Az új, hatásos terápiák megjelenésével a gyulladásos reumatológiai kórké­pek kimenetele jelentősen javult az utóbbi években. Kisebb az irreverzibilis szervkárosodás, a mozgáskorlátozottság aránya, a betegségek hosszabb távon remisszióban tarthatók. Emiatt több beteg vállalhat gyermeket, és megfelelően kontrollált betegség, gondosan megválasztott gyógyszeres kezelés mellett csökkenthető a terhességgel kapcsolatos anyai és magzati kockázat. A feladat mindenképpen multidiszciplináris, a gondozó orvos, a társszakmák képviselői és a beteg szoros együttműködése a siker záloga.

Napjainkra a hepatitisz B vírusfertőzés kezelhetővé, a hepatitisz C vírusfer­tőzés gyógyíthatóvá vált. Az eredményes kezeléssel súlyos szövődmények előzhetők meg, növekszik a várható élettartam és a munkavégző képesség, javul az életminőség. 

Az IgA-nefropátia változatos klinikai képpel társuló primer glomeruláris betegség. Az esetek egy részében visszatérő hematúriával járó, jó prognó­zisú állapot, az esetek másik részében viszont végstádiumú vesebetegséget okoz. A közlemény a kórkép patogenezisét, diagnosztikáját és kezelési lehetőségeit ismerteti.

Az Orvostovábbképző Szemle jelenlegi száma az irodalmi háttérismeretek­ben és gyakorlati lehetőségekben mindig megújuló „régi” reumatológiai témát állít­ja a középpontba. Aktuális téma ez, mert a mozgásszervi betegségek mind a kere­sőképtelenség, mind a munkaképtelenség okai között a második helyet foglalják el a szív- és érrendszeri betegségek mögött. Gazdasági terheik jelentősek, s az újabb terápiás lehetőségek megjelenésével és a lakosság elöregedésével egyre nőnek.

A szisztémás vaszkulitiszek kezelése nagy kihívás. Főként a generalizált, sú­lyos állapotok azonnali kezelése elengedhetetlen, ettől függ a beteg sorsa, a szervi károsodás és a túlélés. Ilyenkor alapvető az immunszuppresszió. A kezelés függ a betegségtípustól. A kortikoszteroidok csaknem mindig első választást képeznek. 

A kalcifilaxis, más néven kalcifikáló urémiás arteriolopátia (CUA), túlnyo­mórészt a végstádiumú veseelégtelenségben szenvedőket érinti. A súlyos, végzetes megbetegedés viszonylag ritka: évente a dializált betegek 1%- ánál fordul elő. A kalcifilaxis szokatlan jellemzői miatt került a klinikai és a tudományos érdeklődés fókuszába.

Autoimmun betegségekben fokozott az akut veseelégtelenség kockáza­ta. Például ANCA asszociált vaszkulitiszben akár a 90%-ot is elérheti az intrarenális akut veseelégtelenség kialakulásának valószínűsége. A jelen­tős mértékű károsodások elkerülésének fontos feltétele a gyors és pontos diagnózis. De mikor kell vaszkulitiszre gondolni? És mi a helyes terápia?

 A képalkotó eljárások fontos szerepet töltenek be a reumatológiai betegségek diagnózisában és kezelésük követésében. Az ultrahang nélkülözhetetlen az ízületi és vaszkuláris betegségek, az MRI a csonteróziók és a csontvelőödéma kórismézésében. A kapillárismikroszkópia a kötőszöveti betegségek (pl. szisztémás szklerózis) korai diagnózisát és kezelésének követését segíti. A kettős energiájú CT (DECT) kimutatja az urátkristályokat. 

A szisztémás lupus erythematosusban szenvedő betegek életminőségén nemcsak a nemrégiben kifejlesztett új gyógyszer, a belimumab alkalmazásával tudunk sokat javítani, hanem a kikristályosodott betegellátási alapelvek és célkitűzések követke­zetes betartásával is. Ilyen módon a szervkárosodások kialakulása és a mortalitás is csökkenthető. Akárcsak a reumatoid artritisz kezelésében, a cél – bár ezt nem min­dig érjük el – a betegség aktivitásának megszüntetése úgy, hogy nem alkalmazunk tartósan napi 7,5 mg prednizolonekvivalensnél nagyobb adagban glükokortikoidot. A betegségaktivitás rendszeres, átfogó felmérése elengedhetetlen a gyulladás hul­lámzásainak és az újabb figyelmeztető jeleknek a felismeréséhez.

A reumatológiai betegek ellá­tásában óriási fejlődés ment végbe az elmúlt másfél évtizedben, amit – örömmel állapíthatjuk meg – a hazai szakma nagy része teljes mértékben követni tudott. Ha a kró­nikus poliartritiszek, pl. a reumatoid artritisz (RA), vagy a szisztémás autoimmun betegségek (pl. a szisztémás lupus erythematosus, SLE) diagnosz­tikájának, ellátási elveinek kérdéseiről beszélgetne egy mai és egy 20 évvel ez­előtti reumatológus, úgy tűnne, nem is értik egymás nyelvét, vagy összekeverték a diagnózisokat. Ugyanakkor a túlélés, a morbiditás és az életminőség adatainak javulása, a gyógyszeres pa­letta bővülése ellenére számos nagyon fontos kérdés maradt megválaszolatla­nul, és a legtöbb területen még komoly problémák várnak megoldásra, illetve egyre újabb kérdések merülnek fel.