Az infektív endocarditis jelentős arányú halálozással járó megbetegedés, a célzott antimikrobás kezelés, az időben elvégzett szívsebészeti beavatkozások ellenére. Az endocarditis epidemiológiája megváltozott, összefügg a lakosság átlagéletkorának növekedésével, az intrakardiális eszközök viselésével. Megújultak a diagnosztikus kritériumok, az echokardiográfia mellett az új képalkotó eljárások, így a PET-CT is segíthetik a diagnózist. Az új ajánlások – megfelelő kritériumok mellett – lehetővé teszik az endocarditis orális kezelését is.
Az egészségügyben kiterjedten alkalmazott műanyag eszközök és a műanyagbontásra képes környezeti baktériumok együttesen felvetik a kérdést: előfordulhatnak-e ilyen kórokozók a klinikumban is? Az alább ismertetett vizsgálatban egy olyan, sebváladékból izolált Pseudomonas aeruginosa törzset azonosítottak, mely a polikaprolakton (PCL) típusú műanyagot bontani képes enzimet termel, sőt, az így keletkező bomlástermékeket szénforrásként használja fel. A műanyagbontó képesség összefüggést mutatott a kórokozó biofilmképzésével és virulenciájával, így amellett, hogy a baktérium károsítja a műanyag eszközöket, nehezen kezelhető fertőzésekhez is vezethet.
A problémás mértékű közösségimédia‑használat gyakoribb szubjektív memóriazavarokkal és specifikus prospektív, illetve retrospektív memóriahibákkal társul.
A gyógyszerként törzskönyvezett, orbáncfű-kivonatot tartalmazó készítmények hatékonyak lehet enyhe vagy közepesen súlyos depresszió és szorongás esetén.
A kardiovaszkuláris kockázat jelenlegi becslése elsősorban a klasszikus rizikótényezőkön alapuló klinikai pontszámokra támaszkodik, ezek azonban csak mérsékelt pontossággal képesek megkülönböztetni a magas és alacsony kockázatú egyéneket. Az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kapott a koszorúér-meszesedés mértékét jelző koronáriakalcium-pontszám (CACS) és a koszorúér-CT-angiográfia (CCTA). Jelen közlemény célja, hogy összefoglalja a CACS alkalmazását a lipidszintcsökkentő és a trombocitaaggregáció-gátló terápiák során, továbbá megvizsgálja annak lehetőségét, hogy a CCTA a plakkterhelés és a plakkfenotípus részletes jellemzésével miként járulhat hozzá az ateroszklerózis elleni kezelések hatékonyságának monitorozásához.
Nemcsak a tápanyagprofil, hanem a sejtszerkezet megváltozása, az adalékanyagok vagy a csomagolóanyagokból kioldódó anyagok is egészségügyi kockázatot jelenthetnek.
Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.
Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.
Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.
Számtalanszor előkerült már a krónikus melléküreggyulladás kezelésének kérdése, és mindig az volt a végső konklúzió, hogy krónikus betegség esetén antibiotikumnak csak felülfertőződés esetén, alkalmilag van jelentősége.