Leslie Citrome, MD, MPH , Joseph F. Goldberg, MD cikkei

Az Egyesült Államokban az 5–44 éves korosztályban az öngyilkosság az öt vezető halálok között szerepel.1 Az Epidemiologic Catchment Area felmérése alapján2 a bipoláris zavarban szenvedők 29,2%-a követ el öngyilkossági kísérletet valamikor életében; unipoláris depresszió esetén ez az arány 15,9%, míg egyéb jelentős pszichiátriai betegségekben (a személyiségzavarokat kivéve) csak 4,2%.

Az Epidemiologic Catchment Area vizsgálat szerint bipoláris zavarban hatszor olyan gyakori az öngyilkosság, mint nem depressziós jellegű pszichiátriai rendellenességekben, illetve háromszor olyan gyakori, mint unipoláris depresszióban.

A bipoláris betegség felismerését megnehezítheti, ha az orvos csak a depresszió időszakában találkozik a beteggel. További nehézséget jelent, hogy bizonyos pszichiátriai kísérő betegségek (pl. élvezeti szerrel való visszaélés) tünetei elfedhetik a kórkép klinikai megnyilvánulásait. Hogyan különíthetjük el a bipoláris betegséget más kórállapotoktól, megteremtve a megfelelő kezelés feltételét? A szerzők áttekintik a bipoláris betegség összetevőinek diagnosztikus kritériumait és megkülönböztető jegyeit, és ajánlásokat fogalmaznak meg arról, hogyan lehet az alapellátásban a differenciáldiagnosztikai munkát javítani.

Abipoláris betegség az Egyesült Államok lakosságának 4%-át érintő, gyakran tévesen diagnosztizált krónikus hangulatzavar. 1 A betegség a férfiak és nők körében hasonló arányban fordul elő, általában késői kamaszkorban jelentkezik. A betegek elsőfokú rokonai körében fokozott a bipoláris zavarok kialakulásának kockázata. A bipoláris zavarokat jelentős morbiditás és mortalitás jellemzi (beleértve az öngyilkosságot is), a betegség rontja a társadalmi és a munkaképességet érintő funkciókat, ezáltal növeli a házasság felbomlásának és a munkanélkülivé válásnak a kockázatát.