Prof. dr. Papp György cikkei

Minden korszaknak megvannak a maga kurrens témái. A második évezred utolsó két évtizedének egyik központi kérdésköre a férfiakat érintő betegségek gyógyítása volt. Ezért is rendkívül szerencsés összeállítás ez a férfiak egészségéről szóló, három cikkből álló szimpózium, amely kiemelt témakörei miatt közérdeklődésre tarthat számot.

A három, szakmailag igényesen megírt cikk közül a merevedési zavar és az érbetegség összefüggéseinek összefoglalásáról szóló közleményhez Kopa Zsolt andrológus főorvos, a tesztoszteronhiány diagnózisáról és kezeléséről szóló közleményhez Lőcsei Zoltán endokrinológus főorvos, a prosztatarák szűrővizsgálatát tárgyaló tanulmányhoz Tenke Péter urológus főorvos írt a hazai olvasók számára igen hasznos kommentárt.

Az első cikk a merevedési zavar és az érbetegség kapcsolatáról szól. Ennek az összefüggésnek a vizsgálata azért is rendkívül indokolt, mert az erekció biokémiájának megismerésével a nitrogén-monoxid mint legfontosabb erekciógenetikus neurotranszmitter szerepe felértékelődött. Az erek endotheljéből és a nonadrenerg-nonkolinerg idegvégződésekből származó NO az erekció létrejöttében meghatározó szereppel bír. Értelemszerűen az ér- és endothel-károsító faktorok az NO-szint és az erekciós képesség csökkenéséhez vezetnek. Ebből következik, hogy a szív- és érrendszeri betegségeket joggal soroljuk az erectilis diszfunkció kockázati tényezői közé: ilyen betegség fennállásakor – miként a diabeteses, a hypertoniás és a lipidanyagcsere-zavarban szenvedő betegek között – a merevedési zavar szignifikánsan gyakoribb.

A felsorolt betegségek az idősebb populációban gyakrabban fordulnak elő, és bár az életkor is az erectilis diszfunkció komoly kockázati tényezőjének számít (40 és 70 éves kor között előfordulási aránya megnégyszereződik), a kommentátor igen helyesen emeli ki azt, hogy a szexuális élettel kapcsolatos igények idősebb korban is megmaradnak. Mivel az erectilis diszfunkció gyakran jelentkezik komoly rendszerbetegségek első tüneteként, az összefüggéseket pedig egyre jobban megismerjük, nem tarthatjuk izolált tünetnek a merevedési zavart, és szimptomatikus kezelése is csak akkor lehet korrekt, ha a háttérben esetleg jelenlevő, egyébként ismert etiológiai tényezőket már felderítettük.