell a hypo- vagy a hypercalcaemia lehetőségére. Mind a hypo-, mind a hypercalcaemia kezelendő, mert rövid és hosszú távú következményeik jelentősek. A hypocalcaemia életveszélyes szívritmus­zavarokat, izomgörcsöket, akár laryngospasmust okozhat, míg a szérum tartósan emelkedett kalciumszintje – a kiváltó októl függetlenül – fokoz­za az atherosclerosis, a kardiovaszkuláris halálozás és a nephrocalcinosis kockázatát.

A cikk hangsúlyozza a major opioid terápia indikációjának feltételeit kró­nikus fájdalom betegségekben. Kiemeli, hogy a mellékhatások megelőzé­sének legfontosabb momentuma a korrekt indikáció és a jól felépített, jól kontrollált terápia. Röviden említi az opioidreceptorokat és az opioidok hatásait, majd részletesen taglalja a tartósan alkalmazott major opioid terápia korai és késői mellékhatásait.

Új kutatások szerint a COVID-19 fertőzésben szenvedő gyermekekben több szervrendszerre kiterjedő gyulladásos szindróma alakul ki, a központi idegrendszert és a perifériás idegeket is érintő neurológiai tünetekkel.

A cikk összefoglalja két összefonódó éberségfüggő mozgás-rendellenes­ség, a nyugtalan láb szindróma és a periodikus lábmozgás zavar tüneteit, kórlefolyását, a komorbiditásukra, diagnosztikájukra, patofiziológiájukra, kezelésükre vonatkozó ismereteket és gyakorlatot. A két, egymást átfedő szindróma résztüneteinek megértésében az utóbbi 15 évben előrehaladás tapasztalható. Mind a háziorvosok, mind a neurológusok és belgyógyászok képzettségét növelni kell a gyakori, jelentős szenvedéssel járó, még nem kel­lőképpen diagnosztizált tünetegyüttes egyre szélesebb körű ismertetésével. Bár a megfelelő diagnózis csak alváslaboratóriumban állítható fel, a gyanúnak a háziorvosban is fel kell merülnie ahhoz, hogy javuljon a felismerési arány.