Spanyol kutatók egy olyan fehérjére bukkantak, amelynek modulálása segítséget nyújt a szívfunkciók megőrzésében.

Az emberi szervezet komplex biológiai rendszer, melyben a különböző szer­vek, szervrendszerek élettani működéséhez molekuláris szinten nélkülöz­hetetlenek a fehérjék, illetve a megfelelő mennyiségben rendelkezésre álló makro- és mikroelemek, valamint ásványi anyagok. Utóbbiak hiányában az adott szervrendszer és így a szervezet egésze működészavart szenved, amely hosszú távon irreverzibilis következményekhez is vezethet. Az aláb­biakban két – élettani szempontból – különösen jelentős anyag, a vas és a magnézium hiánya esetén fellépő szövődményeket, azok megelőzését, illetve a vas- és magnéziumpótlás aktuális kérdéseit tekintjük át.

Közleményünkben összefoglaltuk és rendszereztük a leg­fontosabbnak ítélt POEM-ekben tárgyalt klinikai kérdéseket és az arra adott tömör választ, kitérünk azokra a gyakori és ritka problémákra, amelyekkel a COVID-19-ben megbetegedettek szembesültek. Az össze­foglaló tartalmazza az év során megjelentetett két legfontosabb klinikai iránymutatást is. Az összes POEM online az alábbi honlapon érhető el: https://www.aafp.org/afp/poems2020.

A kar csontjai közül az alkarcsontok törnek a leggyakrabban, többnyire disztálisan, kinyújtott kézre esés miatt. A diagnózist röntgen vagy ultrahang erősítheti meg. Ha az első vizsgálat nem igazol törést, a gyanú azonban fennáll, 7–14 nap múlva újabb felvételt kell készíteni. Gyermekeknél gyakori az elhajlásos törésnek is nevezett inkomplett kompressziós fractura, mely nem jár a corticalis állomány folytonossághiányával, illetve a zöldgallytörés, amikor a corticalis is sérül. Felnőtteknél a radius disztális törése a leggya­koribb. Az ulna diaphysisének izolált („gumibot”) töréseit gyakran az alkart ért közvetlen erőbehatás idézi elő. A mindkét alkarcsontot érintő kombinált törések általában sebészeti repozíciót igényelnek.

Az alábbiakban rövid összefoglalást adunk a járvány első évének tapasz­talataiból, elsősorban a járvány első hullámában leginkább sújtott orszá­gokban (Kína egyes tartományai, Olaszország, Spanyolország, USA, Nagy- Britannia) lezajlott kutatások eredményei, egyéb friss kutatási eredmények, valamint egyes könnyen elérhető statisztikák alapján.

Az életkor, a fizikai aktivitás, a testtömeg és bizonyos táplálékok fogyasz­tása négy olyan tényező, ami bizonyítottan befolyásolja a kardiovaszkulá­ris betegségek kialakulását. Ugyanerről a négy tényezőről azonban azt is tudjuk, hogy hatást gyakorolnak a bél mikrobiomjára. Lehetséges, hogy ezeknek a kardiovaszkuláris kockázati tényezőknek a hátterében a bél dysbiosisa a tényleges ható tényező? 

A beültethető kardioverter defibrillátor (ICD) a kamrai tachycardiák és a kamrafibrilláció kezelésének, a hirtelen szívhalál megelőzésének alap­vető eszköze. Az ICD megfelelő alkalmazásával a leginkább érintett beteg­csoportban, a középkorú, ischaemiás szívbetegségben szenvedő férfiak körében nemcsak életeket és életéveket mentünk meg, hanem jelentős nemzetgazdasági haszon is keletkezik a tapasztalt munkaerő munkaképességének megtartásával.

A daganatos betegség és a daganatellenes kezelések miatt sok beteg kor­látozza a fizikai aktivitását, pedig a betegség és a számos mellékhatás ellen vívott harcban a sport és a mozgásterápiás programok hatékony szupportív módszerek, ráadásul páratlan lehetőséget kínálnak a betegeknek arra, hogy a gyógyulási folyamatban aktívan közreműködjenek.

A krónikus veseelégtelenséghez számos betegség vezethet el. A vesekáro­sodás és annak tünetei nagyon gyakran lappangva alakulnak ki, s ha már klinikai tünetek is észlelhetők, sokszor visszafordíthatatlan szövődmények is jelen vannak. A vesekárosodás, a krónikus veseelégtelenség felismerése ezért nehézségekbe ütközhet, vagy éppen egy rutinvizsgálat során derül csak fény a veseműködés beszűkülésére. A nefrológiai ellátás és rendszeres gondozás legfontosabb szerepe az, hogy a vesekárosodás gyanúja, rizikó­faktorainak fennállása esetén időben megtörténjen a szakorvosi vizsgálat, előrehaladott veseelégtelenségben megfelelő terápiával csökkenteni kell a kialakuló szövődmények súlyosságát.

A primer immundeficienciák (PID) a molekuláris és klinikai orvostudomány látványosan fejlődő területei, amelyek mind az elméleti immunológiában, mind a gyógyító-megelőző betegellátásban új koncepciókat és gondolko­dásmódot hoztak. A PID-del kapcsolatos paradigmaváltás kiterjed a beteg­ségek epidemiológiájára, diagnosztikájára és kezelésére egyaránt. A több mint 260 PID gén és 300 PID betegség felfedezése és megismerése drámai fejlődést hozott az immunterápia területén is.