A Spanyolországban 2021–2022 során, valós körülmények között végzett EMAYIC obszervációs vizsgálatban csaknem 500, szívelégtelenségben (HF) és pitvarfibrillációban (AF) szenvedő beteg vett részt, akik napi 60 mg edoxabanterápiában részesültek. A megfigyelt vérzési arány tekinte­tében a bal kamrai ejekciós frakció (LVEF) három kategóriája (megtartott, csökkent, súlyosan csökkent) között nem volt különbség, és a vizsgálat mindhárom csoportban alacsony, összehasonlítható mértékű incidenciát igazolt súlyos vagy klinikailag releváns, de nem súlyos (clinically relevant non-major – CRNM) vérzés tekintetében. A stroke előfordulási aránya is alacsony (1,5%) volt, súlyos mellékhatásokat pedig nem tapasztaltak az edoxabankezelés során.

Várandósság idején és a gyermekágyi időszak alatt jelentősen emelkedik a vénás tromboembólia kockázata, jelenleg is a tüdőembólia az anyai ha­lálozás leggyakoribb oka. A tromboembóliás eseményeket számos tényező befolyásolja, köztük a veleszületett és szerzett trombofíliák. Bár a heparin, főként az alacsony molekulasúlyú heparin (LMWH) tromboprofilaxisként alkalmazása a terhes nők esetében igen elterjedt, az irányelvek eltérnek mind az indikációt, mind az alkalmazás módját tekintve. Az alábbi cikk a terhességi tromboembólia kockázati tényezőit és a tromboprofilaxis irányelveit foglalja össze.

 A febuxostat vesefunkcióra kifejtett hatása és lehetséges vesevédő szerepe a jelenleg elérhető irodalmi adatok alapján nem egyértelmű. Az alábbi, randomizált, kontrollált vizsgálatokat értékelő és kemény végpontokat tar­talmazó metaanalízis szerint a febuxostat csökkenti a vesével kapcsolatos események – mint a jelentős eGFR-csökkenés, a végstádiumú veseelégte­lenség és a dialíziskezelés – kockázatát, továbbá lassabb eGFR-csökkenéssel és kedvezőbb vizelet albumin-kreatinin hányadossal jár a placebót vagy allopurinolt kapó kontrollcsoport eredményeihez képest.

A roxadustat már hazánkban is elérhető HIF-PHI készítmény, amely bár hatékony és biztonságos alternatív terápia a dializált betegek anémiájának kezelésére, de fokozott felügyelet alatt álló készítmény. Alkalmazásakor különös figyelmet érdemel a pontos indikáció, amely kulcsfontosságú a le­hetséges mellékhatások elkerülése érdekében.

Újonnan diagnosztizált 2-es típusú cukorbetegeknél a korai glikémiás kont­roll fontos paraméter: rossz glikémiás kontroll esetén nő a kardiovaszku­láris betegségek kockázata. Ezt az összefüggést metabolikus memóriának nevezzük. Az SGLT2-gátlók kedvező szív- és érrendszeri hatással bírnak, azonban a metabolikus memóriára kifejtett szerepük mindeddig nem volt tisztázott. Az alábbi vizsgálatban igazolták, hogy nem megfelelő korai glikémiás kontroll esetén a kardiovaszkuláris szövődmények kockázata emelkedett, de az SGLT2-gátlók időben történő bevezetése ezt az össze­függést ellensúlyozza.

A daganatos betegeknél előforduló vénás események kialakulásának rizi­kója magasabb a nem daganatos betegekhez képest. Alábbi írásunkban célunk összefoglalni az említett betegcsoportnál a vénás tromboembólia főbb rizikófaktorait, patomechanizmusát, a megelőzés módszereit, a diag­nosztikai, illetve kezelési lehetőségeket.

Augusztus végén, Londonban került megrendezésre az Európai Kardiológus Társaság 2024-es kongresszusa, ahol számos kórképre vonatkozó szakmai irányelv is megújításra került. Ilyen a krónikus koszorúér-szindróma (CCS), valamint a magasvérnyomás-betegség diagnosztikájára és terápiájára vonatkozó útmutatás. Az irányelvek egyik közös területéről, koszorúér-betegek antihipertenzív terá­piájának egyes elemeiről Dr. Simon Attilát, a Balatonfüredi Állami Szívkórház megbízott főigazgatóját kérdeztük.

A kísérleti eredmények szerint az egyszeri intravitreális injekcióval beadott génterápia csökkenti a neovaszkuláris, időskori makuladegenerációban (nAMD) szenvedő betegeknél az anti-VEGF injekciók szükségességét.

A gyulladásos bélbetegségek patomechanizmusában genetikai és környe­zeti tényezők modulálják az immunrendszer működését, melyet a bélflóra összetétele és metabolikus aktivitása is befolyásol. A TNF-α központi sze­repet tölt be a betegség immunpatogenezisében. E proinflammatorikus citokin célzott antitestekkel történő gátlása, a TNF-gátló-kezelés forradal­masította a gyulladásos bélbetegségek kezelését mintegy két évtizeddel ezelőtt. Hatékonyságát azóta számtalan vizsgálat és a mindennapi klinikai gyakorlat is bizonyította; a napi rutin során megtanultuk, hogyan tegyük minél hatékonyabbá a kezelést.