hirdetés

Bélbaktériumok erősíthetik a kemoterápia immunrendszerre gyakorolt hatásait

Science című lapban most nyilvánosságra hozott vizsgálat szerint ebben a bélbaktériumoknak is jelentős szerepük van.

hirdetés

A bélben több mint 100 000 milliárd baktérium él – melyek együttesen úgy viselkednek, mint egy önálló szerv, és jelenlétük alapvetően fontos a megfelelő egészségi állapot fenntartása szempontjából. Nemcsak az a feladatuk, hogy segítsék az emésztést és a táplálék lebontását a szervezet által felhasználható alapvető tápanyagokra, hanem eltávolítják a potenciálisan toxikus vegyületeket és védenek a kórokozók ellen is. Ezt a mikrobiális közösséget röviden „mikrobiomnak” nevezzük; születésünktől fogva elkísér bennünket, és alapvető szerepe van az immunrendszer érésében. A mikrobiom összetétele azonban olyan mértékű egyéni eltéréseket mutathat, hogy egyes baktériumtörzsek jelenléte vagy hiánya nagyban meghatározza, adott esetben kialakul-e bizonyos betegség vagy a szervezet képes ellenállni neki.

Ez mondható el a rosszindulatú daganatokra is – állítja egy most megjelent tanulmány, melynek eredményei meglepték a francia kutatókat. Azt találták, hogy a ciklofoszfamid hatása attól függ, mennyiben képes arra késztetni bizonyos bélbaktériumokat, hogy azok a véráramba és a nyirokcsomókba kerüljenek, ahol növelik a szervezet védekező képességét a malignus tumorokkal szemben. A ciklofoszfamid az egyik legszélesebb körben használt kemoterápiás szer, alkalmazását azonban mellékhatások kísérik. Az egyik ezek közül, hogy felborítja a bélbaktériumok normális egyensúlyát. A baktériumok némelyike (a Gram-pozitív típus) képes átjutni a bélbarrieren, így eljut a véráramba és a nyirokcsomókba. Az immunrendszer erre a folyamatra a baktériumok okozta potenciális károsító hatások elleni védelem fokozásával válaszol. Laurence Zitvogel, a Gustave Roussy Intézet onkológusa kiemeli, hogy a terápiás mellékhatások „láncreakciója” akár még hasznos is lehet: „A baktériumok elleni immunreakció meglepő módon segíti a beteget abban, hogy eredményesebben vegye fel a harcot a daganattal szemben, mivel megújuló immunvédekezést stimulál.” Még pontosabban, a baktériumok elleni immunreakció beindítja az effektor limfocitákat, amelyek nem ugyanazok, mint amiket a kemoterápiás szer mobilizál. Ez az új immunológiai kör támogatja a tumorellenes immunsejteket a daganat növekedésének lassításában.

A fenti elképzelést a francia kutatók olyan egerek kemoterápiás kezelésével bizonyították, akiknek bélrendszerében nem voltak megtalálhatók Gram-pozitív baktériumok: esetükben a ciklofoszfamid hatásának csökkenését tapasztalták. Azt is felvetik ugyanakkor, hogy a kemoterápia alatti antibiotikumszedés a Gram-pozitív baktériumok elpusztítása révén csökkenti a kemoterápiás szer daganatellenes hatását. Azt javasolják, hogy következő lépésként a tumorellenes immunválaszt fokozó bélbaktériumok fajtájának ismeretében vizsgáljuk meg, miként lehet erősíteni e baktériumok bélben való jelenlétét, talán prebiotikumok vagy probiotikumok adásával, esetleg speciális diétával.

A Purdue University kutatói 2011-ben számoltak be arról, hogy a tumorba implantált apró oxigéngenerátorok alkalmazásával eredményesen tudták fokozni a daganatellenes kezelés hatását.

Dr. S. I.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.