Elhízás – bevezető

Az Orvostovábbképző Szemle e számában három-három cikk és kommentár foglalkozik az elhízással. A neves G. A. Bray professzor az obesitas diagnosztikájáról, szövődményeiről és kezeléséről ad összefoglalót, egy olyan országból, az USA-ból, ahol az elhízás a 21. század kihívásává vált. R. Wyatt és J. O. Hill a gyógyszeres kezelésről írnak, kiemelve az azzal kapcsolatos téves nézeteket is. D. H. Bessesen tudományos alapossággal veszi számba cikkében azokat az anyagokat, amelyek az elhízás kezelésében a jövőben szerepet kaphatnak.

A kommentárok nem a cikkeket taglalják, hanem sok egyéb hasznos információt adnak a témákhoz kapcsolódva. Binnyei Balázs például arra is vállalkozik, hogy az Elhízástudományi Társaság Konszenzus Konferenciája alapján ismertesse az ott kialakított új kezelési irányelveket. A teljesség igénye nélkül állt össze e sorozat, és úgy alakult, hogy az elhízás kezelésének alapvetően fontos szektorát, a diétás kezelést egyik munka sem tárgyalja részletesen. Bevezetőm hátralevő részében ezt a hiányt szeretném enyhíteni, annál is inkább, mert érdekes, aktuális – világszerte éppen vitatott – témáról van szó, melyet az említett Konszenzus Konferencián, április 30-án részletesen megtárgyaltunk, és állásfoglalást is kialakítottunk ezzel kapcsolatban.

Abban nem volt vita a Konszenzus Konferencián, hogy a diétában elsődleges az energiabevitel csökkentése, annak ellenére, hogy a világ tele van olyan laikus, sőt orvosi diétákkal is, amelyekben nem kell számolni a kalóriákat. (Ilyen például a szélsőséges Atkins-diéta vagy azok a fogyókúrás programok, amelyekben kizárólag a glikémiás index szerint válogatják az ételeket.) Az energiamegmaradás törvénye az emberi anyagcserében – genetikailag modifikált variációkban – érvényesül. Véleményünk az, hogy az engeriaszükségletnél 500 kcal-val kevesebb táplálékot kell fogyasztani, és így a testsúlyból heti 0,5 kg-ot lehet leadni.