A jelenleg engedéllyel rendelkező irbezartánhoz képest a fázis III PROTECT klinikai vizsgálatban jobb hatásosságot mutatott szparszentán a Berger-kór kezelésében.

Az antifoszfolipid szindróma olyan szisztémás autoimmun betegség, melyet antifoszfolipid antitestek jelenlétében kialakuló vaszkuláris trombózis és terhességi patológia jellemeznek. A klinikai tünetek megjelenése, súlyos­sága változó. Emiatt az adekvát terápia meghatározásához rizikóbecslés szükséges. A magas trombóziskockázatú betegek esetében nagyobb a va­lószínűsége az ismételt tromboembóliás esemény bekövetkezésének, ezért ilyenkor kombinált, gyakran intenzív antitrombotikus kezelés, sőt egyes recidív esetekben immunszuppresszív kezelés bevezetésére is szükség van.

Az IgA-nefropátia változatos klinikai képpel társuló primer glomeruláris betegség. Az esetek egy részében visszatérő hematúriával járó, jó prognó­zisú állapot, az esetek másik részében viszont végstádiumú vesebetegséget okoz. A közlemény a kórkép patogenezisét, diagnosztikáját és kezelési lehetőségeit ismerteti.

Súlyos pszoriázisban az immunglobulin a nefropátia kockázata ötszörösére, a glomeruláris betegség kockázata kétszeresére nő.

A kóroktanilag heterogén glomerulonefritiszek definitív diagnózisa vesebiopsziával állítható fel. A primer és szekunder formák megkülönböztetésének nagy klinikai jelentősége van, mert a legtöbb szekunder glomerulonefritisz gyógyítható a kiváltó ok kezelésével. Az optimális kezelés kiindulópontja az adott beteg egyéni prognózisa. Optimális „szupportív” terápiával – a vérnyomás beállításával, a proteinúria csökkentésével, a dohányzás elhagyásával és étrendi előírások érvényesítésével – a vesefunkció romlása lassítható, esetleg megállítható.

A genetikai eredetű vesebetegségek jobb megismerése az elmúlt évtizedben lehetővé tette a veseműködés pontosabb megértését. Ritka genetikai defektusok kutatása gyakori – öröklött vagy szerzett - vesebetegségek kórélettani alapjait világította meg, s kiindulópontként szolgálhat új terápiás stratégiák kidolgozásához.