A diffúz nagy B-sejtes limfóma genetikai és patológiai sajátosságai

A diffúz nagy B-sejtes limfóma (DLBCL) érett B limfocitákból kiinduló, magas malignitású folyamat, amely a limfoproliferatív betegségek közel 30%-át kitevő leggyakoribb felnőttkori nyirokszervi tumor. A betegség klinikai, morfológiai, fenotípusos és genetikai szinten is rendkívül heterogén, amelynek hátterében már számos tényezőt azonosítottak: a limfómagenezis a B-sejt fejlődés eltérő szakaszaiban alakul ki (sejteredet), eltérő jelátviteli pályákon keresztül valósul meg, valamint az epigenetikai módosulások és az immunsurveillance kikerülését elősegítő mutációk is további változatos genetikai hátteret adnak a daganatoknak. A jelenlegi terápiával az esetek mintegy 30%-a nem gyógyítható. A túlélési eredmények javításának érdekében új biomarkerek definiálására van szükség, amelyek a limfómagenezis által meghatározott jelátviteli útvonalak szerint további csoportosítást és célzott terápiát tesznek lehetővé. Az alábbi összefoglaló célja a legfontosabb morfológiai, fenotípus- és genotípus-szinten meghatározható, a betegség kimenetelét befolyásoló tényezők bemutatása és gyakorlati útmutató a jelenleg rutinszerűen alkalmazható, diagnosztikai és prognosztikai jelentőséggel bíró patológiai, molekuláris módszerekhez a kemo-immunterápiával kezelt DLBCL tumorok esetében.Magyar Onkológia 60:99-107, 2016

Kulcsszavak: diffúz nagy B-sejtes limfóma, centrum germinativum B-sejt, aktivált B-sejt, prognosztikus faktor, biomarker