A fertőzést okozó baktériumokat tartalmazó sejteket célozza az új adjuvánsokat alkalmazó kezelés.

A kötszer a szervezet saját fehérjéit használja fel, csökkentheti a drága gyógyszerek és a hűtőtárolás iránti igényt.

Különösen idősek körében a rendszeres napi tevékenységek csökkentik a depressziós tüneteket és a fájdalmat.

A rosacea krónikus, relapszusokkal járó gyulladásos bőrbetegség, amely világszerte a felnőtt népesség mintegy 5,46%-át érinti. Bár a szisztémás te­rápiás módozatok fontos szerepet játszanak a súlyos esetekben, az enyhe és közepesen súlyos kórformák ellátásának alappillérei a lokálisan alkalmazott (topikális) készítmények. Jelen szisztematikus áttekintés 21 randomizált, kontrollált vizsgálat kvantitatív elemzése során hat hatóanyag (ivermektin, minociklin, azelainsav, metronidazol, brimonidin és oximetazolin) haté­konyságát értékelte. A bevont vizsgálatok alapján az ivermektin hatéko­nyabbnak bizonyult az azelainsavnál és a metronidazolnál, a minociklin pedig szintén eredményesen csökkentette a rosacea tüneteit. A brimonidin és az oximetazolin a perzisztens faciális erythema mérséklésében mutatott szignifikáns hatást. Az eredmények értelmezése során ugyanakkor figye­lembe kell venni a vizsgálatok heterogenitását és a közvetlen hatóanyag-összehasonlítások korlátozott számát.

A vashiány már az anaemia kialakulása előtt klinikai tüneteket okozhat, ezért felismerése nem alapulhat kizárólag a teljes vérkép értékelésén. Gyul­ladásmentes állapotban a ferritin a vasraktárak legfontosabb rutinszerű markere, míg gyulladás és krónikus betegség esetén értékelését CRP-vel és transzferrinszaturációval szükséges kiegészíteni. Az igazolt vashiány hátterében álló vérvesztés, elégtelen bevitel, felszívódási zavar vagy fo­kozott szükséglet tisztázása alapvető feladat. Az első vonalbeli terápia az orális vaspótlás, amelynek adagolását a hepcidin szabályozó szerepe, a tolerálhatóság és az adherencia figyelembevételével célszerű megválasz­tani. A terápiás válasz rendszeres laboratóriumi és klinikai monitorozást, a vasraktárak feltöltését és a kiváltó ok kezelését igényli.

 A XX. század utolsó harmadában a dialízisprogramok elindulása, a vesetranszplantáció megvalósítása, majd a 90-es évektől a renin–angiotenzin– aldoszteron rendszer farmakológiai gátlása jelentősen javította a vesebetegek kilátása­it. Az elmúlt évtized ugyanakkor további látványos változást hozott: az SGLT2-gátlók, a nem szteroid mineralokortikoidreceptor-antagonisták és a GLP-1-receptor-agonisták megjelenésével a nefrológiai kezelésben egyre nagyobb hangsúlyt kapott a szerv­védelem és a kardiorenális-metabolikus szemlélet. A krónikus vesebetegség ma a felnőtt lakosság 10–13%-át érinti világ­szerte, és az előrejelzések szerint 2040-re az ötödik vezető halálokká válhat.

A krónikus vesebetegség világszerte növekvő népegészségügyi prob­léma, amely a kardiovaszkuláris morbiditás és mortalitás meghatározó kórokai közé tartozik. Az elmúlt években a nefrológia az egyik legdina­mikusabban fejlődő belgyógyászati szakterületté vált. A közlemény célja a nefrológia legfontosabb aktuális eredményeinek áttekintése, különös tekintettel a gyakorló szakorvosok és háziorvosok számára releváns klinikai következményekre.

Az akut vesekárosodás gyakori és összetett klinikai állapot, amely többféle kiváltó tényező következményeként alakul ki, és az akut vesebetegségek spektrumába tartozik. Rövid távon fokozott mortalitással, szövődményekkel és hosszabb kórházi tartózkodással jár, míg hosszú távon krónikus vese­betegséghez és kardiovaszkuláris kockázathoz vezethet. Az akut tubuláris nekrózis ennek egyik leggyakoribb formája, amelyet elsősorban ischaemiás és nefrotoxikus hatások idéznek elő, gyakran kombinált módon. A diagnózis főként klinikai alapú, a kezelés pedig elsősorban szupportív jellegű, a kivál­tó ok megszüntetésére és a szövődmények ellátására irányul. A személyre szabott terápiás megközelítések szerepe egyre hangsúlyosabb, azonban az optimális utánkövetés kérdése továbbra sem tisztázott.

A Chac2 enzim gátlása új terápiás lehetőség lehet a periodontitisszel összefüggő gyulladásos társbetegségek, köztük a diabétesz kezelésében.

A csonttörések jelentős része már korai jelzés lehet az oszteoporózis fennállására.