A cikk összefoglalja két összefonódó éberségfüggő mozgás-rendellenes­ség, a nyugtalan láb szindróma és a periodikus lábmozgás zavar tüneteit, kórlefolyását, a komorbiditásukra, diagnosztikájukra, patofiziológiájukra, kezelésükre vonatkozó ismereteket és gyakorlatot. A két, egymást átfedő szindróma résztüneteinek megértésében az utóbbi 15 évben előrehaladás tapasztalható. Mind a háziorvosok, mind a neurológusok és belgyógyászok képzettségét növelni kell a gyakori, jelentős szenvedéssel járó, még nem kel­lőképpen diagnosztizált tünetegyüttes egyre szélesebb körű ismertetésével. Bár a megfelelő diagnózis csak alváslaboratóriumban állítható fel, a gyanúnak a háziorvosban is fel kell merülnie ahhoz, hogy javuljon a felismerési arány.

Az enyhe tünetekkel járó Parkinson-kór kezelésének szükségességét gyak­ran vitatják, mivel a betegek egy része az enyhe tünetek miatt nem érzi szükségesnek a gyógyszeres kezelés elindítását. Két randomizált, kettős vak, placebokontrollos vizsgálat eredményeinek utólagos értékelése alap­ján a rotigotinkezelés hosszú távon hatásosabbnak és előnyösebbnek bi­zonyult akkor, ha korán bevezették, mint akkor, ha 6 hónapot vártak az elindításával.

Expert Opinion on Pharmacotherapy, 2015. október

Korai Parkinson-betegségben (PD) a kezdő terápia meghatározása individualizált formában, a gyógyszerek mellékhatásait és a beteg állapotát is figyelembe véve történik. A betegség korai fázisaiban leggyakrabban monoamin-oxidáz-B- (MAO-B) gátlóval vagy dopaminreceptor-agonistával (DA) kezdjük a kezelést, ami késleltetheti a levodopaterápia bevezetését és ezzel a motoros fluktuációk bekövetkeztét.

A Parkinson-betegség (PD, Parkinson’s disease) érinti az akaratlagos mozgásokat és az autonóm működéseket, beleértve a nyelést is. A diszfágia fatális tünet lehet Parkinson-betegségben, csakúgy, mint az egyéb neurodegeneratív kórképekben, mivel gyakran vezet aspirációhoz, fulladáshoz vagy aspirációs pneumóniához. Az antiparkinson gyógyszerek hatása a nyelészavarra vitatott, de néhány tanulmány azt mutatja, hogy az apomorfin, mint dopaminagonista csökkenti a nyelészavart egyes Parkinson-betegekben. Ez a hatóanyag javítja a garat működését a táplálék garatban való áthaladásához szükséges időtartam (PTD, pharyngeal transit duration) mérése alapján. Az apomorfin alkalmazható nyelészavarral küzdő betegnél is, mivel szubkután injekció formájában adható, de ugyanakkor invazív beavatkozást jelent, vagy ismételt szúrás, vagy folyamatos adagolást biztosító pumpa beültetésével.

Az alvászavar az egyik legtöbb problémát okozó panasz a Parkinson-betegség sokszínű nem motoros tünetei közül. Akár a betegek 96%-ában előfordulhat és a betegséget okozó degeneratív folyamat velejárójának tekinthető. Az alvászavarok részben a dopaminreszponzív motoros deficit következményének tarthatók, nagymértékben azonban olyan speciális eltérések állnak a háttérben, amelyeknek a hagyományos terápiára való reagálása egyelőre nem ismert. Az utóbbi évtizedben a poliszomnográfia (PSG) elfogadott eljárás lett az alvás szerkezetének tanulmányozásában és a Parkinson-betegségben előforduló alváshomeosztázis fogalmának meghatározásában. A PSG hozzájárul az alvásmintázat és a gyógyszeres kezelés közötti kapcsolat vizsgálatához is. 

A fájdalom a Parkinson-kór (PD) gyakori (prevalenciája 40−85%), azonban alulkezelt tünete, amit a betegek 10%-a a betegség legzavaróbb velejárójaként említ. Patofiziológiája még nem teljesen feltárt, társulhat a motoros tünetekhez (szekunder fájdalom), és lehet a betegség során csökkent fájdalomérzékelési küszöb következménye is. Erőssége mérhető a 11 pontos Likert fájdalomskála és egy PD-specifikus skála, a jelen pilot vizsgálatban validált King-féle PD fájdalomskála (KPPS) segítségével is.

Az elmúlt évtizedben alapvető mértékben megnőtt a gasztrointesztinális (GI) diszfunkció Parkinson-kórban játszott szerepével kapcsolatos tudásunk. A GI rendszer zavarai egyrészt a betegség tüneteiként jelentkezhetnek, másrészt részt vehetnek a Parkinson-kór patogenezisében, harmadrészt befolyásolhatják az antiparkinson szerek felszívódását. A Parkinson-kóros betegek GI diszfunkciójának diagnosztizálása és evidencia alapú kezelése ezért igen fontos, és megfelelő módszereinek kifejlesztése a jövőben további alapvető kutatásokat igényel.

Szeretettel ajánlom a Parkinson Mozaik következő számát nyári olvasmánynak. Szokásunknak megfelelően most is az elmúlt időszak Parkinson kórral kapcsolatban megjelent közleményei közül válogattunk ki néhány, érdeklődésre számot tartó publikációt.

A gondozók/ápolók és az orvosok egyaránt a transzdermális rotigotin tapaszt preferálnák az orális gyógyszereléssel szemben.

A betegek zöme „elégedett” vagy „nagyon elégedett” volt a kezeléssel, ami a tapaszra váltás után 6 héttel fennálló GI panaszok javulását illeti.