Az inszomnia kezelésének alapját a viselkedésterápia képezi, de eseten­ként gyógyszeres kezelés is szükségessé válhat. Idősebb felnőttek számára a kontrollált felszabadulású melatonin és doxepin az elsőként választandó szer; második vonalban a „z betűs szerek” közül választhatunk. Elalvási ne­hézségek ellen kontrollált felszabadulású melatonin vagy „Z szer”, átalvási zavarok ellen kis dózisú doxepin vagy Z szer adható. Benzodiazepinek nem javasolhatók: jobb alternatívák is rendelkezésre állnak. Az orexinreceptor-antagonista suvorexant nem hatásosabb, de drágább a Z szereknél. Szedatív hatású antihisztaminok, antiepileptikumok és atípusos antipszichotikumok csak speciális esetekben ajánlhatók.

Németországban gyakori a sürgősségi betegfelvétel szándékos vagy vé­letlen mérgezés kapcsán: 2014-ben 229 399 kórházi kezelést igénylő mér­gezéses esetet regisztráltak.¹ Gyakran a tudatzavar a vezető tünet, amely további megfigyelést és kezelést igényel.

A benzodiazepinek rövid távú szorongásoldó és alvás segítő alkalmazása általában hatékony és biztonságos, azonban hosszú távú használatuk nem javasolt, mert mind mellékhatásként, mind a tartós alkalmazás abbahagyásakor megvonási tünetként súlyos problémák és panaszok jelentkezhetnek. 

A térszűkítő hatású cerebralis oedema életveszélyes szövődmény az arteria cerebri media (ACM) elzáródása okozta nagy kiterjedésű infarktus kapcsán. A korai retrospektív vizsgálatok szerint akár 80% is lehet a halálozási arány konzervatív kezelés mellett, ezzel érdemelte ki az állapot a „malignus ACM infarktus” megjelölést. A konzervatív terápia esetén észlelhető nagy mortalitási arány a stroke után 48 órán belül végzett dekompressziós hemicraniectomiával csökkenthető, mely egyúttal a morbiditási arányt is javítja. Tekintettel arra, hogy az oedemaképződés a stroke-ot követő 2–5 napban éri el a csúcsát, a hemicraniectomia életmentő hatása attól függ, hogy már korán, azaz a masszív agyvizenyő kialakulása előtt sor kerül-e rá.

Főbb tézisek: A kiváltó tényezőket, például a gasztrointesztinális vérzést vagy a bakteriális fertőzést fel kell ismerni és meg kell szüntetni. A bélben az ammóniaképződés fel nem szívódó diszacharidokkal csökkenthető. Krónikus hepatikus encephalopathia esetén tanácsos a napi fehérjebevitelt 1 g/ttkg/nap körüli szintre beállítani. Elágazó szénláncú aminosavak orális alkalmazásával – különösen fehérjeintoleráns, krónikus hepatikus encephalopathiás betegeknél – pozitív nitrogénegyensúly érhető el. L-ornitin-L-aszpartáttal javíthatjuk az ammónia méregtelenítését. Hármas-négyes fokozatú hepatikus encephalopathia esetén a kiváltó tényezők kiküszöbölése, laktulózos beöntések adása és a fehérjemegszorítás a követendő terápia. Ha a javulás nem kielégítő, L-ornitin-L-aszpartát és flumazenil adható. Az elsődleges terápiás teendő hepatikus encephalopathia esetén a kiváltó tényező felismerése és megszüntetése. A kezelés további lépései elsősorban a toxikus anyagok bélben történő képződésének és felszívódásának csökkentését célozzák fehérjemegszorítás, illetve laktulóz és szájon át szedhető antibiotikumok segítségével. Az L-ornitin-L-aszpartát javítja az ammónia méregtelenítését és mérsékli a klinikai tüneteket. Akut májelégtelenséghez társuló hepatikus encephalopathia esetén a koponyaűri nyomás csökkentése is szükségessé válhat. Terápiás eljárások krónikus májbetegségben Már a minimális hepatikus encephalopathia is csökkentheti a teljesítőképességet és fokozhatja a fáradékonyságot, s ezzel életminőség-romlást okozhat. Ilyen esetben a kezelés is indokolt. Előrebocsátjuk, hogy a hepatikus encephalopathia gyógyszeres kezelésével kapcsolatos klinikai vizsgálatokat megnehezíti a kiváltó okok kiküszöbölése után spontán bekövetkező javulás. A legtöbb vizsgálatban kicsi az esetszám, és a hepatikus encephalopathia standard terápiájaként elfogadott orális laktulózkezelés hatását placebokontrollos vizsgálatban még nem igazolták.